Habos nap

Szerző: Forró Péter

VÉLEMÉNY

sör kocsma

Még 2007-ben, egy kis amerikai sörfőzőben néhány meglehetősen kapatos úriember kitalálta, hogy miután már bolhás páviánoknak is van világnapjuk, legyen augusztus első huszonnégy órája a sör ünnepe. Természetesen ezen az igen szimpatikus napon nemes célja is van a nyakalásnak.

Az a feladatod, hogy barátaiddal kortyolgatva együtt ünnepeljétek a sörfőzőket, és azokat a jótét lelkeket, akik a pultoknál a habzó nedűt töltik a korsókba.

Vagyis ezúttal nem céltalan, hogy úgy mondjuk parttalan ivászatról van szó, mint például a Négy furcsa patkányról elnevezett intézményben, ahol nem átallanak minden nap koncepció nélkül vedelni az aranyló nektárt.

Persze azért szigorúan baráti körben, ahol többnyire nem éppen szalonképes mondatok mellett gyakran elhangzik a jól ismert kiáltás: Lökd ide a sört!

Fotó: depositphotos.com

 

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004