Kövér László: A Tisza „a legvadabb rémálmaink szerinti alakzatba” hozza Magyarországot

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

KÖVÉR László

Ellenzékben is egység kell – mondta Kövér László. Nem hagyhatjuk, hogy szétverjék a politikai közösségünket – hangsúlyozta a házelnök.

A Tisza párt előtt semmiféle alkotmányos korlát nincsen – jelentette ki Kövér László a Hír TV-nek. A házelnök hangsúlyozta: a Fidesz politikai közösségének össze kell tartania ellenzékben is, ellen kell állnia minden szétverési kísérletnek.

Kövér László úgy fogalmazott:

„A Tisza Párt előtt semmiféle alkotmányos korlát nincsen, hogy a legvadabb rémálmaink szerinti alakzatba hozza Magyarországot, amivel szemben nagyon erősnek kell lennünk, tehát nemcsak a parlamenti frakciónk, amely nem lesz képes megakadályozni semmilyen törvény alkotást.”

Arról is beszélt, hogy a Fidesz számára katasztrofális választási eredmény született, ami a Tisza Párt hatalomra kerülésével a veszélyeket hordozza magában Magyarország számára.

Magyar Nemzet

Címlapkép: Kövér László, az Országgyûlés elnöke beszédet mond a Kárpát-medencei Magyar Képviselõk Fórumán az Országházban 2026. március 12-én – Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004