Donald Trump kiszámíthatóan kiszámíthatlan. Ilyen volt ingatlanfejlesztőnek, ilyen volt 45. elnöknek és ilyennek ígérkezik második elnöksége is. Miközben a világ Trump újabb „meghökkentő” ötleteit várja, mi megpróbáljuk összerakni a már ismerhető mozaikokat, amelyek a XXI. század legnagyobb konfliktusának képét vetítik elénk. A nyomok a XX. századba vezetnek vissza…
Elsőként azonosítsuk Trump eddigi legfontosabb bejelentésit, pontosabban azokat, amelyek valóban fontosak és próbáljuk azok mögöttes üzenetét dekódolni: Az egyik első elnöki dekrétum értelmében az alaszkai Denali-hegyet, Észak-Amerika 6,190 méterrel legmagasabb hegyét, ismét az USA 25. elnökéről, William McKinley-ről nevezik el, ám az azt övező nemzeti parkot nem nevezték vissza, hogy kisebb legyen a helyiek ellenállása. McKinley két elnöki ciklusa számos párhuzamot vet fel a mával, amelyek közül most csak azt emeljük ki, hogy az ezüst alapú (free silver) valutával szemben ő az aranyfedezet (gold standard) híve volt, aminek a későbbiekben lesz még jelentősége.
Trump már az első nap felszabadította az olaj- és gázkitermelés számára az eddig tiltott (például természetvédelmi) területeket, és korábban arra bíztatta a brit kormányt, hogy ne „szélmalmokat”, hanem — amerikai cégek által működtetett — olajfúrótornyokat telepítsenek az Északi-tengerre.
Az USA ismét kilépett a Párizsi Klímaegyezményből, így a klímacélok elérése sem prioritás már. Kérdésre válaszolva Trump olajszankciókat helyezett Oroszországgal szemben kilátásba, mivel szerinte túl magas az olajár, így a Kremlnek még mindig nagy bevétele van a fosszilis energia exportjából, amiből a háborút finanszírozza. Azt is felvetette, hogy majd beszél Szaúd-Arábiával, kérve Rijadot a termelés fokozására, így csökkentve az olaj világpiaci árát és ezáltal az orosz exportbevételeket. Eddig a mozaikdarabok.
Ahogy a kőszén volt a XVIII. és XIX. század aranya, úgy volt az olaj a XX. századé. A XXI. század aranya az információ lesz, így elsőre meglepőnek tűnhet, ha Donald Trump második elnöki ciklusának megértéséhez az olajat, pontosabban annak nemzetközi elszámolását javaslom kulcsnak. Felvetésem talán jobban érthető lesz, ha időutazásra hívom az olvasót: Az 1945 februári jaltai konferenciáról hazafelé a már halálos beteg Franklin Delano Roosevelt (FDR) elnök még megállt Szaúd-Arábiában, és Abdul Aziz Ibn Saud királlyal egy sorsdöntő megállapodást kötött: A szaúdiak dollárban számolják el az olajexportot, cserében az USA elismeri és támogatja az országot. Ez a deal azért volt sorsfordító, mert addig a térségben meghatározó Nagy-Britannia valutájában, angol fontban, számoltak el az olajkereskedelmet. FDR „előrelátását” az is igazolta, hogy a II. világháború utáni újjáépítésre adott Marshall-segély dollárjait a kedvezményezett európai országok pont a beinduló motorizáció olajigényének fedezésére a megállapodás miatt dollárban költötték el, tovább erősítve annak nemzetközi szerepét. Az amerikai-szaúdi megállapodást az aranyfedezet kivezetése után, 1974-ben, megújították és úgy pontosították, hogy a szaúdiak az olajexport-bevétel „fölöslegét” amerikai kötvényekbe fektetik, amiért cserében az USA megvédi őket és modern fegyvereket ad el nekik.
A XX. század másik szaúdi vonatkozású olajtörténete az I. hidegháborúba (1948-1991) visz vissza bennünket, egészen pontosan Ronald Reagan elnökségéig, amikor Washington rávette Rijadot az olajkitermelés fokozására és ezzel a világpiaci ár csökkentésére. Ezt követően az iráni-iraki háború finanszírozását szolgáló olajpiaci dömping is árcsökkentő hatású volt. Az akkori Szovjetunió a csökkenő olajár bevételből már nem tudta egyszerre működtetni elavult gazdaságát, fenntartani a “külső birodalmat” Kelet-Közép-Európában és vívni az afganisztáni háborút. Reagan csillagháborús tervei és a kiújuló fegyverkezési verseny már csak a kegyelemdöfést adták az USA akkori kihívójának.
E történelmi kitérő után térjünk vissza a mába és nézzük meg, hogy mi járhat Trump elnök fejében? Az már most látszik, hogy Ukrajnában nem lesz „24 óra alatt” béke, jó esetben 100 nap, vagy hat hónap múlva, rosszabb esetben később, vagy soha. Az USA szempontjából ez persze mindegy is, Trump elmondta, hogy az USA-t két óceán választja el ezektől a problémáktól. A kulcs ismét Szaúd-Arábia és Oroszország, pont ebben a sorrendben.
Trump első elnöksége alatt (2020 szeptemberében) kötötték meg az Ábrahám-megállapodásokat, amelyek — egyelőre — négy arab állam és Izrael közeledését hozták és egy Irán ellenes szövetségbe torkoltak volna.
