A hagyomány szerint ezerhuszonöt éve, 1000. december 25-én koronázták királlyá I. (Szent) Istvánt, a magyar állam megalapítóját, a magyar keresztény egyház megszervezőjét. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának anyaga.

Az első magyar király Géza fejedelem és Sarolt fiaként született 970–975 között, feltehetően Esztergomban, világra jöttekor a Vajk nevet kapta.

Életéről keveset tudunk: az egykorú források száma kevés, az utólag keletkezettek pedig elfogultak, gyakran propagandisztikus jellegűek.

A köztudatban élő hagyomány szerint Vajkot a 990-es évek közepén Szent Adalbert prágai püspök keresztelte meg, s a keresztségben, apjához hasonlóan, az István nevet kapta, 996 körül kötött házasságot Gizella bajor hercegnővel.

Apja halála után, 997-ben vette át az uralmat a korszak Európájában bevett, de a magyarok között hagyománnyal nem rendelkező dinasztikus öröklés alapján, azaz az uralkodót közvetlen fiúleszármazottja követte a trónon. Ezt a korábban megszokott szeniorátus alapján – amely szerint a hatalom a nemzetség rangidős tagjára száll, aki nem feltétlenül közvetlen leszármazott – Géza rokona, Koppány vezér vitatta, és az úgynevezett levirátus alapján István anyját, Saroltot is feleségül akarta venni. Koppány fegyverrel vonult István ellen, aki Veszprém közelében legyőzte, nem kis részben az oldalán harcoló nyugati, zömében német segédcsapatoknak köszönhetően; a két fél összecsapása valójában nemcsak trónvita, hanem a kibontakozó feudális és a korábbi törzsi szemlélet harca is volt.

István és tanácsadói felismerték: a magyar nép csak úgy maradhat meg, ha áttér a kereszténységre, koronás királyra van szüksége, akit Európa uralkodói önállónak, magukkal egyenrangúnak ismernek el.

A koronázási aktus azt jelentette, hogy István a pogány törzsek urából, a magyarok fejedelméből a minden földi hatalomtól független, csak Istennek elszámolni köteles király, a magyarok földjéből pedig keresztény ország lesz, amely az európai államok közösségének tagjává válik.

István 1000 karácsonyán (más források szerint 1001. január elsején) koronáztatta magát királlyá Esztergomban. Arról azonban, hogy ténylegesen mi és hogyan történt, a különböző források eltérőképpen számolnak be. Az eseményekhez időben legközelebb álló Thietmar (Theotmár) merseburgi püspök mindössze annyit ír: István III. Ottó német-római császár kegye és buzdítása nyomán kapott koronát és áldást, de részletekbe nem bocsátkozik, még II. Szilveszter pápát sem említi. A Magyarországon keletkezett források István 1083-as szentté avatásának idejéből származnak, s ezek a pápa szerepét, ezzel pedig Magyarország a keresztény, feudális, nyugat-európai világba való való beemelését hangsúlyozzák.

A köztudatba a legtöbb ember által ismert, szinte filmszerű történet került be, eszerint a pápa álmot látott, amelyben egy angyal jelent meg neki és felszólította: a koronát ne a lengyel fejedelemnek adja, ahogy korábban tervezte, hanem egy ismeretlen nemzet hamarosan megjelenő követeinek. Másnap aztán Rómába érkezett az István által küldött Asztrik pannonhalmi apát, s a pápa neki adta a koronát, amellyel aztán megkoronázták Istvánt. Ezt az István életét feldolgozó, a 11. században keletkezett úgynevezett Kis és Nagyobb legenda azonban nem tartalmazza, csak az ezekből Hartvik püspök által 1112 körül, Könyves Kálmán király utasítására egybeszerkesztett legendában bukkan fel, s történetileg kevéssé bizonyítható.

A pápa és a császár szerepének hangsúlyozása István megkoronázásában azonban nem zárja ki egymást. III. Ottó gyakran tartózkodott Rómában, jó barátságot ápolt az általa pápává emelt II. Szilveszterrel, s magát a keresztény világ vezetőjeként látta, kiemelkedően fontosnak tartotta a közép-európai pogány törzsek keresztény hitre térítését. A magyar uralkodó megkoronázása vélhetően nem történhetett volna meg sem a német-római császár, sem a pápa jóváhagyása nélkül. Ugyanakkor a koronaküldés nem tette Istvánt a császár vazallusává, független országát a római egyház védnöksége alá helyezte. A koronázásnak szakrális jellege volt: a szertartás ünnepélyes, bonyolult menetét szigorúan szabályozták, a koronán kívül egyéb koronázási jelvények is helyet kaptak benne.

A koronázás azonban csak a kezdet volt: Istvánnak komoly változásokat kellett véghez vinnie, hogy országát a keresztény Európához kapcsolja, uralmát biztosítsa. Fegyverrel verte le a többi pogány törzsfőt, Ajtonyt és Gyulát, majd megkezdte az állam és az egyház szervezését.

Az országot vármegyékre osztotta, és megalapította az esztergomi érsekséget, majd az ennek alárendelt 10 püspökséget (a pontos kronológiát, eseménytörténetet illetően a történészek között ma is vita van). Kibocsátotta az első magyar ezüstpénzt, kiadott két törvénykönyvet, amelyek a közrend megszilárdítását, az új intézmények, a királyság és az egyház megszilárdítását szolgálták. Törvényében rendelkezett arról, hogy minden tíz falunak egy templomot kell építenie, kötelezővé tette a vasárnapi misére járást, a magántulajdon védelmében megváltoztatta az öröklődésre vonatkozó szokásokat.

Feleségétől, Gizella bajor hercegnőtől öt gyermeke született, akik közül csak Imre érte meg a nagykorúságot, de 1031-ben egy vadászaton ő is meghalt. István ezért nővére fiát, (Orseolo) Pétert jelölte ki örököséül, mire az utódlásból kizárt unokatestvére, Vazul merényletet kísérelt meg ellene. István megtorlásul Vazult megvakíttatta, fiait pedig száműzte, de az Árpád-házi királyok sora később Vazul ágán, I. Andrással folytatódott.

Államalapító I. István király 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján hunyt el, és a székesfehérvári bazilikában temették el, majd 1083. augusztus 20-án Szent László király avatta szentté. Szent István a magyar államiság szimbóluma lett, ünnepe a világegyházban augusztus 16., hazánkban augusztus 20., amely 1991 óta hivatalos nemzeti és állami ünnep.

MTI

Címlapkjép: Szent István király – Fotó Pixabay