Hegedűs hadnagy kivégzése Egerben, 1552-ben nem az árulón ejtett véres bosszút jelképezte, hanem azt, hogy az életet jelentő győzelmet erősen megkérdőjelezheti az egység hiánya. A harcnak része a vereség lehetősége is, de aki nyer, az mindent visz és élni fog. Az áruló viszont a kirekesztettséget választja akkor is, ha az életét megtarthatja.
Az elmúlt korok egyszerű tétele mintha a XXI. században, az egyes politikai alakulatokban már nem lenne követelmény. Az árulás és annak következményei ezekben a körökben már nem váltanak ki rosszallást. Az árulást csupán valamiféle módszertani kérdésként kezelik.
Példaként álljon itt az Egyesült Államok 2020-as elnökválasztási kampánya és persze a végeredménye. Donald Trump bukásának okait izgalmasabbnál izgalmasabb elemzések boncolgatták és boncolgatják megállapítva, hogy égbekiáltó csalásokat követtek el a Demokrata Párt játékmesterei. Kevés hangsúlyt kapott és kap azonban a belső árulás, és annak a választás végeredményére gyakorolt hatása.
Donald Trumpot elnöksége négy éve alatt folyamatos gáncsoskodások gyengítették, megpróbálva őt hiteltelenné tenni. Ezen idő alatt lett politikai terminus-technicus a „nyíltáruló” kifejezés, mint eleddig nem ismert minősítés.
Az a szomorú, hogy a „nyílt árulás” megjelent földrészünkön, és a hazánkban is. Egyeseket a sértettségük tesz árulóvá. A politikai bosszú többféle alakot képes ölteni, de az árulás álarcában sohasem tűnhet fel, még valaha volt akadémiai elnökök alakjában sem.
Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényében ezt mondta Dobó István: „…a falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében”.
A 2022-es magyar parlamenti választás előtt érzékenynek kell lennünk mindarra, ami a tengeren túl, Amerikában történt, és ahogyan történt. A hazai választási harc összecsapásaira készülők hibák sokaságát fogják elkövetni, ha nem veszik figyelembe az íratlan szabályokat. A támadók – a hatalmat megszerezni akarók – erkölcsi leértékelődésre számíthatnak, ha a kormányon lévők soraiból kikerülő árulókra építenek. A kormányerőkből pedig politikai halott lehet, ha eltűrik soraikban az árulókat.
A teljes írás itt olvasható.