A Kecskeméti Törvényszék megállapította, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúja fennáll, valamint a szökés, elrejtőzés és a bizonyítás jogellenes befolyásolásának veszélye is adott, ezért a nyomozási bíró korábbi döntését helybenhagyta.
Helybenhagyta a Kecskeméti Törvényszék a Kecskeméti Járásbíróság október 1-jei döntését, amellyel elrendelte Hankó Balázs fideszes országgyűlési képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter, valamint Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint fiatalokért felelős korábbi államtitkár letartóztatását a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által kifizetett, több mint 17 milliárd forint összegű támogatásokkal kapcsolatos büntetőeljárásban.
A Kecskeméti Törvényszék sajtóosztályának keddi tájékoztatása szerint a gyanúsítottakkal szemben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult büntetőeljárás.
Mint írják, a megalapozott gyanú szerint
az NKA működése során a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumát az egyik gyanúsított – mint a kultúráért és innovációért felelős korábbi miniszter, az alap elnöke – irányításával arra használták fel, hogy a rendelkezése alá kerülő vagyont tömegesen, a jogszabályoktól és az alapító határozattól eltérően használják fel.
A 2025. július 1-jétől meghirdetett egyedi pályázati kérelmeket érdemi elbírálás nélkül teljesítették, és a kezelt vagyont a 2026-os országgyűlési választások kampányköltségeinek fedezésére, valamint a kérelmezők személyes céljaira fordították.
A gyanúsítottak és társaik a vagyon politikai szempontú, választókerületi lefedettség szerinti elosztása érdekében kettős eljárásrendet működtettek, amelyben a formális és a tényleges döntéshozatal elvált egymástól. A jogszabályok értelmében „a volt miniszter és az alap alelnöke a pályázatok elbírálásában nem vehetett volna részt, a támogatásokról szóló döntéseket azonban ténylegesen nem a kollégium hozta meg, hanem a férfi gyanúsított és esetlegesen más személyek határoztak”. A döntések a formális eljárást, több esetben pedig a kérelem benyújtását is megelőzték.
Hankó Balázs: Kultúrpolitikai harc folyik, aminek politikai áldozatai vannak
Az NKA által kezelt vagyont az ideiglenes kollégium neve alatt kiállított támogatói okiratokkal 2025. szeptember 3. és 2026. március 30. között 1079 esetben használták fel a törvényben meghatározott céloktól eltérően, amivel a központi költségvetésnek 17,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak – olvasható a közleményben.
A Kecskeméti Törvényszék megállapította, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúja fennáll, valamint a szökés, elrejtőzés és a bizonyítás jogellenes befolyásolásának veszélye is adott, ezért a nyomozási bíró korábbi döntését helybenhagyta.
A fellebbezések kapcsán eljáró Kecskeméti Törvényszék döntése végleges.
MTI
Címlapkép: Az őrizetben lévő Hankó Balázs fideszes országgyűlési képviselő, korábbi kulturális és innovációs miniszter érkezik a Kecskeméti Járásbíróságra, ahol a nyomozási bíró dönt a letartóztatásáról 2026. október 1-jén – Fotó: MTI/Hegedüs Róbert