Gyurcsány Ferenc lemondása után a Demokratikus Koalíció online voksoláson választott új vezetőt.
Rekord részvételi arányú szavazáson Dobrev Klárát választották a Demokratikus Koalíció új elnökének – derült ki a párt közleményéből. Az online szavazáson valamennyi szavazati joggal rendelkező párttag részt vehetett.
Gyurcsány Ferenc lemondása után az új elnököt megválasztó pártszavazás május 28. és június 1. között zajlott. Az elnökválasztáson a szavazati jogú tagok 65,6 százaléka vett részt, ami a DK történetének legmagasabb részvételi aránya.
A Pártszavazási Bizottság a beérkezett szavazatokat összesítve megállapította, hogy a párt tagjai 99,45 százalékos többséggel Dobrev Klárát választották meg a párt elnökének.
Dobrev Klára a párt frissen megválasztott elnökeként kedden tartja első sajtótájékoztatóját.
Mint ismert, Gyurcsány május elején távozott a DK éléről, amit Dobrev Klára jelentett be egy Facebook-bejegyzésben. Az is kiderült, hogy Gyurcsány és Dobrev elválnak egymástól, a bukott párvezérről azóta csak annyi derült ki, hogy második regényén dolgozik.
Borítókép: Dobrev Klára lett a DK új elnöke
Forrás: Facebook/Dobrev Klára