Kihagyták Varsót, Tusk visszavágott: nem kötik Lengyelországot a nélküle született döntések

Szerző: civilek.info

KÜLFÖLD

donald tusk macron

Lengyelország az ukrajnai háború kezdete óta Kijev egyik legfontosabb támogatója volt, mégis kimaradt abból a londoni tárgyalásból, ahol Ukrajna jövőjéről egyeztettek a nyugati vezetők. Donald Tusk szerint Varsót nem lehet megkerülni az ilyen horderejű döntéseknél.

Komoly elégedetlenséget váltott ki Varsóban, hogy Lengyelország nem kapott meghívást arra a londoni megbeszélésre, amelyen Keir Starmer brit miniszterelnök, Emmanuel Macron francia elnök, Friedrich Merz német kancellár és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vett részt. A találkozó célja az volt, hogy a résztvevők közös álláspontot alakítsanak ki az Oroszországgal folytatandó tűzszüneti tárgyalások kérdésében – – számolt be az Origo.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint nehezen indokolható, hogy országát kihagyták az egyeztetésből. Úgy fogalmazott, Lengyelország nélkülözhetetlen szereplő Ukrajna és a térség jövőjéről szóló tárgyalásokon, ezért az olyan megállapodások, amelyekben Varsó nem vesz részt, nem kötik automatikusan Lengyelországot.

A lengyel kormányfő azt is hangsúlyozta, hogy országa az orosz invázió kezdete óta Ukrajna egyik legfontosabb támogatója. Lengyelország jelentős katonai és pénzügyi segítséget nyújtott Kijevnek, emellett kulcsszerepet játszik az Ukrajnának szánt nyugati támogatások koordinálásában. A NATO-tagállamok közül a GDP arányában Lengyelország fordítja a legtöbbet védelemre – írja a Brussels Signal.

Tusk bírálta az úgynevezett E3-formátumot is, amely az Egyesült Királyságot, Franciaországot és Németországot foglalja magában. Szerinte több fontos európai szövetséges, köztük Lengyelország kimarad ebből a körből. Elmondása szerint Giorgia Meloni olasz miniszterelnök sem elégedett a jelenlegi felállással. A lengyel kormányfő ugyanakkor jelezte, hogy a következő napokban újabb találkozóra kerülhet sor, amelyen Lengyelország és Olaszország is részt vehet.

A háttérben azonban mélyebb politikai feszültségek húzódhatnak meg. Lengyel elemzők emlékeztetnek arra, hogy Varsó korábban sem kapott helyet több fontos Ukrajnával kapcsolatos tárgyalási folyamatban, így a normandiai és minszki egyeztetéseken sem.

A lengyel–ukrán kapcsolatokra emellett történelmi viták is árnyékot vetnek. A legutóbbi feszültséget az váltotta ki, hogy Volodimir Zelenszkij egy ukrán katonai alakulatot az Ukrán Felkelő Hadseregről (UPA) nevezett el. Karol Nawrocki lengyel köztársasági elnök erre válaszul felvetette annak lehetőségét, hogy visszavonják a Zelenszkijnek korábban adományozott magasrangú lengyel állami kitüntetést.

Mindeközben az ukrán európai uniós csatlakozás kérdése is egyre érzékenyebb témává válik. Lengyelország továbbra sem akadályozza a csatlakozási tárgyalásokat, ugyanakkor egyre határozottabban ellenzi Ukrajna gyorsított felvételét. Ennek hátterében gazdasági aggályok és a két ország közötti történelmi viták egyaránt szerepet játszanak.

Címlapkép: Facebook / Donald Tusk

 

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004