Új esély a gazdátlan kutyáknak és a fogvatartottaknak.
Állatvédelem és reintegráció kéz a kézben – ezzel a céllal indítja el új, országosan egyedülálló programját a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságával együttműködésben, Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos támogatásával – közölte a Büntetés-végrehajtás Toborzás Facebook oldalán.
A kezdeményezés lényege, hogy menhelyi kutyák ideiglenes otthonra lelnek két magyar börtönben, ahol a fogvatartottak – szakemberek irányításával – gondoskodnak róluk, miközben önismeretre és felelősségvállalásra is tanítják őket.
A program célja kettős, ugyanis próbálják elősegíteni a társadalomba való visszailleszkedést az elítéltek számára, valamint valós, fenntartható segítséget nyújtani a hazai állatvédelemnek.
A projektet a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány csaknem 17 millió forinttal támogatja. Az összegből a kutyák számára kialakítják a szükséges kenneleket, biztosítják az elhelyezésükhöz és gondozásukhoz szükséges felszereléseket, eszközöket, valamint a higiéniai feltételeket.
A program megvalósításában a veszprémi Pumi Állatmenhely Alapítvány is részt vesz. Az ő közreműködésükkel összesen tíz kutya, öt Veszprémben, öt Tiszalökön kerül a kijelölt büntetés-végrehajtási intézetekbe.
Az elítéltek felkészítése az állatok szakszerű gondozására hamarosan megkezdődik.
Az együttműködés megerősítéseként Vetter Szilvia, az Alapítvány kuratóriumi elnöke és Tóth Tamás bv. altábornagy, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoka képviseletében Schmehl János bv. vezérőrnagy, az országos parancsnok biztonsági és fogvatartási helyettese együttműködési megállapodást írtak alá. Az eseményen részt vett Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos is.
A most induló program új dimenziót nyit az állatvédelem és a büntetés-végrehajtás rehabilitációs tevékenységei terén. Bár a börtönök és kutyák kapcsolata nem új keletű, hiszen jelenleg is 123 szolgálati kutya segíti a bv-szervezet feladatait, ez a kezdeményezés a gazdátlan menhelyi kutyák és az elítéltek életét egyaránt pozitív irányba mozdíthatja el.
A kutyák jelenléte jótékony hatással van a fogvatartottak mentális egészségére, erősíti bennük a gondoskodás, a türelem és az empátia képességét.
Eközben a kutyák is fontos szocializációs folyamaton mennek keresztül, amely segítheti őket abban, hogy bizalommal forduljanak az emberek felé, és könnyebben örökbefogadó gazdára találjanak.
Forrás: hirado.hu
Címlapkép: Facebook/Büntetés-végrehajtás Toborzás