Nem látja tovább szívesen a bevándorlókat a skandináv ország. A kormány eltökélt szándéka ugyanis, hogy megállítsa az országba irányuló migrációt, és amennyire lehet, visszafordítsa az eddigi folyamatot.

Dániában 2001 óta szinte folyamatosak a szigorítások, és egyre inkább csökkentik a bevándorlók támogatásait és lehetőségeit. Ez már egy hosszabb ideje tartó helyzet, aminek valószínűleg most értek a végére – hangzott el a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az északi ország vezetése ugyan baloldali, viszont teljesen átvette a jobboldali bevándorlásellenes politikát, elvégre a lakosság döntő többsége így gondolkozik a helyzetről – mondta Kovács Emese, a Migrációkutató Intézet munkatársa.

Kovács Emese, Migrációkutató Intézet

Ugyanakkor ez egy nehézkes procedúra, mivel a kitoloncolás nem megoldás. A legtöbb ország nem fogad be más európai országból kitessékelt migránsokat, így nekik a dán kormány fizeti a hazautat egy kitelepülési támogatás formájában, ami eléri az 5–10 millió forintnak megfelelő koronát is. Ez még így is csak töredéke annak az összegnek, amit egy évben fizetniük kell az országba betelepülő emberek ellátására.

„Gondolkodni azonban előre kellene, mert utólag ésszel is nehéz lehet megoldani azt a problémát, amit szertelen szellemű illetéktelen álképviseletek józan ész hiányában hamis közösség-megvezetéssel előidéztek. Vonatkozik ez az egész Európai Unióra!” – írja a téma kapcsán egy kommentelő (Tarkó Mihály) Facebook-oldalán. És milyen igaza van!