Ha nem is a mennyek országa, de a haza. A miénk, mert a magunkénak érezzük, mert szeretjük, és ilyennek akarjuk megőrizni, kereszténynek, konzervatívnak, európainak, de legfőképpen magyarnak.
Nem volt egyszerű az út idáig: negyven év orosz megszállás, egy kopasz, őrült diktátor az ÁVH-s hóhéraival, majd a kommunizmus legvidámabb barakkja cím elnyerése Kádár alatt, lavírozva a munkásőrség és a Coca-Cola között, kétharmad diktatúra, egyharmad szabadság – diktálták a receptet a párt „politmixerei”, némi cukormáz a pohár szélére, de azért díszítésül egy gumibot is, nehogy megártson a freedomkoktél a fiataloknak.
Majd ennek is vége lett. Lenin és barátai beköltöztek egy szoborparkba, a Parlamentről is eltűnt a vörös csillag, ami igazából szimbolikus volt, hiszen a szívünkben sosem vöröslött, csak a középületeken.
Meki, Adidas, világútlevél, nyugati verda, privatizáció, Antal, Horn, Orbán, Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai – a kilencvenes évek elég változatosak és turbulensek voltak. Most végre állandóság van, ami létszükséglet egy ország fejlődéséhez, legyen az munkahelyteremtés, innováció, családtámogatás vagy egy erős nemzetérzés kialakulása. A harmadik kétharmadot éljük meg, sőt ezerrel dolgozunk a negyediken is. Elértük, hogy a Nyugat szemében nemcsak Balaton, Gulasch és Tokajer Wein vagyunk, hanem egy olyan nemzet, amely utat mer mutatni mindenkinek, legyen szó migrációról vagy koronavírus-pandémiáról. Ezzel sokkoltunk mindenkit, hiszen ez már nem a Gyurcsány-féle „merjünk kicsik lenni” szemlélet volt.
Persze jött a kötelezettségszegési eljárás, a LIBE bizottság, Sargentini és az egész liberális gőzhenger, ám ezek ugyanúgy fennakadtak a dróton, mint Ahmed H. Röszkénél.
Sosem volt ilyen erős a nemzetérzés, mint jelenleg, és sosem irigyeltek minket ennyire. „Adjátok kölcsön Viktort két hétre, hogy rendet tegyen” – viccelődnek gyakran német barátaim, családtagjaim, akiknek elegük van a migrációból, a bűnözésből és a mindent szépként bemutató sajtóból. Valljuk be, ez igen jólesik.
Jó érzés, ha olyan miniszterelnök vezeti az országodat, akire külföldön is felnéznek, aki a nemzet érdekében dönt, és nem azért, hogy a liberális sajtó szépeket írjon róla.
A sorosista baloldal napi mocskolódásáról már nem is akarok beszélni, pedig azt elviselni, na, ahhoz is kell erő és egészséges vérnyomás.
Viszont azt is érdemes megemlíteni, mi mindent értünk el 11 év alatt: nincs munkanélküliség, a rezsicsökkentésnek hála sokkal kevesebb közüzemi díjat fizetünk, mint más EU-tagállamokban, ingyenes tankönyv jár minden gyermeknek az általános iskolától a gimnáziumig, a nettó átlagbér az elmúlt 10 évben 131 ezer forintról 271 ezer forintra emelkedett, a kormány visszaépíti a Gyurcsányék által elvett tizenharmadik havi nyugdíjat, és rengeteg támogatás jár a gyermekes családoknak az autóvásárlási kedvezménytől a felújítási hitelig.
A hosszú hétvégéken nincs hely a szállodákban, szombat reggel az M7-esen pedig a tízmillió koldus hömpölyög a Balaton irányába, holott azt meg sem tehetné, meg amúgy is megvette a tavat a NER, legalábbis Gyurcsányné szerint. Még szerencse, hogy nem az ő szánalmas párhuzamos valóságukban élünk, szemkilövetve, vizitdíjjal, IMF-hitellel és az őszödi igazmondóval.
Egy olyan országunk van, ahová jó hazatérni egy nyaralás után, amelyről büszkén beszélünk, amelyre fölnéznek.
Küzdjünk érte, hogy ez így is maradjon.
