Magyarországra küldik Európa döntőbíráit, ítéletet mondanak Magyar Péter legfontosabb tervéről

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

magyar péter sulyok tamás

A Velencei Bizottság csütörtökön Magyarországra látogat. Az Európa Tanács delegációja megvizsgálja a Sulyok Tamás eltávolítását célzó alkotmánymódosítási javaslatot, az egyeztetésre pedig mind az államfő, mind a kormány nyitott.

A Velencei Bizottság érkezéséről maga a testület szóvivője számolt be a Euronewsnak. Az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testületének állásfoglalását Sulyok Tamás kérte, miután Magyar Péter kormánya világossá tette, hogy alkotmánymódosítással távolítaná el hivatalából a köztársasági elnököt – írta a Világgazdaság.

A Velencei Bizottság szóvivője azt nem közölte, hogy a szakértők pontosan kikkel találkoznak majd látogatásuk során, azonban annyit elárult, hogy

a jogszabálytervezetet gyorsított eljárásban vizsgálják majd.

A testület bevonása azután vált szükségessé, miután Magyar Péter többször felszólította Sulyok Tamást a lemondásra, illetve számos alkalommal „Orbán bábjának” nevezte a hivatalban lévő köztársasági elnököt.

Sulyok Tamás szerint a köztársasági elnök és más független alkotmányos szervek vezetőinek tervezett elmozdítása

alkotmányos válsághelyzetet idézhet elő, valamint alapvető alkotmányos elvek sérelmével fenyeget.

Az alkotmánymódosítás tervezete kimondja, hogy Sulyok Tamás államfői megbízatása a módosítás hatálybalépését követő napon megszűnik, jóval a 2029-ben lejáró mandátumának vége előtt.

A Velencei Bizottság döntést ugyan nem hozhat az ügyben, de véleményezheti a tervezetet és értékelheti, hogy a módosítások megfelelnek-e a jogállamiság és demokratikus kormányzás európai normáinak. Az Európai Bizottság szintén közölte, hogy szorosan figyelemmel kíséri a magyar alkotmánymódosítási folyamatot, azonban érdemes szem előtt tartani, hogy a Velencei Bizottság állásfoglalása jogilag nem kötelező erejű.

Alkotmányos válsághoz vezet a Tisza alaptörvény-módosítása, amivel leváltanák Sulyok Tamást

Többen kifogásolják a tervezett módosítást

A tervezett alkotmánymódosítást, illetve a korábbi jogalkotási folyamatokat ellenzéki politikusok számos alkalommal illették kritikával:

„Azok a lépések, amelyek önöknek politikailag fontosak, a saját hatalmi önkényük kiépítésének szempontjából, azok megtörténtek. A lex Orbán, a lex Sulyok (…)”

− fogalmazott Rétvári Bence a KDNP országgyűlési képviselője.

Mindeközben Pokol Béla jogtudós, politológus, illetve korábbi alkotmánybíró több jogi aggályra is felhívta a figyelmet.

Véleménye szerint a tervezett módosítás visszaható hatályú, így jogállamiságba ütközik,

továbbá arra is rámutatott, hogy amennyiben az Országgyűlés kétharmados határozattal megindítja a köztársasági elnök hivatalától való megfosztását, amelyről az Alkotmánybíróságnak kétharmados többséggel kell majd döntenie, akkor addig jogköreinek gyakorlása ideiglenesen az Országgyűlés elnökére száll át. Amennyiben az ideiglenes államfő aláírja ezt a módosítást, és másnap megtörténne az államfő hivatalának megszűnte, akkor az Alkotmánybíróság nem tudna dönteni a megfosztási eljárás alkotmányosságáról. A megfosztás megindítása már meg is fosztaná az államfőt hivatalától. Ez jogi abszurd, és az abszurd jogi szabályozás érvénytelen.

Címlapkép: Facebook/Sulyok Tamás

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004