Már biztos, hogy karácsonykor sem lesz tűzszünet

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

ukrajna fegyver

Zelenszkij tanácsadója szerint a tűzszünet csak az oroszoknak segítene, az ukrán elnök szerint azért csak vonuljanak ki. A Kreml reakciója pedig sejthető volt. Összefoglaló.

Zelenszkij tanácsadója már november elején kijelentette, hogy szerinte a tűzszünet csak az oroszoknak segítene, mert rendezhetnék közben a soraikat.

Tanácsadójával ellentétben azonban

az ukrán elnök december közepén már azt ajánlotta az oroszoknak, hogy Oroszország karácsonykor kezdjen el kivonulni.

„Ez az az idő, amikor a normális emberek a békére gondolnak, nem az agresszióra”

– fogalmazott Volodimir Zelenszkij.

Az oroszok válasza a témában azonban már inkább Zelenszkij tanácsadójának felvetésével vág egybe.

Erről szó sem lehet”

– nyilatkozta ugyanis a Kreml szóvivője azzal kapcsolatban, hogy Moszkva fontolóra vette-e az esetleges ukrajnai csapatkivonás 2022 vége előtti megkezdését.

„Az ukrán félnek figyelembe kell vennie az elmúlt időben kialakult realitásokat.”

– tette hozzá Peszkov.

Mandiner

Kiemelt kép: EPA/ROMAN PILIPEY

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004