Legalább kilencen életüket vesztették, sok tanár és diák sérült meg. Orbán Viktor részvétét fejezte ki.
Több halálos áldozattal járó lövöldözés történt kedden a délelőtti órákban egy grazi középiskolában, a helyszínre nagy erőkkel vonult ki az osztrák rendőrség – közölte a Kronen Zeitung osztrák napilap rendőrségi információk alapján.
A helyi rendőrség és az ORF osztrák állami műsorszolgáltató közlése szerint legkevesebb öten veszették életüket, és számos diák és tanár sebesült meg. Más információk kilenc halottról szólnak. A belügyminisztérium közleménye szerint a lövöldözés halálos áldozatai között van a feltételezett elkövető is.
A rendőrség több egysége és a Cobra különleges egység is részt vett az akcióban, amely délelőtt 10 óra körül kezdődött a grazi Dreierschützengassén lévő középiskolánál.
Az iskolában lövéseket hallottak, ezt követően riasztották a rendőrséget. A rendőrség szerint az iskola egyik diákja kezdett lövöldözni.
Az iskola épületét kiürítették. A hatóságok arra kérték a lakosságot, hogy kerülje el a környéket.
Meine Gedanken sind bei den Opfern und Angehörigen dieser wahnsinnigen Tat.
Es ist einfach nicht zu fassen.#Graz pic.twitter.com/5puQpf9WNj— Jörg Baumann MdL (@BaumannMdL) June 10, 2025
Egy helyi hírügynökség beszámolója szerint a fegyveres állítólag az iskola diákja volt.
Két tanteremben dördültek el a lövések – írja a Kronen Zeitung.
A jelentés szerint a feltételezett elkövetőt holtan találták az egyik vécében.
Az ORF jelentése szerint az összes többi tanárt és diákot evakuálták.
A rendőrség szerint az iskolai lövöldözés után nincs további veszély.
„Az iskolát kiürítették, és mindenkit egy biztonságos találkozóhelyre vittek” – közölték a hatóságok, amelyek a diákok szülei számára találkozóhelyet alakítottak ki egy közeli stadionban.
Egy rendőrségi szóvivő az ORF közszolgálati műsorszolgáltatónak elmondta, hogy a feltételezett támadó öngyilkos lett. A rendőrség közölte, hogy folyamatban van a művelet, és helikoptert is bevetettek.
Graz, Ausztria második legnagyobb városa, az ország délkeleti részén található, és körülbelül 300 000 lakossal rendelkezik.
Részvétét fejezte ki Orbán Viktor miniszterelnök az osztrák szövetségi kancellárnak a grazi iskolai lövöldözés miatt kedden.
A kormányfő Christian Stockernak írt táviratában azt írta: mély megrendüléssel értesült a grazi iskolában elkövetett szörnyű tragédiáról, mely több ártatlan életet követelt. Ezúton is szeretném megerősíteni Önnek, hogy Magyarország e tragikus pillanatban Ausztria mellett áll –tette hozzá.
Orbán Viktor őszinte részvétét és együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Osztozunk a gyászolók fájdalmában, imádkozunk az áldozatok családjaiért és a sérültek gyors felépüléséért – fogalmazott a miniszterelnök.
MTI
Magyar Nemzet
Borítókép: Halálos áldozatokat követelt az iskolai lövöldözés
Forrás: X/Sport Shorts