Trump első elnöksége alatt fel is mondta az Obama által kötött iráni atom megállapodást. A Biden-kormányzat számára ez a térség nem volt prioritás, így Kína töltötte ki a vákuumot. Kína 2022 márciusában egy 25 éves megállapodást kötött Iránnal: Kína 400 milliárd dollár értében eszközöl beruházásokat, amiért Irán olajjal fizet. Hszi Csin-ping kínai elnök 2022 decemberében Szaúd-Arábiában járt, majd 2023 áprilisában Peking közvetítésével Irán és Szaúd-Arábia megállapodást kötött a diplomáciai kapcsolatok felvételéről. Ezt követően mindkét ország felvételt nyert a BRICS+ formációba, ám 2024. január elsejétől az Öböl-térségéből végül csak Irán és az Egyesült Arab Emírségek csatlakozott. Az előzményekhez tartozik az is, hogy a szaúdi központi bank 2024-ben csatlakozott a Hong Kong-központú mBridge-projekthez, amelyen keresztül digitális központi banki valutákat lehet átutalni és amit sokan a dedollarizáció egyik első lépésének tartanak. Itt érünk vissza a mához:
Trump elnök a kampányban 100% büntetővámot helyezett kilátásba azon országok USA-ba irányuló termékeire, amelyek más országokkal nem dollárban kereskednek. Az mBridge pont egy erre a célra kitalált átutalási rendszer, amivel mindenki jól jár. Szaúd-Arábia már most is olajexportjának kb. 20 százalékát nem dollárban számolja el, ami nyertes-nyertes játszmát jelent: A szaúdiak eladják Kínának az olajukat jüanért, amiért olyan (pl. zöld) technológiát vásárolnak, amivel fel tudnak készülni az olaj utáni korszakra. Kérdés, hogy a szaúdiak megismétlik-e az 1980-as évek kitermelés-növelését, elvégre több dolog is megváltozott: A legfontosabb, hogy a fosszilis energia kifutó modellé vált, így „most” kell az abból húzható bevételeket kimaxolni. Az olajbevételre pedig nagy szükség van, a trónörökösnek ugyanis olyan nagyívű tervei vannak, mint a 320 milliárd dolláros The Line, egy száz mérföldes (170 kilométeres) város a sivatagban, amely csak 200 méter széles és 500 méter magas lenne. A 9 milliós szuperváros költségeit az olajbevételből fizetnék. A csökkenő olajárral a 6,790 milliárd dollár piaci érétkű szaúdi Aramco olajtársaság is veszítene értékéből.
Trump azt szeretné, ha Szaúd-Arábia növelné kitermelését, amit ők tudnak a legegyszerűben megtenni, így csökkenne az olaj világpiaci ára és Oroszország kevesebb exportbevételhez jut, ami lerövidíti a háborút és közelebb hozza a békét Ukrajnában. Ez papíron biztosan működik.
Az „olcsó olajnak” azonban lenne egy másik, sokkal fontosabb hatása is: Konzerválná a belső égésű motorok és ezzel a fosszilis energia használatát, amit — legalábbis Trump kampányfenyegetése alapján — jobb, ha továbbra is dollárban számolnak el. Azért, hogy ez így is maradjon, sok mindent tesznek: Az európai szövetségeseknek még több amerikai LNG-t és olajat kell majd venniük. Rubio amerikai külügyminiszter újból nekifuthat Latin-Amerikában a Regime Change-akcióknak, így az egyik legnagyobb globális olajtartalékkal rendelkező Venezuelában is. Ha Kanada tényleg az USA 51. állama lesz, az még több „saját” fosszilis energia-lelőhelyet jelent, mint ahogyan az USA-hoz “csatlakozni vágyó” Grönland és az Arktisz is. A polgárháborús Líbia és Szíria most nem tényező. Ha Putyin kiegyezik Trumppal, jószerivel már csak Irán és Irak marad, amelyeket „meg kell győzni” a dollárelszámolás előnyeiről.
Itt érünk vissza az USA 25. elnökéhez, William McKinley-hez: Akkoriban is két lehetőség kínálkozott a gazdaság finanszírozására, amelyek közül az aranyfedezet került ki győztesen. A többit már mindenki ismeri: FDR 1944 nyarán létrehozta a Valutalapot és a Világbankot, a globális pénzügyi rendszert felügyelő két intézményt, amelyek angolszász befolyás alatt állnak. Nixon elnök 1971-ben megszüntette az aranyfedezetet, és az olajat tette meg a dollár fedezetének. Ahogy az emberiség — az EU 2035-től — fokozatosan átáll a fosszilis energiáról a megújuló energiára, úgy kell a dollárnak, mint a világ vezető kereskedelmi és tartalékvalutájának is új fedezetet keresni. Talán ezért rendelte el Trump elnök a múlt héten egy kriptovaluta munkacsoport felállítását, amelynek ajánlásokat kell kidolgoznia, így például egy központi banki kriptovalutára, ami a jelenlegi „fedezet nélküli” virtuális érmékkel ellentétben az állam fedezetével bír, ezért is hívják az ilyet stablecoin-nak.
Amennyiben az USA is kifejleszti saját központi banki kriptovalutáját (CBDC), úgy azzal már versenyképes lesz a BRICS+ által tervezett közös CBDC-vel és a dollár olajfedezetét akkor kell majd erre az amerikai CBDC-re cserélni. Ha az ember hisz benne, a kriptovaluta is lehet „olyan”, mint az arany: limitált és ezért értéktartó. A dollár új fedezete a XXI. század egyik legfontosabb kérdése, annak vezető világvaluta szerepét ugyanúgy meg kell védeni és újítani a pénzügyi közvetítő rendszerben, mint az egyetlen szuperhatalom USA-ét a világpolitikában. A két ügyet nem lehet elválasztani egymástól, és itt is Kína a fő rivális. Talán jobban értjük Trump elnök hangzatos bejelentéseit, ha ezt a kulcsot használjuk.
Forrás: Mozgástérblog
Címlapkép: Facebook
