Képmutató, hazug, aljas és demokráciákban (már a valódiakban) elfogadhatatlan az, amit a Hertha labdarúgó csapatának vezetősége Petry Zsolt magyar kapusedzővel tett. De az is, amit a Deutsche Welle hazudott az ügyről.

A Magyarországot egészen elképesztő tisztességtelenséggel rendszeresen gyalázó orgánum az ügyről készült cikkének olyan címet adott, amely még nyomokban sem tartalmazza az igazságot. „A Hertha Berlin kirúgta a kapusedzőt a homofób és bevándorlóellenes megjegyzései miatt” – így szól a cím, és a német szennysajtót kicsit sem zavarja, hogy Petry ilyet nem tett. Ezt mondta (idézet a Magyar Nemzetben megjelent interjúból):

Gulácsi Péternek a szivárványcsaládokról alkotott liberális véleményével a magyar társadalom többsége nem ért egyet. Ezért sokan elkezdték őt kritizálni, pedig a véleménynyilvánítás morálisan nem támadható. Péter ugyanis nem tett mást, mint kiállt az elvei mellett. Elvi alapon nem lehet és nem is szabad őt elítélni csak azért, mert elmondta a véleményét. Más kérdés, hogy egyetértenek-e az emberek az ő álláspontjával vagy sem. Én sportolóként az ő helyében a futballra koncentrálnék, és nem fogalmaznék meg semmilyen álláspontot közéleti, társadalompolitikai kérdésekben. (…) Hogy mégis mi késztethette Pétert arra, hogy kiálljon a homoszexuális, transzvesztita és egyéb nemi identitású emberek mellett, nem tudom. Én biztos, hogy nem kavartam volna fel az indulatokat az ő helyében.

A Deutsche Welle újságírójának persze nem kell magyarul tudnia (bár ha keresett volna, bizonyára talált volna valakit, aki szabatosan lefordítja neki az eredeti szöveget), de mint azt a V4NA írja, az interjú angolul is megjelent. Ezek szerint úgy sem tud. És a német nyelvvel is hadilábon állhat, lévén a cikkben a Hertha BSC vezérigazgatója, Carsten Schmid leszögezte, hogy Petry „soha nem viselkedett homofób vagy idegengyűlölő módon”.

De ha nem, akkor mégis hogyan igen?

A magyar futballrajongók ezrei nézik a Hertha BSC meccseit. nem utolsó sorban azért, mert magyar szakemberek dolgoznak (ismét) a kiesés ellen küzdő német csapat sikeréért. Ebben Dárdai Pál edző mellett Petry Zsolt  is komoly szerepet vállalt. Ám úgy látszik, hertháéknál nem elég a szakma, ők lelkestül tartanak igényt labdarúgókra és edzői stábra egyaránt. Rabszolgákként, akiknek uruk azt is előírhatja, miről mit szabad gondolniuk. Ez bizony a legsötétebb diktatúrákra jellemző.

A Deutsche Welle írása pedig a Szabad Nép egykori aljas módszereit idézi.

A Hertha eljárása egyébként hatalmas felháborodást váltott ki mind Magyarországon, mind Németországban, hogy politikai véleménye miatt menesztették Petry Zsolt magyar kapusedzőt. A klub Facebook oldalán több száz véleményt találtunk. Magyarok is voltak szép számmal, de ezúttal őket kihagytuk.

Az elsők között volt egy bizonyos Oliver Gras, aki ezt írta: „Bizonyára hatalmas veszteség, de szerintem teljesen helyes a lépés. Ezt senki nem engedheti meg magának. Szerencsére itt nincs „híresség bónusz.” Sok más munkaadó valószínűleg ugyanígy viselkedett volna (mármint Petryvel).

Erre igen sok reakció érkezett és azokra is újabbak.

– Így igaz. Mit engedsz meg magadnak itt Németországban, hogy a menekült problémáról szólj!!!

– Még mindig érdekel, hogy az egyik védett kisebbség (muszlimok) hogyan tűri a másikat (LMBTQUSW). Vicces lesz

Miért nem engedhetné meg magának senki, hogy kimondja a gondolatait??? Hol élsz Oliver Gras??

– Minden embernek szabad véleményt nyilvánítani! Minden nap sok német félrenéz a menekültek rasszista sértegetésére, szimpátiából…. és nem mondhatja el a véleményét?

– Oliver Gras! Be akarod tiltani a civil kurázsit?

– Húúúú, egy nagyon gyenge teljesítmény a Hertha-tól. Bizonyára Petry nyilatkozatán érdemes vitatkozni, de a kirúgást ez nem indokolja. Engedélyezni kell a dolgozóknak, hogy elmondhassák a véleményüket, anélkül, hogy a kirúgástól félnének.

Ez történik, ha ki mered ejteni azt, amit sokkal többen gondolnak. Rohadtul szomorú.

– Ti …fejek!!! Egy top edzőt ideológiai okok miatt “grilleznek!”. Ez már majdnem elég ok arra, hogy lemondjam a tagságomat!

– Úgy tűnik, a véleménynyilvánítás szabadságát nem kívánja a Hertha.

– A véleménynyilvánítás szabadsága? Tolerancia? Tisztelet? Hogyan zajlott az utolsó két diktatúra? Pont így!

– Mi történt a társadalmunkkal? Már senkinek sem kellene a saját véleménye? A saját véleményed tényleg diszkrimináció?  Tudjuk, mi történt legutóbb, amikor a többség vakon követett valakit. Azt már senki sem akarja!

– A Cancel Culture most a Hertha-val történt meg. Köszönjük szépen, nem csoda, hogy a klub csak a 2 számú Berlinben, mert a politika láthatóan fontosabb, mint a napi üzlet.

– Felelős embereink kínos cselekedete. Lassan kisebbségben vagyunk, és néhányan itt már nem rendelkeznek véleménynyilvánítási szabadsággal. Hogyan foglalta össze egy politikus: Németország eltörli önmagát és ez pontosan így van. Szégyelld magad, Hertha BSC

Majd ismét letérdelnek a játékosok ezen a hétvégén. Remélem, nem sérülnek meg…

– A futball annyira romlott, és a Hertha BSC szorgalmasan részt vesz benne.. Sok év után lemondtam a tagságomat!!

– Teljesen igaza van a férfinak (mármint Petrynek) abban, amit mondott. Ez már nem demokrácia és véleménynyilvánítási szabadság ebben az országban!

Olyan körülmények között élünk mint a náci időben, amikor már nem mondhatod el, hogy mit akarsz!!!

Ezzel ellentétben az egyik vadbalos magyar hírportál szerint Petry kirúgása „értékalapú HR-döntés” volt…

Igen, ezek ők, számukra a szólásszabadság csak a saját véleményükig terjed, az értékeikről pedig jobb nem is beszélni…

(Címkép forrás: Bors)