Több kérdésben is megállapodás született a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülésén – jelentette be a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.

Sikerült megállapodni a fővárossal abban, hogy az Egészséges Budapest Program keretében öt éven keresztül évente tízmilliárd forintot, azaz összesen ötvenmilliárd forintot úgy használnak fel, hogy a pénzt a kormány átadja a kerületi önkormányzatoknak. A kerületek közötti elosztásra a főpolgármester tett javaslatot, a kormány elfogadta Karácsony Gergely javaslatát.

A kerületi önkormányzatok ezt a forrást a rendelők, járóbeteg-ellátók felújítására, építésére és terápiás, diagnosztikai eszközök beszerzésére fordíthatják.
Fürjes Balázs tájékoztatása szerint három fejlesztésben állapodtak meg, amelyet a kormány átvállal és finanszíroz, 75 milliárd forint értékben. Ennek részeként megújulnak a pesti rakpartok, szélesebb, kulturáltabb, gyalogos- és kerékpárosbarát járdafelület jön létre a Duna-parton, lesznek kiülők, teraszok, a budapestiek birtokba vehetik a rakpartot. A másik ilyen fejlesztés a budai fonódó villamos déli meghosszabbítása a Szent Gellért tértől Lágymányoson, a Kopaszi-gáton át a Budafoki útig, érintve az egyetemi negyedet. A harmadik fejlesztés a kelenföldi buszpályaudvar teljes felújítása és 1500 férőhelyes P+R parkoló építése.

A megállapodás ismeretében kíváncsian várhatjuk, mit talál majd ki Karácsony tanácsadó hadserege, hogy ennek ellenére tovább zenghessék „a kormány kivérezteti a fővárost” kezdetű slágerüket.

A megállapodásról bővebben itt lehet olvasni.

(Címkép: Fürjes Balázs – Fotó: Magyar Hírlap)