Az utca emberének veretes véleménye van arról Lengyelországban, hogy Ukrajna az ő légvédelmükkel biztosítaná nyugati légterét.

A napokban jelent meg az ukrán sajtóban egy olyan hír, miszerint Ukrajna a lengyel légvédelemmel biztosítaná nyugati légterének biztonságát. Erről Ilja Jevlas, az ukrán légvédelem szóvivője beszélt, aki szerint már diplomáciai szinten is felvetődött a téma a két ország között.

A hír már csak azért is meglepő, mert ezzel Ukrajna gyakorlatilag azt mondja, hogy a harcok egy részét kiszervezné Lengyelországnak, kvázi belehúzva őt a konfliktusba.

Jevlas maga is ezen logika mentén magyarázta az ötletet, hiszen így Ukrajna nyugati légterét Lengyelország védhetné, míg Kijev a fronton történő orosz bombázásokra koncentrálhatna.

Hát elmehetnek a k*rva anyjukba”

– kezdte mondandóját Gosia, a huszonéves egyetemista lány, aki jelenleg pszichológiát tanul a varsói egyetemen. Leszögezi: Ukrajna támogatása teljesen nyilvánvaló, hisz Oroszország viselkedik agresszorként a háborúban, de azért ez a jelenlegi ötlet már teljesen más tészta:

nyújtjuk a kisujjunkat, és az egész karunk kell nekik.”

Hasonlóképpen vélekedik egy másik megszólaló, Jarek, aki baristaként dolgozik.

Nem értem, hogy nem sül le a bőr a pofájukról”

– szögezte le. Hasonlóképpen az első megszólalóhoz, ő is Ukrajna pártján áll, viszont nagyon nem tetszik neki az a trend, ahogy az ukránok „egyre pofátlanabb” kéréseket közvetítenek szövetségeseik felé. Ő meglehetősen pesszimistán látja a helyzetet, nem igazán látja át azt, hogy Ukrajna miképpen tudna jól kijönni a háborúból, legyen szó akármekkora támogatásokról.

A harmadik megszólaló, Tomasz is úgy véli, hogy az ukránok egyre többet és többet követelnek, és illendő lenne picit helyükre tenni őket.

Mi már így is rengeteget segítünk, és erre mit látok? Itt lébecol nálunk több ezer ukrán, és a múltkor is balhézni kezdtek”

– fogalmazott, visszhangozva a lengyel védelmi miniszter szavait, aki szerint

„elég dühítő látni a kávézókban ücsörgő ukránokat”, míg Lengyelország Kijevet támogatja a harcokban.

Kérdésünkre, hogy milyen balhéra gondol, Tomasz pontosít: arra gondol, amikor a hadköteles korú ukrán férfiak a napokban megrohamozták a varsói útlevélközpontot. Erre azután került sor, hogy az ukrán külügy bejelentette: határozatlan ideig beszüntetik a konzuli szolgáltatások a 18 és 60 év közötti ukrán férfiaknak, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy útleveleiket csak Ukrajnában tudják majd megújíttatni – ezzel óhatatlanul belesétálva a kényszersorozásba. Arra a kérdésre, hogy szerinte mikor érhet véget a háború, semmit nem szólt, csak megvonta a vállát.

Mandiner

Kiemelt kép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Rishi Sunak brit miniszterelnökkel a kijevi elnöki palotában tartott sajtóértekezleten 2024. január 12-én. MTI/EPA/Oleh Petraszjuk