Szent György Napok


2024.04.23.

A találkozások ünnepeként megfogalmazott Szent György Napokra április 23-a és 28-a között kerül sor.

A sepsiszentgyörgyi városnapok indítja az erdélyi fesztiválok sorozatát. A találkozások ünnepeként megfogalmazott Szent György Napokra április 23-a és 28-a között kerül sor, amit megelőz egy nulladik nap is, színházi és irodalmi eseményekkel. Hét nap alatt mintegy 150 kulturális, szórakoztató programot kínál a sepsiszentgyörgyi városnapok, jelentették be szerdán a szervezők.

Az idei Szent György Napokon visszatér a sokak által hiányolt múzeumkerti rendezvényhelyszín és a borudvar a felújított Székely Nemzeti Múzeum kertjében, illetve a város főterétől az egykori Dohány gyárig kihúzzák a kézműves vásárt, így belakják a Kós Károly utcát.

Antal Árpád polgármester szerint idén is a város legnagyobb közösségi ünnepe lesz a 31. alkalommal szervezett Szent György Napok, amely az elmúlt három évtizedben a találkozások ünnepévé vált, hiszen sokan a városnapokra időzítik a hazalátogatásukat, így az esemény alkalmat teremt, hogy régi ismerősök és barátok találkozzanak.

Vargha Fruzsina alpolgármester szerint idén nem a hagyományos nyitókoncerttel veszi kezdetét a Szent György Napok, ugyanis a város művelődési intézményei kérésére betettek április 22-re egy úgynevezett nulladik napot, amikor a Tamási Áron színház bemutatja legújabb előadását, illetve irodalmi eseményekre kerül sor. Április 23-án pedig a helyi és meghívott művészek ünnepi hangversenyével folytatódik a kulturális hét.

A Szent György Napok szervezői szokás szerint adagolják a zenei fellépők teljes listájának nyilvánosságra hozatalát, mivel egyes előadókkal még zajlanak az egyeztetések. Knop Ildikó, a városnapok főszervezője arról tájékoztatott, hogy idén fellép a Csík zenekar, kiegészülve az LGT gitárosával, Karácsony Jánossal, így a szokásos repertoár is kiegészül legendás LGT dalokkal. A másik fellépő a hazai pop és hip-hop szcéna népszerű előadója Connect-R lesz.

Knop Ildikó szerint idén próbálják csökkenteni a városnapok által termelt szemét mennyiséget és a lacikonyhák számára bevezetik a visszaváltható sörös poharakat, illetve lehetőséget teremtenek arra, hogy a rendezvény területén lehessen leadni a palackos és alumínium dobozos italok csomagolóanyagait. Számítások szerint ezáltal akár 60 százalékkal is csökkenhet az elszállítandó szemétmennyiség.

Vargha Fruzsina alpolgármester arra hívja fel a kézművesek figyelmét, hogy április 7-ig lehet jelentkezni a Szent György Napi vásárba. Ugyanakkor március 22-ig várják a Kónya Ádám Művelődési Ház udvarán berendezett Közösségi Színpadra a programajánlatokat. Hasonló módon a volt Dohánygyár udvarán berendezett ifjúság bázis helyszínére március 18-ig várják a helyi zenekarok és DJ-k jelentkezését.

A teljes eseménynaptár nézet