A nemzeti összetartozás napja alkalmából június 3-án ünnepélyesen átadták a megújult és kibővült Rákóczi Tábort Sátoraljaújhelyen. Az eseményen mintegy ezer Kárpát-medencei középiskolás vett részt. A fejlesztéseknek köszönhetően a tábor mostantól 900 vendéget képes fogadni egy időben, szemben a korábbi 500 fős kapacitással. Az ünnepi rendezvényen beszédet mondott Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára.
A magyarok megtörésének XX. századi kísérlete a világháborúk, a diktatúrák, a kitelepítések, a gulág, az asszimilációs törekvések ellenére elbukott, mi túléltünk, újrakezdtünk és megerősödtünk – jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós úgy fogalmazott, eközben a nagyhatalmak birodalmai mind összedőltek, „a hatalmi gőgre és nagyképűségre épített államok talapzata pedig egyre jobban repedezik”.
Az államtitkár beszédében hangsúlyozta: a jövő a közép-európai népek együttműködésében rejlik, nem pedig a háborús szembenállásban.
„Háború helyett újra kell építeni a Kárpát-medencét és Közép-Európát, gazdasági, politikai és társadalmi értelemben egyaránt”
– fogalmazott. Mint hozzátette, mindezt azért tesszük, „hogy Trianon végül valóban a múlté legyen.”
Panyi Miklós kiemelte: a magyar nemzet jövője a szuverenitás, a szabadság, a keresztény kultúra és a nemzeti identitás megőrzésén múlik.
„Ezért sem kérünk az önfeladás, a megadás, a vallástalanság és a múlt tagadásának kultúrájából”
– jegyezte meg.

MTI/Vajda János
A Rákóczi Tábor új szakaszába lépett, jelentette ki az államtitkár, hiszen évente több mint hatezer fiatalnak biztosít lehetőséget arra, hogy találkozzon, ismerkedjen, sportoljon és elmélyítse magyarságtudatát.
„Egy nagyszerű vállalkozás ért ma célba”
– fogalmazott, utalva arra, hogy a fejlesztés révén a nyári befogadóképesség 10 ezer fő fölé emelkedhet.
A beszédében külön hangsúlyt kapott a nemzeti összetartozás élménye, amely – mint fogalmazott – „a józan ész és a normalitás talaján, digitális tér helyett a fizikai térben” valósul meg.
Kiemelte: a sátoraljaújhelyi tábor az a hely, ahol a világ minden pontjáról érkező magyar fiatalok – legyenek csángók, bukovinai székelyek, londoni magyarok vagy a diaszpóra leszármazottjai – találkozhatnak egymással.
„A kurucosság, a kuruc virtus hungarikum. Legyünk rá büszkék”
– emelte ki mások mellett beszédében az államtitkár, hozzátéve: Sátoraljaújhely méltó központja a Kárpát-medence egyik legnagyobb társadalmi szervezetévé vált Rákóczi Szövetségnek.

MTI/Vajda János
Az ünnepi beszédet követően sor került a kibővült és megújult Rákóczi Tábor ünnepélyes átadására, valamint az új épületek felszentelésére és megáldására.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke elmondta, a táborban megvalósított fejlesztéseknek köszönhetően a korábbi ötszáz helyett egy időben már kilencszáz vendéget tudnak fogadni. A beruházás részeként megépült egy 260 férőhelyes nyári étkező, megújultak a belső utak és járdák, négy kerti vendégház újjáépült és több másik új tetőt kapott. Fejlesztették az elektromos rendszert és a konyhát, amivel a kibővült kapacitás kiszolgálása volt a cél. Felújították a tábor kápolnáját és a panoráma teraszt valamint autókat és buszokat szereztek be.
Hozzátette, a tábor szomszédságában épülő négy csillagos wellness szálloda is épül, várhatóan ősszel már fogadja a vendégeket. Ennek kapcsán Csáky Csongor úgy fogalmazott, bíznak benne, hogy az új létesítmény hosszú évtizedekig szolgálja majd a szövetséget és a régió turizmusát.
Beszédében kiemelte, idén nyáron a Rákóczi Szövetség táborai és rendezvényei több mint 18 ezer magyarországi, külhoni és diaszpórában élő magyar fiatalt fogadnak több mint harminc országból.
Az eseményen megkoszorúzták a Rákóczi Szövetség örökös tiszteletbeli elnökének, Halzl Józsefnek a domborművét. Szili Katalin miniszterelnöki tanácsadó beszédében arra hívta fel a figyelmet, mára elmondhatja azt a magyarság, hogy világnemzetté vált, mert Ausztráliától Kanadáig, Svédországtól Dél-Afrikáig mindenhol ott vagyunk. Úgy fogalmazott, 2010 óta paradigmaváltás volt a magyar nemzetpolitikában és „2010 volt a válasz a Trianonra„.
MTI / felvidek.ma
Címlapkép: Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára beszédet mond a sátoraljaújhelyi Rákóczi táborban, a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott megemlékezésen 2025. június 3-án.
MTI/Vajda János