Marco Rossi szerint szerdán a pályán a bíró volt a legrosszabb, mert kettős mércével fújta a sípot.

Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya szerint „sajnos, visszajutottunk oda, hogy matekoznunk kell” a németországi Európa-bajnokságon, miután a csapat szerda este 2-0-ra kikapott a házigazdák együttesétől Stuttgartban a csoportkör második fordulójában.

„Büszke vagyok a csapatra, mindent beleadtunk, kifutottuk a lelkünket, de sajnos még ez sem volt elég. Ugyanakkor ha reálisan nézzük a dolgokat, akkor ez az a lépcsőfok, amit nekünk még meg kell ugranunk, mert ennyivel jobbak a németek. Egyénileg is kiváló játékosaik vannak, de nagyszerű csapategység alakult ki náluk, ezt szerintem kívülről is lehetett látni” – nyilatkozta a Liverpool légiósa.

A 23 éves középpályás hozzátette, kompakt volt a válogatott, védekezett, amikor kellett, és mindenki a labda mögött volt, ami – mint mondta – a legfontosabb volt ezen a mérkőzésen.

Az első gólt nem lett volna szabad megadni, mert ott Willivel szemben szabálytalankodtak, de ezen nem tudunk már változtatni – fogalmazott.

Véleményes gól után, nagy csatában maradtunk alul az Eb-házigazda ellen

 

„Sajnos, visszatértünk abba az időszakba, hogy magyarként matekoznunk kell, amit hála Istennek a selejtezőben nem kellett. Nem csak a saját kezünkben van a sorsunk, de mindenkire szükségünk lesz vasárnap, az összes játékosra és szurkolóra, mert az is egy öröm, hogy itt lehetünk. Fogjuk fel pozitívan a dolgokat, még ha nem is úgy sikerült, ahogyan akartuk” – mondta Szoboszlai.

Nagy Ádám kiemelte, egy Eb-n csak a végeredmény számít, emiatt dühösek és csalódottak.

„Ha a játék képét nézzük, teljesen más mérkőzés volt, mint Svájc ellen. Szerintem ha ott ezt tudtuk volna hozni, akkor az egy pont garantált lett volna, emiatt haragudhatunk magunkra” – jelentette ki az olasz másodosztályú Spezia középpályása. Hozzátette, a németek elleni összecsapáson visszatértek a korábbi erősségükhöz, hogy tíz mezőnyjátékossal betömörülnek és nem adnak területet az ellenfélnek.

„Összességében úgy érzem, hogy nagyon jól tudtunk védekezni, amiből labdaszerzés esetén kétszer-háromszor veszélyesen oda tudtunk kerülni a kapujuk elé. Az első góljuk nagyban meghatározta a mérkőzés kimenetelét, de azt követően is volt három-négy olyan lehetőségünk, amiből ki is tudtunk volna egyenlíteni akár” – mondta, és hangsúlyozta, ennek a játéknak az alapját kell magukkal vinniük a skótok elleni vasárnapi meccsre, amelyen ugyanakkor kezdeményezőbbnek kell lenniük.

Bolla Bendegúz szintén beszélt a németek első gólja előtti szituációról, amelynek során szerinte is szabálytalankodtak Willi Orbánnal szemben a magyar kapu előtt.

Kétes eset volt, visszanéztük a meccs után, de nem tudunk vele mit kezdeni, mert a játékvezető nem látta faultnak. Tudtuk, hogy kevesebbet lesz nálunk a labda, de működött, amit elterveztünk, megvalósítottuk, amit a mérkőzés előtt megbeszéltünk, viszont nem volt szerencsénk – nyilatkozta a szélső.

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott a németektől elszenvedett 2-0-s vereséggel féllábbal már kiesett, viszont vasárnap az utolsó csoportmeccsen mindent megtesz majd a győzelemért, mert nem azt érdemelné, hogy pont nélkül búcsúzzon.

„Dolgoztunk a taktikán és a mentalitáson, amire a játékosok jól válaszoltak. Kikaphatunk Németországtól, mert világklasszis futballistáik vannak, de ami fontos, hogy jól játszottunk. Korlátoztuk a keresztpasszaikat, és igyekeztünk őket a szélekre szorítani. A középső védőink ugyan többször elkéstek, de ez a játék része. Támadásban próbáltunk a széleken játszani, sok lehetőséget alakítottunk ki, de ma nem volt szerencsénk” – mondta az újabb kudarc ellenére feljavuló játékról az olasz szakvezető.

Rossi úgy vélte, a pályán a bíró volt a legrosszabb, mert kettős mércével fújta a sípot. A 2020-as Európa-liga döntőjét dirigáló holland Danny Makkelie-nek felrótta azt is, hogy az első német gólnál fellökték Willi Orbánt. Furcsának találta azt is, hogy a videobíró nem jelzett.

„Németországnak nem volt szüksége bírói segítségre, enélkül is nyert volna. Majd meglátjuk például a franciák ellen is így fújnak-e a bírók”

– méltatlankodott az 59 éves szakember, aki szerint nem véletlen, hogy ezek a nagy csapatok jobban futballoznak, mivel például a németek keretének értéke hatszorosa a magyarnak.

Rossi az Eb folytatását illetően úgy fogalmazott, két vereséggel féllábbal már az Eb-n kívül vannak, de matematikailag még nem estek ki. Az utolsó fordulóban mindent megtesznek majd, hogy ne maradjanak pont nélkül, mert hiába volt gyenge a Svájc elleni első félidő, nem hiszi, hogy pont nélküli búcsút érdemelne a csapata teljesítménye.

MTI

Borítókép: Varga Barnabás (j2) fejel a labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának 2. fordulójában játszott Németország – Magyarország mérkőzésen a stuttgarti MHP Arénában 2024. június 19-én Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd