A szülők neveléshez fűződő jogainak csorbításával és a gyermekvédelmi szabályok fellazításával vádolja a Tisza-kormányt Juhász Hajnalka. A KDNP alelnöke a Civilek Podcast vendégeként arról beszélt, hogy szerinte Magyar Péter az uniós források megszerzése érdekében olyan változtatásokat is vállal, amelyek súlyos következményekkel járhatnak a magyar családokra nézve.
A beszélgetés közvetlen előzménye az Országgyűlés által elfogadott gyermekvédelmi törvénycsomag volt, amelyet az ellenzék nem támogatott. Juhász Hajnalka szerint a jogszabály módosításával a kormány olyan korlátozásokat szüntetett meg, amelyek korábban a gyermekek védelmét és a szülők nevelési jogainak érvényesülését szolgálták.
A kereszténydemokrata politikus emlékeztetett a 2022-es gyermekvédelmi népszavazásra, amelyen több millióan támogatták a korábbi szabályozás alapelveit, noha a referendum az érvényességi küszöböt nem érte el. Úgy véli, a mostani változtatások éppen ezt a társadalmi akaratot hagyják figyelmen kívül.
A szülők jogait félti a KDNP alelnöke
Juhász Hajnalka szerint a korábbi gyermekvédelmi és köznevelési szabályozás egyik legfontosabb eleme az volt, hogy korlátozta a szexuális irányultsággal és nemi identitással kapcsolatos tartalmak megjelenítését a kiskorúak számára.
A politikus úgy látja, hogy ezeknek a rendelkezéseknek az eltörlése megnyithatja az utat olyan iskolai programok előtt, amelyekkel a szülők nem feltétlenül értenek egyet. Különösen aggasztónak tartja, hogy szerinte a szülők korábbi döntési lehetőségei is szűkülnek.
„Nekem azzal, hogy kinek milyen szexuális identitása van, nincsen problémám. De az, hogy az én gyerekemet milyen értékrend szerint nevelik, és hogy én azzal egyetértsek, és ebben nekem jogom legyen beleszólni, ez viszont igenis számít”
– hangsúlyozta.
A KDNP alelnöke visszautasította, hogy álláspontja a homoszexuális emberek elleni fellépést jelentené. Mint fogalmazott, a kereszténydemokrata megközelítés középpontjában a gyermekek és a szülők jogainak védelme áll.

Az uniós pénzek lehetnek a változtatások mögött?
Juhász Hajnalka szerint a kormány döntését nem lehet elválasztani az Európai Unióval folytatott tárgyalásoktól. Úgy véli, Magyar Péter számára elsődleges politikai cél a visszatartott uniós források megszerzése, és ennek érdekében a gyermekvédelmi szabályozás módosítására is hajlandó.
A politikus hangsúlyozta, hogy az oktatás alapvetően tagállami hatáskör, ezért szerinte Magyarországnak nem kellene engednie a gyermeknevelést érintő külső nyomásnak.
„Nekünk szólni kell a tiszás szavazókhoz is. Azoknak, akiket elveszítettünk a választáskor, igenis érteniük kell, hogy mi zajlik ebben az országban, mi az uniós források hazaérkezésének az ára. Az az ára, hogy kinyitjuk a kaput a gender irányába? A következő az abortusz irányában történő érzékenyítés, a harmadik szint pedig a pedofilok kérdésköre lesz. Ez egy olyan tendencia, ami minden szülőt érinteni fog… Magyar Pétert nem az érdekli, hogy mi fog bejutni vagy mi nem a magyar iskolákba, csak az, hogy ő kiállhasson a pulpitusra és elmondhassa, hogy én hazahoztam az uniós forrásokat.”
– emelte ki az országgyűlési képviselő.
A KDNP alelnöke úgy látja, hogy a Tisza-kormány a korábbi gyermekvédelmi korlátozások feloldásával olyan folyamatot indított el, amelyet később rendkívül nehéz lehet visszafordítani. Attól is tart, hogy a változtatások az iskolai nevelés mellett a családpolitikára és az örökbefogadás szabályaira is hatással lehetnek.
A kórházban hagyott csecsemők ügyében támogatnák a változtatásokat
A beszélgetésben hangsúlyos szerepet kapott a kórházban hagyott csecsemők örökbefogadásának kérdése is. Juhász Hajnalka szerint az eljárások gyorsítása fontos és támogatandó cél, ezért kifogásolja, hogy a kormány ezt más, vitatott gyermekvédelmi módosításokkal együtt terjesztette az Országgyűlés elé.
A politikus elmondta, hogy a gyermekvédelmi vizsgálóbizottság tagjaként maga is kezdeményezte a kórházban hagyott csecsemők helyzetének napirendre vételét.
„Azt gondolom, hogy valóban ott, ahol a rendszert jobbá lehet tenni, ahol a legkiszolgáltatottabb pici emberkék maradnak magukra, ott segíteni kell, hogy minél gyorsabban történjen az örökbefogadás”
– fogalmazott.
Hozzátette: a KDNP támogatná az örökbefogadási eljárások egyszerűsítését, ha erről önálló jogszabályban dönthetnének.
Az azonos nemű párok örökbefogadásával kapcsolatban ugyanakkor megerősítette konzervatív álláspontját. Szerinte elsődlegesen a gyermek érdekeit kell figyelembe venni, és fontosnak tartja az örökbefogadásra váró, gyermektelen párok helyzetét is.

Miről volt még szó a Civilek Podcastban?
-
Miért tartja problémásnak a szexuális bűncselekmények elkövetőiről vezetett nyilvántartáshoz való hozzáférés változását?
-
Hogyan értékeli a Tisza-kormány eddigi munkáját és a kormánypárti képviselők parlamenti szereplését?
-
Milyen veszélyeket lát a hagyományos családmodell jövőjére nézve?
-
Miért tartja különösen fontosnak a mellrákszűrést, a megelőzést és a rendszeres önvizsgálatot?
A beszélgetést itt lehet visszanézni:
Riporter: Németh Miklós Attila
Készítette: Görgényi Levente
Médiaigazgató: Petán Péter
Címlapkép: Juhász Hajnalka, a KDNP alelnöke, parlamenti frakcióvezető-helyettese a Civilek Podcast adásának felvételén – Fotó: Civilek.info