Energiaválság közepén, a tél küszöbén távozik az energetikai államtitkár Magyar Péter kormányából. Deák Dániel szerint Kapitány István miniszter és Magyar Péter konfliktusa állhat a háttérben. A HVG viszont úgy értesült, hogy Kapitány István akart lemondani a gazdasági minisztérium éléről, végül az első embere mondott fel – óriási a káosz a Tisza-kormányban.
Lemondott Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter energetikai államtitkára. – Tótth András az energiaválság közepén, a tél küszöbén távozik az ágazat egyik legfontosabb vezetőjeként! – kommentálta a hírt a Facebook-oldalán Deák Dániel. A Gazdasági és Energetikai Minisztérium kedd esti közleménye szerint Tótth „személyes okokból” nyújtotta be lemondását, megbízatása október 13-ával meg is szűnt. Május végén nevezték ki, vagyis öt hónapot sem töltött hivatalban.
– Korábban már beszámoltam arról: minisztériumi értesüléseim szerint a kihelyezett kormányülésen Kapitány István olyannyira összekülönbözött Magyar Péterrel, hogy még a saját távozását is kilátásba helyezte. Most pedig a hozzá tartozó egyik kulcsterület vezetője áll fel. A mostani lemondás ezzel a konfliktussal is összefügghet – idézte fel Deák.
A politológus értékelése szerint Tótthra komoly feladatokat bíztak: az uniós források megszerzéséhez szükséges energetikai intézkedéseket és az ország energiastratégiájának kidolgozását.
Kapitány a kinevezésekor még a szakember tapasztalatát méltatta.
– Közben Európában meredeken emelkednek a gázárak, a tárolók töltöttsége elmarad az ilyenkor megszokottól, a közel-keleti szállítási zavarok pedig tovább nehezítik a téli felkészülést. A Reuters szerint a magas gázárak hatása a következő évre is áthúzódhat.vMost a gázbeszerzésekre, a szükséges mennyiségek időbeni lekötésére, az árkockázatok csökkentésére és a biztonságos téli ellátásra kellene összpontosítani. Közben a szélerőműtenderekkel kapcsolatos döntéseket is elő kellene készíteni, hiszen ezek évekre meghatározzák a hazai energiatermelés fejlesztését. Ehhez folyamatos, határozott szakmai irányítás kell. Éppen ezért különösen rosszkor jön az energetikai államtitkár távozása – jelezte Deák.
A politiakai kommentátor szerint Kapitány Istvánnak is választ kellene adnia: van-e köze a lemondásnak a Magyar Péterrel kialakult konfliktusához?
„Vagy az energetikai államtitkár nem akarta az arcát adni a tervezett megszorításokhoz?”
– A politikus távozása újabb személyi változást jelent az energetikai irányításban. A lemondásról szóló tájékoztatás nem nevezte meg az utódját, és azt sem részletezte, hogy a döntés érinti-e a minisztérium energetikai feladatainak szervezését – írja vonatkozó cikkében a VG.hu.
A portálon azt írják, hogy Tótth Andrásnak nagy tervei voltak a szektor irányítójaként. Az államtitkár korábban arról beszélt, hogy még az év végéig elkészülhet az új magyar energiastratégia keretrendszere. Az Egyensúly Intézet Budapest Energy and Security Talks konferenciáján az energetikai államtitkár azt mondta, a kormány az atomenergiára és a megújuló energiaforrásokra építené az ország hosszú távú energiaellátását, miközben csökkentené az importfüggőséget. Ehhez az energiatárolás fejlesztésére, a villamosenergia-hálózat korszerűsítésére és az energiahatékonyság javítására is szükség van.
Kapitány István le akart mondani a gazdasági minisztérium éléről
Tótth András energetikai államtitkár lemondásával egyidőben felmerült a gazdasági tárcavezető távozásának lehetősége is. Kapitány István állítólag saját maga ajánlotta fel lemondását.
Úgy látszik, az eddig megismertnél is mélyebb konfliktusok feszítik a Tisza-kormányt. Tegnap este váratlanul távozott Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára, ezzel egyidőben viszont felmerült Kapitány István lemondása is a gazdasági és energetikai tárca éléről – írta meg szerda délelőtt a HVG saját értesülései alapján.
A gazdasági és energetikai miniszter távozásáról szóló értesülést a tárca ugyan hivatalosan cáfolta, a lap azonban több forrásból úgy tudja, tegnap felmerült Kapitány István távozásának lehetősége. Állítólag ő maga akart lemondani.
Ez egyelőre nem történt meg, a tárcavezető helyett államtitkára, Tótth András mondott le minisztériumi pozíciójáról.
Kapitány István röviddel a lap cikkének megjelenése után Facebook-posztjában cáfolta a lemondásáról szóló értesülést.
„Nem mondtam le, és nem is fogok! Hiába terjeszti ezt a cáfolat ellenére is egy szebb napokat látott lap. Szolgálni jöttem, a magyar emberekért és egy erősebb gazdaságért dolgozom. Egyetlen dologról mondtam le: a fizetésemről”
– zárta rövidre a témát a miniszter.
Ezért bukott meg Kapitány István államtikára, Tótth András?
A kormányon belüli káoszt növelte, hogy percekkel Tótth András energetikai államtitkár váratlan lemondása előtt Vitézy Dávid parlamenti államtitkára, Tárkányi Zsolt élesen bírálta a Gazdasági és Energetikai Minisztériumot egy debreceni akkumulátoripari konferencia miatt. Tárkányi azt kifogásolta, hogy a tárca egyik államtitkára felszólalna a rendezvényen, miközben a debreceni lakosság körében komoly aggályok vannak az akkumulátorgyárak működésével kapcsolatban.
„Külön sérelmesnek tartom, hogy a magyar kormány egyik államtitkára úgy tervez felszólalni az eseményen, hogy bennünket, a város országgyűlési képviselőit – egyben a magyar kormány államtitkárait – előzetesen nem tájékoztatta erről, pedig az egész ország közvéleménye előtt ismertek a lakossági aggodalmak”
– hangsúlyozta Tárkányi Zsolt.
A szakmai szervezet november 4-én és 5-én a debreceni Kölcsey Központban tartaná meg rendezvényét, amelyre több kínai akkumulátorgyártó vállalat, köztük a CATL felsővezetését is meghívták. Ami különösen érdekessé teszi a két tárca összefeszülését, hogy a konferencia programjából kiderült: a rendezvényen éppen a percekkel később távozását bejelentő Tótth András energetikai államtitkár szerepelt volna az egyik főelőadóként.
Innentől kezdve pedig nem nehéz összefüggésbe hozni Kapitány István kulcsfontosságú államtitkárának bukását azzal, hogy megpróbált volna szóba állni a magyarországi akkumulátoripar legnagyobb cégeivel.
A két csúcsminisztérium ilyen nyilvánvaló, ráadásul a közösségi médiában zajló csörtéje egészen példátlan. Ha valóban ez vezetett Tótth András távozásához, az pedig kiváltképp érthetetlen.
Magyar Nemzet, Világgazdaság, Facebook, HVG
Címlapkép: Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára elõadást tart az Energy Investment Forum 2026 konferencián a budapesti InterContinental szállodában 2026. október 8-án – Fotó: MTI/Hatházi Tamás