Olyan jól sikerült a civil fórum, hogy hagyományt teremtenek a találkozóból

Szerző: civilek.info

CIVIL

civil fórum szeged

Az idén először fesztiválozott több, mint harminc szegedi nonprofit szervezet az Újszegedi Partfürdőn. A szegedi halászléfesztivál keretein belül létrejött civil fórum olyan jól sikerült, hogy a résztvevők megegyeztek abban, hagyományt teremtenek a találkozóból és jövőre ismét együtt ünnepelnek szeptember első hétvégéjén.

– Azok jöttek el, akik nem a pénzért, hanem szívvel, lélekkel végzik választott munkájukat. Szeretetből, szerelemből, elköteleződéssel. Mert mi segítünk az egészséges, a sérült és a beteg embereknek, fiataloknak és idősebbeknek, hogy az életük szebb, teljesebb, nyugodtabb, kreatívabb, boldogabb legyen. Az életük, és az életük végén a haláluk is. És mi, a civilek gondoskodunk az emberek mellett kutyákról, macskákról, madarakról is, ha kell. És arról, hogy legyen jövőnk, hogy fenntartható és élhető legyen a bolygónk

– mondta Jávorszky Iván a találkozót követően.

A város civilügyi főreferense elmondta azt is, a sok építő jellegű beszélgetésen kívül egy nagy petanque bajnokságot is szerveztek a Szervátültetettek Egyesületének koordinálásával, sakkoztak a Meritum Egyesület szervezésében, és kétszer még sárkányhajóba is szálltak a civilek, de közösen programokat terveztek és projekteket is egyeztettek.

Forrás: szeged.hu

Címlapkép: Iványi Aurél / szeged.hu

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004