Események betöltése

« Összes Események

Civil Akadémia – „Megtörtént”

április 13 @ 17:30 - 19:00

A Civil Összefogás Fórum, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Szellemi Honvédők közössége a 2025-26-os évadban is várja vendégeit. A következő rendezvényen Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnökének meghívására a vendég Boros Imre közgazdász, volt tárca nélküli miniszter és Bogár László közgazdász lesz.

Megtörtént, aminek meg kellett történnie. Meglepett valakit ez az eredmény? Bennünket nem. Aki ismeri a magyar szellemet, a lélekvezéreltséget, az erre számított. A kereszténység, a szeretet és reménység hitét örökül kaptuk elődeinktől. Talán már a tatár és török veszedelem idején, amikor nem Európát védtük, hanem magunkat, az Isten hitünket. Ugyanúgy, mint most! Mert tisztában vagyunk vele, ha azt megőrizzük, mindent megmentünk. Az életet, a munkát, a családot és nem utolsó sorban az országot. Ezt hívják hagyománynak, és lássuk be, végső soron másunk sincs, mint a hagyományunk. Ezt minden időben, a rossz időkben is megtartottuk a túlélésünk miatt. A veszedelmek idején a hagyományunkkal takartuk be fázós
testünket, magunkra húztuk, mint egy meleg ruhát. Hát ezért történt meg tegnap, aminek meg kellett történnie.

Moderátor: Heizler Norbert CÖF operatív igazgató

Időpontja: 2026. április 13. hétfő, 17:30

A program helyszíne a Polgárok Háza (1089 Bp. Visi Imre utca 6.)

Belépés az alábbi linken regisztráltak számára lehetséges: https://forms.gle/DrPrvnZyJfnd1Qop8

Részletek

  • Dátum: április 13
  • Időpont:
    17:30 - 19:00