Ismét vöröskeresztes önkéntesek vigyáznak a strandolókra a Balatonon

Szerző: civilek.info

CIVIL

Az idén 145 éves Magyar Vöröskereszt önkéntesei 2026 nyarán is jelen lesznek a Balaton déli partján, összesen 10 strandon – közölte a szervezet. A fiatal elsősegélynyújtók közel két hónapon át állnak készen arra, hogy szükség esetén gyors segítséget nyújtsanak a pihenőknek és fürdőzőknek.

A Magyar Vöröskereszt által működtetett Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat 2007 óta biztosít ingyenes egészségügyi segítséget a Balaton strandjain. A szervezet tájékoztatása szerint a felkészült önkéntesek minden nyáron több ezer alkalommal segítenek, a kisebb sérülésektől az életmentő beavatkozásokig nyújtanak támogatást.

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt 105 éve dolgozik azért, hogy a fiatalok egészségügyi ismeretei és elsősegélynyújtó készségei fejlődjenek. Ennek egyik meghatározó programja a nyári, balatoni jelenlét, amely minden évben több száz vöröskeresztes önkéntes részvételével valósul meg. A résztvevők a kagyló okozta vágásoktól kezdve a súlyos sérülések ellátásáig számos helyzetben nyújtanak segítséget: szükség esetén stabilizálják a sérült állapotát, megkezdik az újraélesztést, és értesítik a mentőszolgálatot.

A nyári időszak a fiatalok számára is különleges lehetőség, hiszen értékes gyakorlati tapasztalatot szerezhetnek, miközben egy elkötelezett közösség tagjaivá válnak.

A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat 2026. július 1. és augusztus 20. között lesz jelen a tó déli partján, 7 település 10 strandján. A program fenntartását évről évre támogatók segítik – közölte a Magyar Vöröskereszt, hozzátéve, hogy a működéshez bárki hozzájárulhat, és hálásan köszönik az adományokat.

Borítókép: Pixabay

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004