Kevesebb SAFE-hitelt vesz fel a magyar kormány a tervezettnél. Románia bejelentkezett a más tagállamok által igénybe nem vett uniós pénzekre.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A Krónika Online értesülései szerint többek között olyan pénzekről van szó, amelyekről Magyarország mondott le.
A Mediafax egy Thomas Regnier-vel, az Európai Bizottság védelmi szóvivőjével folytatott háttérbeszélgetés alapján arról írt: az Európai Bizottság 2026 végéig új pályázati fordulót szándékozik kiírni, amelyen a bukaresti hatóságok is részt vehetnek.
Románia eddig mintegy 16,7 milliárd eurós támogatást kapott a SAFE-program keretében, ami a 150 milliárd eurós teljes költségvetés több mint 10 százalékát teszi ki. Az újraelosztásra kerülő összeg jelentős része Olaszország és Magyarország finanszírozási igényeinek csökkentéséből származik.
Olaszország eredetileg több mint 14 milliárd eurót igényelt, ám finanszírozási igényét 8 milliárd euróra csökkentette. Ez a módosítás mintegy 6 milliárd eurót szabadít fel, amelyet más tagállamoknak lehetne felajánlani.
Magyarország pedig a kezdeti, közel 16 milliárd eurós összege körülbelül 5,4 milliárd euróra csökkentette. A különbség további 10–11 milliárd eurót jelent, amelyet újraoszthatnának.
A többi megmaradt és fel nem használt összeggel együtt a rendelkezésre álló források összege körülbelül 20–21 milliárd euróra rúghat.
„Ami ezután fog történni, még ebben az évben – mivel jogilag kötelesek vagyunk ezt még ebben az évben megtenni –, az, hogy új pályázati felhívást teszünk közzé, körülbelül 20 milliárd euróra” – nyilatkozta Thomas Regnier egy brüsszeli találkozón román újságíróknak.
Ezzel az eljárással a tagállamok lehetőséget kapnak arra, hogy további hiteleket igényeljenek védelmi projektekhez. Nem egy új pénzügyi eszköz bevezetéséről van szó, hanem a jelenlegi SAFE-program költségvetéséből még fel nem használt források felhasználásáról. Románia azon államok közé tartozik, amelyek részesülhetnek az új finanszírozási körből.
Azonban a Romániának juttatott összeg esetleges emelése nem garantált. A bukaresti hatóságoknak el kell dönteniük, hogy részt vesznek-e az új eljárásban, és be kell nyújtaniuk azokat a projekteket, amelyekre finanszírozást igényelnek. Lengyelország már jelezte, hogy további összegeket szeretne igénybe venni.
Az Európai Bizottság által fontosnak tekintett prioritások között szerepel a keleti szárny megerősítése, valamint a drón- és drónelhárító rendszerek fejlesztése. Románia 2026. augusztus 26-án kapta meg a SAFE-keretből az első részletet, amelynek összege körülbelül 2,5 milliárd euró. Ez az összeg a jóváhagyott hitelek teljes összegének 15 százalékát kitevő előfinanszírozást jelenti.
A SAFE-források elsősorban közös beszerzésekre és a védelmi képességek fejlesztésére szolgálnak, ideértve a katonai felszereléseket, a lőszereket, a légvédelmi rendszereket, valamint a vonatkozó európai iparágba történő beruházásokat. A következő kifizetések a védelmi beruházási tervben szereplő projektek megvalósításától függenek.
„Jelenleg minden tagállamnak 15 százalékos előfinanszírozást biztosítunk. Ez az a 2,5 milliárd euró. Most Románia megkezdi a projektek végrehajtását. Évente kétszer fogunk teljesítési jelentéseket kapni Romániától arról, hogy ezeket a projekteket hogyan hajtják végre országos szinten, a gyakorlatban” – mutatott rá Regnier.
Románia összesen 35 projektet vett fel a SAFE programba, amelyek összértéke 16,68 milliárd euró. Ebből az összegből körülbelül 12,48 milliárd eurót katonai felszerelések beszerzésére, közrendvédelmi és polgári védelmi projektekre szánnak, míg 4,2 milliárd eurót a polgári és katonai célokra egyaránt használt közúti infrastruktúrára tartalékolnak. A legfontosabb beruházások közé tartozik a szárazföldi erők korszerűsítése, a légvédelem fejlesztése, hadihajók beszerzése, valamint a romániai védelmi ipar kapacitásainak bővítése.
Az egyik legnagyobb projekt 298 lánctalpas gyalogsági harci jármű és azok származékos változatainak beszerzése. A Rheinmetall Automecanica vállalattal kötött keretmegállapodás értéke körülbelül 3,337 milliárd euró. A járművek végső gyártása Medgyesen történne, az alkatrészek jelentős részét – beleértve a ballisztikus védelmi elemeket és a fegyverzetet is – szintén Romániában gyártanák. Egy másik fontos projekt négy hadihajó – két tengeri járőrhajó és két búvármentő hajó – beszerzését célozza, egy körülbelül 920 millió euró értékű szerződés keretében. A projekt egy romániai hajógyárban végzendő építési és felszerelési munkálatokat irányoz elő. A beruházások jelentős része Románia légvédelmének megerősítésére irányul, az ukrajnai háború és a NATO keleti szárnyán regisztrált drónincidensek fényében.
Mégis, mi történik? Magyarország most dobott ki az ablakon 11 milliárd euró uniós pénzt, nem kell a Tisza-kormánynak – azonnal szétosztják más tagállamok között
A SAFE-program keretében az Európai Unió összesen 150 milliárd euró értékű, kedvezményes hitelkeretet biztosít a tagállamok védelmi beruházásainak finanszírozására. Magyarország korábban 16 milliárd euróra pályázott, most azonban ennek alig több mint egyharmadát venné igénybe.
Thomas Regnier, az Európai Bizottság szóvivője a testület sajtótájékoztatóján közölte, hogy a tagállamok maguk döntenek a hitel összegéről, az elérhető források mértéke nem változott.
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter korábban közölte, hogy a kormány mérlegeli azokat a lehetőségeket, amelyek segítik a haderőfejlesztést anélkül, hogy túlzottan megterhelnék az államháztartást.
A SAFE-program kapcsán hangsúlyozta, hogy ez egy hitel, így ezeket a forrásokat később vissza kell fizetni.
Románia azokból a pénzekből juthat újabb védelmi támogatáshoz, amelyekről Magyarország lemondott – Fotó: Krónika/Román védelmi minisztérium