Ahogy évek óta, idén ismét helikopterek rotorjainak fülsiketítő zaja kísérte Budapesten a Forma 1-es Magyar Nagydíj hétvégéjét.
Pedig Karácsony Gergely, mint jó főpolgármester már 2023-ban kijelentette: soha többet nem akar látni, hallani helikoptertaxikat, amelyek belezajongnak a vasárnapi húslevesbe, ezért ő maga intézkedik ez ügyben. Ám egy évvel később, amikor nem történt semmi változás és a rántotthús ugyanúgy rezgett az asztalokon, már kevésbé harcias hangot ütött meg és arról beszélt, hogy jogszabály-módosítást tervez a lakosság nyugalma érdekében
Ezért érdeklődéssel várta mindenki, hogy idén mivel rukkol elő, ám úgy tűnik, bármivel is készült, bármilyen szép tervet is dédelgetett, abból nem lett semmi.
Hozzá lehet hát csapni a korábbi meg nem valósult ígéreteihez, amelyek bérlakásprogramról, kollégiumok építéséről, a hajléktalan kérdés megoldásáról, új egészségházak és esélyegyenlőségi irodák megnyitásáról szóltak, hogy a hamvába holt drogprevenciós programról ne is beszéljünk.
Persze, nem lenne igazságos, ha nem emlékeznénk meg azokról a remek intézkedéseiről, amelyek megvalósításával viszont korrektül átrendezte a főváros forgalmát.
Ezek közül is kiemelkedik a legforgalmasabb útszakaszokon karókkal elzárt bicikliutak kiépítése, a hónapokra lezárt pesti aló rakpart nagyívű koncepciója, vagy éppen a reménytelen dugókat eredményező, egyidőben megkezdett útfelújítások programja.
Ezek ugyan nem kerültek szóba a választási kampányában, de hát mindenről, ugyebár, nem lehet beszélni.
Borítókép: Karácsony Gergely ígéreteivel tele a padlás
Forrás: Facebook/Karácsony Gergely



