Hatalmas robbanás, lángok és egy óriási kráter jelezte a floridai légikatasztrófa helyszínét. A kilenc embert szállító Learjet lakóházak és forgalmas utak közelében zuhant le. A pilóták már a becsapódás előtt jelezték, hogy komoly bajban vannak.
„Le fogunk zuhanni, kifutottunk az időből” – közölte a pilóta a légi irányítással, mielőtt a kilenc embert szállító magánrepülőgép hatalmas robbanással a földbe csapódott Floridában. A Learjet 60-as lakóházak közelében zuhant le, a becsapódás helyén óriási kráter keletkezett. Sean Duffy amerikai közlekedési miniszter megerősítette, hogy a fedélzeten tartózkodó mind a kilenc ember életét vesztette. A rádióbeszélgetésből az is kiderült, hogy a gép a becsapódás előtti percekben rendkívüli sebességgel veszített a magasságából – írja a BBC.
A Bahamákra tartó Learjet a texasi Austinból indult, és helyi idő szerint vasárnap 12:50-kor zuhant le Palm Beach megyében. A pilóták a tragédia előtt turbulenciát és jegesedést jeleztek, valamint csapadékról számoltak be. Ezt követően magasabb repülési magasságot kértek – számol be az Origo.
Percenként 20 ezer lábat süllyedt a magángép
A CBS News által ismertetett légiirányítási hangfelvétel szerint a kapitány először azt jelentette, hogy a magángép percenként 10 ezer lábat veszít a magasságából. Nem sokkal később vészhelyzetet jelentett, és már percenként 20 ezer lábas süllyedési sebességről számolt be.
Túlléptük a megengedett sebességet, percenként 20 ezer lábbal süllyedünk
– közölte a pilóta a légi irányítással. A személyzet korábbi rádióüzenete szerint már a katasztrófa elkerülésére sem láttak esélyt.
Aztán még a személyzet egyik nőtagjának a segélykiáltását lehet hallani:
Kifutottunk az időből, végünk van!!!!
Az AP NEWS étesülései szerint a légi jármű mintegy 10 700 méteres magasságban, keleti irányban haladt, amikor a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a pilóták 610 méterrel magasabb repülési szintet kértek. A térségben heves esőzések voltak, az amerikai meteorológiai szolgálat pedig hétfő délutánig árvízveszélyre figyelmeztetett. Egyelőre nem bizonyított, hogy az időjárásnak szerepe volt-e a tragédiában.
A hatóságok egyelőre nem közölték, kik tartózkodtak a magánrepülőgép fedélzetén. Azt azonban megerősítették, hogy a szerencsétlenségben mind a kilenc utas életét vesztette.
A közösségi médiában megjelent, egyelőre nem hitelesített fedélzeti kamerás felvételen látható, ahogy a repülőgép szinte függőlegesen zuhan egy lakóövezeti útra, majd hatalmas robbanás következik. A környéket sűrű, fekete füst borította be.
A szakértők első megállapítása szerint a jéglerakódás okozta a katasztrófát, ilyenkor a gép irányíthatatlanná válik, és orral lefelé elkezd zuhanni.
Rakétához hasonlította a zuhanó gépet a kormányzó
A helyszínre érkező Ron DeSantis floridai kormányzó döbbenetesnek nevezte a pusztítást. A felvételeket látva úgy fogalmazott, mintha egy rakéta csapódott volna a földbe, hatalmas robbanással és mindenfelé repülő törmelékkel.
Közlése szerint egyelőre nem érkezett jelentés arról, hogy a repülőgép utasain kívül bárki megsérült vagy életét vesztette volna.
A Learjet mindössze néhány méterre zuhant le a lakóházaktól, és kis híján egy elhaladó autót is eltalált. A szerencsétlenség a Military Trail és a 10th Avenue North közelében történt. A Palm Beach megyei seriffhivatal mindkét irányban lezárta az érintett utakat, a helyszínre tűzoltók és mentőegységek érkeztek. Egy közeli munkahelyen dolgozó nő arról számolt be, hogy a becsapódás után körülbelül két órán át szünetelt az áramszolgáltatás.
A tragédia helyszíne mintegy 10–12 kilométerre található Donald Trump floridai rezidenciájától, a Mar-a-Lago klubtól. Az amerikai elnök a szerencsétlenség idején Iowában tartózkodott, ahol kampányrendezvényen vett részt.
Sean Duffy közlekedési miniszter közölte, hogy az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) szakértői csapatot küld a helyszínre, hogy segítse a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület (NTSB) vizsgálatát. A hatóságoknak kell feltárniuk, mi okozta a rendkívüli süllyedést és a kilenc ember halálával végződő katasztrófát. Az áldozatok személyazonosságát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
Borítókép: YouTube