Kudarcnak indult, azonban Merz profitálhat a CDU frakcióvezetőjének lemondásából

Szerző: civilek.info

KÜLFÖLD

Friedrich Merz

A német kancellár számára kudarcnak indult Jens Spahn, a CDU parlamenti vezetőjének a lemondása, azonban minden jel szerint ezt a saját előnyére tudja fordítani. Friedrich Merz ugyanis Spahn személyében nemcsak fontos pártvezetőjétől, de egyik legnagyobb riválisától is elbúcsúzik, aki ráadásul a koalíciós partnernél sem feküdt jól.

A német kancellár egyik legnagyobb riválisa, Jens Spahn lemondott a CDU parlamenti vezetői tisztségéről. Friedrich Merz számára veszteség is lehetne a párt parlamenti vezetőjének a lemondása, azonban jobb időben nem is érkezhetett volna, miután Merz így lehetőséget kaphat az átalakításra még a tartományi választások előtt – írja a Politico.

Jens Spahn azután kényszerült lemondani, hogy kiderült: ő és férje béranyát vettek igénybe az Egyesült Államokban. Ezt a gyakorlatot azonban tiltják a német törvények. Ami elsőre újabb nehézségnek tűnt Merz számára, az végső soron óriási lehetőségnek bizonyult, miután a német kancellár szinte azonnal átalakítást jelentett be.

Lemondott béranyasági botránya miatt Merz frakcióvezetője

Spahn eredeti kinevezését sokan furcsállták, miután a politikus köztudottan Merz egyik legnagyobb kritikusa volt, s sokan úgy vélték, a kinevezéssel akarta kordában tartani riválisát a német kancellár.

Merz számára ugyanakkor Spahn egyre több gondot okozott, hiszen személye a koalíciós partner Szociál Demokraták (SPD) számára is megosztó volt.

A kancellár ráadásul kihívással néz szembe, miután Németországban hamarosan tartományi választásokat tartanak, amelyen komoly esélye van az Alternatíva Németországért (AfD) pártnak megszerezni a többséget a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban.

Merz kormánya pedig a belső koalíciós problémák mellett népszerűségi problémákkal is küzd, amit egy jó kabinetátalakítás mindenképp mérsékelhet.

Merz szóvivője, Stefan Kornelius azt mondta, hogy a kancellár most mérlegeli a következő lépését. „Lehetőségek mindig vannak – vagyis léteznek, vagy megragadják őket, vagy nem ragadják meg őket –, és amint döntés születik, azt hiszem, a kancellár tudatni fogja velünk” – mondta Kornelius az újságíróknak, hozzátéve: „A folyamat már zajlik.”

Merz számára a koalíciós partner és a bizalom a legfontosabb

Merz és magas rangú konzervatív társai várhatóan a következő napokban konkrét javaslattal fognak előállni, azonban feltehetőleg az egyik legfontosabb szempont az SPD megnyugtatása lesz. Spahn személye ugyanis nagyban gátolta a zökkenőmentes munkát, Merznek pedig szüksége van az SPD teljes támogatására, amennyiben reformjait még a közelgő választások előtt át akarja vinni a törvényhozáson.

A németek mindössze 13 százaléka elégedett Merz teljesítményével az ARD-DeutschlandTrend legfrissebb, a hónap elején közzétett közvélemény-kutatása szerint .Ez a legalacsonyabb értékelés egy hivatalban lévő kancellár számára a felmérés közel 30 éves történetében.

Ezen megítélés megváltoztatásához azonban elengedhetetlen, hogy Merz új dinamikát mutasson a reformok terén. A kormány azonban jelenleg szűk többséggel rendelkezik csak, a reformok egy része – mint például a nyugdíj átalakítás – pedig igen csak kényes téma, így minden támogatásra szükség lesz. A források szerint így szinte borítékolható, hogy Merz egy közeli szövetségese ülhet a CDU parlamenti vezetőjének a székébe.

A felmerült nevek között szerepel jelenlegi kancelláriafőnöke, Thorsten Frei, a CDU főtitkára, Carsten Linnemann és belügyminisztere, Alexander Dobrindt is. A tervek szerint a Bundestag a nyári szünet ellenére rendkívüli ülést tart majd, aminek keretében még a politikai szezon kezdete előtt kinevezhetik a CDU új vezetőjét.

Origo.hu

Merz profitálhat frakcióvezetőjének lemondásából – Fotó: Facebook / Friedrich Merz

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004