Vádat emeltek Németországban a budapesti antifa-támadások több gyanúsítottja ellen

Szerző: civilek.info

AKTUÁLIS

bíróság bíró jog törvény

A vádak között bűnszövetkezeti tagság, súlyos testi sértés és gyilkossági kísérlet is szerepel.

Vádat emeltek Németországban hat gyanúsított ellen, akiket a 2023 februárjában Budapesten az általuk szélsőjobboldalinak vélt emberek ellen elkövetett támadásokban való részvétellel gyanúsítanak – erősítette meg a karlsruhei ügyészség szóvivője.

A vádiratot a düsseldorfi bíróságon nyújtották be, a vádak között bűnszövetkezeti tagság, súlyos testi sértés és gyilkossági kísérlet is szerepel.

A német hatóságok által „feltételezett szélsőbaloldaliként” kezelt gyanúsítottak az év elején önként adták fel magukat, és ügyvédeiken keresztül azt kérték, Németországban állítsák őket bíróság elé. Erről a düsseldorfi bíróság fog határozni – írta a dpa német hírügynökség.

Ugyanennek a csoportnak egy másik tagját, Lina E. lipcsei diáklányt és több társát 2023 májusában Szászországban már több év szabadságvesztéssel sújtották. Egy további tag, Maja T. Budapesten áll bíróság előtt ugyanebben az ügyben – emlékeztetett a dpa.

MTI

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004