Legutóbb Zrínyi Miklós cselekedett így, de ő azért, mert a kirohanással hazájáért harcolt és áldozta életét. Ifj. Tóth György írása.

Futott még Gurmai Zita is, be az italboltba, de az el- és nem kirohanás volt. És most itt van nekünk ez a Pjotr Vengerszkij (Magyar Péter alias Plató Péter, a Lenin és Kun Béla imitátor), aki az ATV Egyenes beszéd című műsorából menekült el.

Miért is? Mert szembesítették azzal a ténnyel, hogy megrögzött hazudozó. Márpedig Pjotr képtelen szembenézni a legkisebb kritikával is, hisztérikusan, elkényeztetett gyerek módjára reagál mindenre, ami nem tetszik neki. Nem sok hiányzik már ahhoz, hogy földhöz vágja magát és ott üvöltve fetrengjen: anyu, itt bántanak engem!

Siralmas. De nem kevésbé az, amit szaktája tagjai műveltek, magyarázva a magyarázhatatlant, hibáztatva, gyalázva – no nem az elképesztően botrányos módon viselkedő kedvencüket, hanem a riportert, Rónai Egont. Mert szerintük aljas dolog nyilvánosan szembesíteni vezérüket a tényekkel, ezt titokban kellett volna megtennie. De megint azt kell kérdeznem, miért is?

Tán Pjotr Petya nem nyilvánosan hazudta azt az ATV-ről, hogy őt nem hívják – számára elfogadható gyakorisággal, tehát naponta legalább kétszer – élő adásba?

Márpedig ha a vád nyilvános, a cáfolatnak is annak kell lennie. Tudom persze, hogy az új messiás elvakult hívei személyes sértésként élik meg, ha csodálatuk tárgyát kritika éri, de ha lenne némi belátásuk, ezt nem kifogásolnák. Egy politikusnak – ő akart az lenni, senki nem kényszerítette rá – tűrnie kell a kritikát, sőt, akár a nemtelen támadásokat is. Orbán Viktor mást sem tesz, mint tűri. Pjotr és hívei annál silányabb minőséget képviselnek, hogysem bármit is tűrnének. Galerijükre éppen a belátás és gondolkodás teljes hiánya jellemző és a jelek szerint nem is várható tőlük más, mint gyalázkodás és fenyegetőzés.

Még elgondolni is rossz, mi lenne, ha ez a Pjotr valami katasztrófa folytán a miniszterelnöki székben találná magát.

Leszámítva azt az apróságot, hogy attól kezdve mind a hazai, mind az őt bíráló külföldi polgárok légiója válna automatikusan hazudozóvá, képzeljük magunk elé egy parlamenti ülést azonnali kérdésekkel. Mit tenne ez a narcisztikus alak? Nekiugrana a kérdezőnek, mint egy elmeháborodott? Vagy mit tenne, ha vele egyet nem értő külföldi politikussal, kínos kérdéseket megfogalmazó újságíróval hozná össze a sors? Toporzékolna és rázná az öklét? A válasz: igen és igen.

Magyar Péter ATV

Képernyőfotó/YouTube

De vissza a kirohanáshoz. Rónai Egont régóta ismerem és ha nem is a barátom, tisztelem a munkásságát. Nem értek vele egyet, de tény, hogy ő az, aki az ATV gárdájából igazi profinak nevezhető, aki annak ellenére, hogy egy kétségtelenül liberális beállítottságú orgánum munkatársa, igyekszik korrekt módon dolgozni és kérdezni. Nem vagyok az ATV lelkes nézője, mert nem akarom, hogy a vérnyomásom állandóan az egekbe ugorjon. Nem osztom véleményüket, alapállásukat, ellenkezőleg. De ezúttal nem mondhatok mást, mint azt, hogy korrekt módon jártak el, sőt finomabban, mint ahogy ezt a helyzet adta volna.

Csak azt nem vették figyelembe, hogy Pjotr a csodálói szerint egy szent ember, aki ezt el is hiszi magáról.

Ez a szent viszont nem állt meg ámokfutásában a kirohanásnál, megtoldotta azzal, hogy listázni kezdte – vallási hovatartozás szerint – az ATV munkatársait. Ha nem tévedek, ilyet a nácik, a bolsevikok és legutóbb Gyöngyösi Márton tett, utóbbi a parlamenti képviselőkről óhajtott hasonló listát összeállítani. Most meg Pjotr, aki ezzel csatlakozott a dicstelen elődökhöz.

Nem tudni, meddig tart ennek a veszett, bosszúvágytól fűtött, gyűlölködő, indulatain uralkodni képtelen alaknak az ámokfutása, bár úgy vélem, már így is sokkal tovább tartott a kívánatosnál. Amíg vakon és süketen ajnározzák fanatikusai, addig biztosan hiszi, hogy valóban messiás.

Hát csak rohanjon ki minél többször, vonyítson, ha nem tetszik neki valami, hátha előbb vagy utóbb még azok is észreveszik, akik ma még vakok és süketek a valóságra, hogy nem más, mint hisztis handabandázó, akinek még azt sem szabad elhinni, amit kérdez.

Ellenben akkor sem kell aggódnia, ha politikusként becsődöl. Hiszen jogász és védőként valószínűleg eredményesebben használhatná indulatait. Csak az ne forogjon a fejében, hogy bíró lesz, mert abban a pozícióban kicsit sem különbözne a kommunista vérbíráktól.

Azok ideje pedig, úgy tűnik, már lejárt.

Kiemelt kép: Northfoto