Tizenharmadik alkalommal lelt gazdára a Vasvári-díj

Szerző: itgy

CIVIL

Mennyit ér egy díj? Erre a kérdésre szinte lehetetlen válaszolni, annyi azonban bizonyos, hogy egy civil szervezettől kapott elismerés nagyon sokat. Hogy miért? Mert egy ilyen díj mögött nem fedezhető fel hátsó szándék.

A szakmai díjakról sokszor nem mondható el, hogy korrekt értékítéletet közvetítenek. Elég, ha csak olyan elismeréseket említünk, mint a magyar Pulitzer-díj. Érdekes módon – persze biztosan véletlen – ezt valahogy mindig liberális beállítottságú újságírók kapják. Ne gondoljanak rosszra, vannak furcsa véletlenek.

Az állami kitüntetések még egyértelműbben mutatják meg, hogy az elismeréseket jobbára nem kapják, hanem adják. Kiknek is? Akik közel állnak az éppen regnáló kormányzathoz. De biztosan ez is véletlen.

A civil (valóban teljes mértékben civil!) szervezetek ellenben azokat jutalmazzák elismerésekkel, akik munkásságukkal, szellemiségükkel a szervezet céljai megvalósításáért végeznek fontos, önzetlen munkát.

Ilyen a Vasvári Pál Polgári Egyesület által alapított Vasvári-díj is, amelyet idén 13. alkalommal adtak át, ezúttal is a Nemzeti Múzeum dísztermében.

Az eddigiektől eltérően ebben az évben nem két, hanem négy elismerést adtak át, így is ünnepelve a szabadságharc egyik hőse születésének 200. évfordulóját. Vasvári-díjat kapott Pelsőczy László színművész, a Vasvári Pál Kamaraszínház színész-igazgatója, Nyerges Attila énekes, dalszerző, az Ismerős Arcok zenekar vezetője, Zsigmond Gábor a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnök-főigazgatója és a Rákóczi Szövetség.

Pelsőczy László és Bauer Ferenc a díjátadón – Fotó: Civilek.info


Bauer Ferenc, az egyesület társelnöke a Pelsőczy Lászlót méltató laudációjában kiemelte, hogy a művész színháza mutatta be az első, eleddig egyetlen, Vasváriról szóló színdarabot, melyet sok határon túli magyarlakta településre is elvitt a társulat és itthoni előadásaik is méltó módon szolgálják a szabadsághős emlékét.

Nyerges Attila méltatását a másik társelnök, Tóth Kálmán vállalta magára, azt a zenészt bemutatva, aki megalkotta a szinte nemzeti himnusszá nemesedett dalt, a Nélküled című művet. Az együttes rendszeresen ad koncerteket határainkon túl, mindig óriási sikerrel, hiszen a nemzettudatot erősítik fellépéseik a külhoni magyarság körében.

Zsigmond Gábor betegsége miatt nem tudott megjelenni a díjátadáson, így Kiss László nyugalmazott református lelkész, a Vasvári Pál Polgári Egyesület elnökségi tagja a díjazott távollétében méltatta a főigazgató munkásságát, kiemelve a múzeum elnevezéséhez méltó, a magyarság értékeit őrző és felmutató tevékenységét, egyben köszönetet is mondott az egyesület tevékenységének segítéséért.

A Rákóczi Szövetség tevékenysége ugyan sem bemutatásra, sem méltatásra nem szorul, hiszen az 1989-ben alapított, ma mintegy 37 ezer tagot számláló közösség határon túli magyarokat segítő munkája mindenki által ismert.

Péntek László, a Vasvári Pál Polgári Egyesület tiszteletbeli elnöke, a körösfői Rákóczi Kultúregylet alapítója méltatta a szövetség szerteágazó tevékenységét, például beiskolázási kampányát, mellyel a magyar nyelv és szellemiség megőrzését szolgálják. Ugyancsak fontosak a szövetség nyári táborai, amelyek alkalmat adnak a világ számos pontján élő, magyar származású fiataloknak egymás megismerésére. Az elismerésnek külön aktualitást adott az a tény is, hogy ebben az évben ünnepeljük II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulóját.

A díjátadó ünnepség befejezéseképpen a megjelentek és kitüntetettek megkoszorúzták a Múzeum kertjében a Vasvári Pál Polgári Egyesületnek köszönhetően felállított és Budapesten máig egyetlen Vasvári-szobrot, ily módon is leróva tiszteletüket a magyar szabadságért életét áldozó forradalmár emléke előtt.

Nyerges Attila és Tóth Kálmán a Vasvári Pál Polgári Egyesület díjátadóján – Fotó: Civilek.info

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004