Ezt nem is hiszem el. Lehetetlen! Egy magyar külügyminisztert úgy előszobáztatnak, mint egy rossz nebulót az iskolaigazgató irodája előtt. És erre még büszke is a kisasszony. Hát a gerinc hová lett?

Magam elé képzelem az abszurd helyzetet. Megérkezik egy külügyér, ráadásul nő az illető, aztán kiderül, hogy aki vár rá, az nem is rá vár. Csak az alkalomra, hogy megalázza az illetőt. Hát sikerült! És erre mit tesz a hölgy? Tán büszkén kihúzza magát, közli, hogy ilyesmit nem egy külügyminiszterrel, de egy nővel sem tehetnének meg és dühösen hazautazik? Hát nem. Marad, ténfereg és valahogy megpróbálja elütni az időt, várva, hogy megessen rajta a hűbérúr szíve és szóba álljanak vele.

A kegyúr kegyére várakozik. Van ennél megszégyenítőbb egy ország külpolitikusa számára? Aligha. És egy országra nézve? Kétlem.

Rendben van, nem vagyunk nagyhatalom. Még csak jelentős katonai hatalom sem. Viszont több mint 1000 éve létezünk, míg a meglátogatott ország mindössze 250 esztendeje. Már csak ezért is több tiszteletet érdemelnénk. Ez, de még hasonló sem fordulhatott volna elő Szijjártó Péterrel, őt soha nem váratta meg senki. Értem én, az USA kormányának – joggal – nem tetszik a mai magyar vezetés, én sem vagyok oda érte.

De bármennyire is nem kedvemre való mindaz, ami ma történik kis hazánkban, ez a szégyen már túlmutat a rokon- és ellenszenven. Ez maga a tragédia.

Nemrégiben arról írtam, vajon jó-e, ha egy külügyminiszter azzal dicsekszik, hogy nagyon keveset utazik. Ezek szerint valóban jobb lett volna, ha itthon marad. Persze az is kiderült, nem elég, ha valakinek Orbán a vezetékneve, ennél sokkal többre lenne szükség. A miniszterelnök választásának okait nem ismerjük – mint sok más lépésének hátterét sem, mert magyarázat helyett azonnal személyeskedésbe csap át –, de valószínűleg nem magas színvonalú angol nyelvismeretéért. Ha nem lenne abszurd feltételezés, azt is hihetnénk, hogy a hölgy félreértett valamit, rosszkor utazott, vagy rosszul értette, várják-e, de ez kizárt. Elvégre egy diplomáciai találkozót nem egyetlen ember szervez – ilyen rosszul. Ehhez többen kellenek.

Most azzal büszkélkednek, hogy a találkozó végül megtörtént, az igazgató úr egy idő után mégis behívta a nebulót és elbeszélgetett vele. Az eredményt ismerjük, két megállapodást is kötöttek vele.

Az elsőt még sajátjai is kifogásolják, mert a szélsőbaloldali terrorista szervezetek elleni fellépésről szól. Az a bajuk vele, hogy miért nem a szélsőjobbosok ellen? Erre persze nem nehéz válaszolni: mert terrorcselekményeket bizony a szélsőbalosoktól „várhatunk”. Lásd: Antifa és társai.

A második egyezmény ennél még sokkal rosszabb, arról szól, hogy az amerikai palagáz vásárlással „diverzifikálnák” az orosz gáztól való függőséget. Amivel csak három baj van. Egy: az orosz gázról való lemondás nem a kínálat bővítése, csupán az orosz függőség amerikaira cserélése. Kettő: az USA képtelen olyan mennyiségű cseppfolyósított palagázt szállítani, amennyi egész Európa ellátására elegendő. Három: ha valami csoda folytán mégis elég gázt szállítanának, az amerikai gáz sokszorta drágább az orosznál. Köszi, ez aztán a jó hír nekünk!

A tiszás szekta persze megpróbálja ezt sikerként reklámozni, de bizony ez súlyos kudarc.

Szóval ezt el sem hiszem. Nem akarom elhinni.

És igen, jobb lett volna, ha Anita most sem utazik sehová.

Orbán Anita külügyminiszter – Fotó: Facebook / Orbán Anita