SZÍNES
Öt érmet szereztek magyar diákok a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián
A nemzetközi megmérettetést hónapokon át tartó felkészítő munka és az Athletica Galactica Kárpát–medencei Csillagászati és Asztrofizikai Verseny válogatója előzte meg. ...
Először ültettek be sertéstüdőt emberbe – kilenc napig működött
A klinikai alkalmazástól még messze van a módszer. Történelmi kísérletről számoltak be kínai kutatók: először próbálkoztak meg azzal, hogy génszerkesztett ...
A kiválasztástól a visszatérésig: kutatóűrhajósaink élményeikről meséltek
Nagyszámú hallgatóság előtt tartott élménybeszámolót Kapu Tibor és Cserényi Gyula kutatóűrhajós szombaton Budapesten, a Millenáris parkban, ahol a felkészülésről és ...
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Kérik az utazókat, hogy a következő hét elejétől ne megszokás alapján közlekedjenek és indulás előtt mindenképpen tájékozódjanak a változásokról. Az ...
Sokkoló hírt közölt Hulk Hogan özvegye
Kiderítették, mi miatt halhatott meg a legendás pankrátor Lehetséges, hogy orvosi műhiba áll Hulk Hogan, a legendás amerikai pankrátor halála ...
Magyar kenyér: hivatalos, más az íze, mint a franciának
Az idei Szent István-nap rendezvénysorozatba illesztve tizenegyedik alkalommal rendezték meg Szentendrén a Kenyérlelke fesztivált, ahol a legnevesebb hazai kézműves pékségek ...
Újpesti gimis lány tűzte ki a magyar zászlót az Északi-sarkon (videóval)
Már a második magyar középiskolás jutott el atomjégtörővel az Északi-sarkra az orosz Roszatom támogatásával szervezett hatodik nemzetközi sarkvidéki expedíció keretében. ...
Reviczky Gábor szívműtéten esett át
Az elmúlt években sikeresen megküzdött a rákkal, most pedig egy szívműtéten esett át a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész. A ...
Az ünnep csúcspontja a tűzijáték
A legnagyobb békében és rendben zajlanak az ünnepi rendezvények. 21 órakor jön az ünnep csúcspontja – írta a nemzetközi kommunikációért ...
Felvonult a debreceni virágkarnevál történetének egyik legmagasabb kompozíciója (videóval)
Tizenkét, több százezer élő és száraz virággal feldíszített virágkocsi és több száz táncos, zenész, mutatványos vonult végig Debrecenben augusztus 20-án ...









