Három koncertet ad Samodai Bence János és Dóbisz Áron orgona-trombita duó 2024. május 19-én az olasz fővárosban. A páros olyan meghatározó helyszíneken játszhat Rómában, mint a San Paolo fuori le mura, az Il Gesu, a Szent Péter Bazilika és a római Liszt Intézet.

Minden út Rómába vezet, tartja a mondás. Két kiváló, fiatal zenész számára most jött el ez a pillanat. Samodai Bence János trombitaművész és Dóbisz Áron orgonaművész szakmai pályafutása már évek óta keresztezi egymást, a duó pedig pünkösdkor Itália fővárosában mutatják meg zenei virtuózitásukat.

A művészek első megállója a grandiózus San Paolo fuori le mura, Róma második legnagyobb bazilikája lesz, ahol 15 órától adnak hangversenyt.

Ezután a Filharmónia Magyarország orgonák éjszakája programjának keretén belül az egyik leghíres barokk templom, az Il Gesu ad otthont előadásuknak este fél kilenctől. Az est záróakkordjaként 23 órakor a római Liszt Intézet Falconieri-palotájában ünnepelnek egy éjszakai hangversennyel az olasz múzeumok éjszakája program keretein belül.

Másnap reggel Dóbisz Áron orgonaművész által szól a Ferenc pápa pünkösdi miséjének záró darabja a Vatikán Szent Péter Bazilikájában, amely méltó lezárást ad a hétvégi zenei ünnepségnek.

A duó ezt követően Campobassóba utazik, ahol Samodai Bence János tart mesterkurzust a Lorenzo Perosi zeneművészeti főiskolán.

Samodai Bence János, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar oktatója elmondta, ,hogy a koncertjeik repertoárja a virtuóz barokk versenyművek mellet egyedülálló módon magyar kortárs darabokat is bemutat, többek között Karosi Bálint, Nagy István, Balázs Árpád tollából. „Ezzel szeretnénk hozzájárulni a magyar zenei kultúra nemzetközi népszerűsítéséhez.”

„Hatalmas megtisztelés, hogy olyan meghatározó helyszíneken játszhatunk, mint a San Paolo fuori le mura, az Il Gesu, a Szent Péter Bazilika és a római Liszt Intézet. Ezekkel az intézményekkel való együttműködés és a művészeti tevékenységünk nagyban szélesíti a nemzetközi kulturális kapcsolatainkat” – tette hozzá Dóbisz Áron orgonaművész.

A Samodai-Dóbisz duóról

Dóbisz Áron és Samodai Bence János 2019 óta járják a világot együtt, állandó orgona-trombita duóként. Koncertjeik során olyan neves helyszíneken léptek fel, mint a szegedi Dóm, a temesvári Milleniumi Katedrális, a molfettaiMadonna dei Martiri bazilika, a mestrei Chiesa di Santa Rita és a torontói St.James Katedrális.

A duó legújabb albuma, a Bornemissza Péter díjas Bach, Vivaldi, Torelli, Martini, Purcell CD elérhető a legnagyobb zenemegosztó portálokon, illetvefizikai formában is.

Index

Kiemelt kép: Samodai Bence János és Dóbisz Áron orgona-trombita duó