Kiderült, hogy mennyit kell fizetni a Béketanácsban, ismét felsült a baloldali média

Szerző: civilek.info

KÜLFÖLD, KIEMELT

TRUMP, Donald; ORBÁN Viktor

Deák Dániel lerántotta a leplet a baloldali sajtó hazugságáról. A szakértő közölte: a Béketanács alapító okirata alapján a most meghívott országok három évig teljesen ingyen lesznek tagok.

Miután Orbán Viktort alapító tagnak kérte fel Donald Trump a Béketanácsba, az irigységtől megpukkadó baloldali sajtó rögtön elkezdett fogást keresni rajta, elkezdték azt terjeszteni, hogy egymilliárd dollárt kell fizetnie ehhez Magyarországnak. Erről írt a közösségi oldalán Deák Dániel.

A szakértő szerint ez természetesen nem igaz.

„A Béketanács alapító okirata alapján a most meghívott országok három évig teljesen ingyen lesznek tagok. Az csak választható opcióként van felkínálva, hogy HA az első évben fizetnek 1 milliárd dollárt, akkor állandó tagságot nyerhetnek vele”

– húzta alá Deák Dániel.

Hozzátette: De emellett az is szerepel az alapító okiratban, hogy a harmadik év után egymilliárd dollár megfizetése nélkül, Donald Trump személyes döntése alapján is meghosszabbítható bármelyik ország tagsága.

„Mivel Orbán Viktor fontos szövetségese és barátja Donald Trumpnak, így az ő esetében ez utóbbira lehet számítani majd három év múlva”

– zárta gondolatait az elemző.

Magyar Nemzet

Fotó: Donald Trump amerikai elnök (j) és Orbán Viktor miniszterelnök – MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály/Fischer Zoltán

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004