Tömeges mulasztások, olykor törvénysértések jellemzik a Színház- és Filmművészeti Egyetem előző vezetésének időszakát a Magyar Nemzet birtokába került dokumentumok szerint. A fent említett hiányosságok és mulasztások miatt számos hallgató szenvedhet hátrányt egyetemi évei alatt, de akár a diplomázása után is.
Ezekből kitűnik, hogy az iratok hiányos és nem előírásszerű nyilvántartása miatt gyakorlatilag bárkinek kiállíthattak oklevelet, egy hallgatónak akár többet is, több szakról. Nem vezették a hallgatók törzslapjait, a tanárok személyi anyagairól szóló nyilvántartást. Számos esetben nem vagy csak papíralapon rögzítették azokat a tanórákat, melyekről a baloldali sajtó azt állította, hogy azokat szabályszerűen, igazoltan tartották meg. Mindez visszaélésekre adott lehetőséget, és ennek a hallgatók ihatják meg a levét.
Súlyos hiányosságokat hagyott hátra a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) előző vezetése az oktatás területén – értesült a Magyar Nemzet. A lapunk birtokába került dokumentumok tanúsága szerint sem az oktatásszervezést, sem a szigorú számadású iratokat, sem pedig a tanulmányi rendszert nem megfelelően kezelték.
A szigorú számadású iratok nem voltak elzárt helyen, azokhoz bárki hozzáférhetett. A dokumentumokból az is kiderült, ezen iratok selejtezési nyilvántartását is hiányosan vezették. Ez visszaélésre adhat lehetőséget, hiszen ha sem az oklevél elkészítése előtt, sem utána nem rögzítik a nyomtatvány sorszámát, gyakorlatilag bárkinek készíthető ilyen okmány.
Szintén visszaélésre adhat lehetőséget, hogy a szigorú számadású iratok sorszámait számos esetben nem tüntették fel az egyetemek által használt Neptun tanulmányi rendszer adatbázisában, csupán a feldolgozásnál rögzítették ezeket egyenként.
Így nem meglepő, hogy tömegével hiányoznak a kiadott oklevelek nyomtatványsorszámai a Neptunból, holott ez szintén előírás. Mindez azt jelenti, hogy nehezen követhető, ki kapott oklevelet és ki nem.
Így egy embernek akár több oklevelet is kiadhattak, akár több szakról is, ami szintén felveti a visszaélések lehetőségét.
Nem volt, aki oklevelet nyomtasson
Az egyik, lapunkba birtokába került dokumentumból az is kiderül: miután 2020 júliusában felmondott az oklevélkészítő, távozása után az oktatásszervezők és az osztályvezető sem tudott oklevelet nyomtatni. A szabályok szerint a záróvizsgát követően harminc napon belül kell elkészíteni az oklevelet, ezt sorozatosan nem tartották be.
Nem vezették a hallgatók törzslapjait, sőt az erre szolgáló sablont sem rögzítették a Neptunban, pedig az is hivatali előírás. A mulasztásnak súlyos következménye lehet a későbbiekben, ugyanis a törzslap váltja ki a régebben kötelezően vezetett „anyakönyvet”, amely az adott képzésen résztvevő minden adatát és eredményét tartalmazza.
Aggályos adminisztráció
Az SZFE oktatásszervezési osztálya nem készített másolatot az oklevelek mellékleteiről, az úgynevezett a Eupass-iratokról sem, melyeket a végzett hallgatók kapnak az intézménytől, és amely bemutatja, milyen ismeretanyagot sajátítottak el tanulmányaik során. Ezenkívül a mellékletekről másolat sem készült, és azokat irattározni is elmulasztották, pedig kötelező.
Ha a diák elveszíti ezen melléklet másolatát, amit kapott, akkor az nem pótolható. A Neptunban újabb eredeti példányt kell létrehozni, újabb sorszámmal, így az adminisztráció aggályossá válik.
További hiányosságként rögzítik a dokumentumok, hogy a 2020. nyári záróvizsgák után a külföldi diákoknak kiállított és elpostázott oklevelek nem arra a képzésre szólnak, amelyet a hallgatók valójában elvégeztek.
A tavaly tavasszal végzett évfolyam egy részének okleveleit nem másolták le, így az oktatásszervezési osztály novemberben nem tudta megmondani, hogy ki kapott oklevelet a nyári záróvizsgák után. Ráadásul nem vagy többször hiányosan tárolták, irattározták a végzett hallgatók okiratait.
Oktatói mulasztások
Az is előfordult, hogy az oktatásszervezők rögzítették a tanulmányi rendszerben a hallgatók érdemjegyeinek zömét, pedig a felsőoktatási törvény szerint ez az oktatók kötelező feladata. Mint kiderült, az oktatók többsége nem is használta a Neptun felületét, előfordult, hogy a rendszerbe való két belépésük között egy év is eltelt.
Több esetben nem vagy csak papíralapon rögzítették azokat a tanórákat, melyekről a baloldali sajtó azt állította, hogy azokat szabályszerűen, dokumentumokkal igazoltan tartották meg.
Akkreditációs okokból az sem szabályos, hogy olyan szakvezetőket és tárgyfelelős oktatókat is feltüntettek a Neptunban, akik hivatalosan nem is voltak főállásúak az intézményben.
Ráadásul nem vezették a tanárok személyi anyagainak nyilvántartását sem, amelyet az Oktatási Hivatal közhiteles adatbázisnak tekint, így ebben is súlyos szabálysértést követett el az SZFE előző vezetése.
A Magyar Nemzet birtokába került dokumentumok arra is rámutatnak, több oktatásszervező sem vezetett nyilvántartást a hallgatói befizetésekről, így felmerül annak veszélye, hogy az adott diák nem iratkozhat be a következő szemeszterre. Olyan súlyos hiba is előfordult, hogy a hallgatónak a záróvizsga időpontjának beállítása után rögzítették az érdemjegyét. Az is megesett, hogy a tanulónak nem volt meg az előírt kreditszáma, nem kaphatott oklevelet, mégis engedték záróvizsgázni.
A lap birtokában lévő dokumentumok szerint a fent említett hiányosságok és mulasztások miatt számos hallgató szenvedhet hátrányt egyetemi évei alatt, de akár a diplomázása után is.
Forrás: Magyar Nemzet / hirado.hu
A kép illusztráció (Fotó: MTI/MTI Fotószerkesztőség/Mónus Márton)