A csíksomlyói hegynyeregben tartják meg az idei pünkösdszombati búcsús nagymisét – közölte pénteken közösségi oldalán a csíkszeredai polgármesteri hivatal.

A bejelentést Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere tette a város önkormányzati testületének pénteki ülésén. A polgármesteri hivatal hozzátette: a részletekről az erdélyi ferences rendtartomány képviselőivel és a hatóságokkal történő további egyeztetések után számolnak be.

Csíkszeredában jelenleg a legenyhébb romániai járványügyi szabályok érvényesek. A városban a koronavírus-fertőzöttségi ráta pénteken 1,16 ezrelékes volt. A ráta Romániában a korábbi két hétben jegyzett, ezer lakosra jutó új fertőzések számát jelenti. Hasonlóan alacsony (1,22 ezrelékes) az új fertőzések aránya Hargita megyében is.

Korodi Attila az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta: a jelenlegi fertőzöttségi adatok és az érvényes jogszabályok alapján a csíkszeredaiak kimehetnek a hegynyeregbe a búcsúra. Arról kívánnak egyeztetni a római katolikus egyház képviselőivel és az állami hatóságokkal, hogy más települések zarándokait fogadhatják-e. A polgármester biztosnak tekintette, hogy idén sem lesz lehetőség – a hivatalos delegációkat leszámítva – magyarországiak csíksomlyói zarándoklatára.

Hozzátette: különböző forgatókönyveket dolgoznak ki, és ezek közül választják ki a római katolikus egyház és az állami hatóságok képviselőivel közösen azt, amely lehetővé teszi a zarándoklatot, de egyúttal a legkisebb járványügyi kockázatot hordozza.

Urbán Erik, a búcsút hagyományosan szervező erdélyi ferences rendtartomány elöljárója az MTI érdeklődésére csak annyit közölt: várják a hatóságokkal való egyeztetéseket.

A járványügyi korlátozások miatt tavaly elmaradt a hagyományos pünkösdszombati csíksomlyói zarándoklat. A csíksomlyói kegytemplomból közvetített szentmisét több internetes csatornán, a Duna Televízióban és az erdélyi Mária Rádióban követhették a hívek. A templom előtti téren akkor mintegy 250-en gyűltek össze.

MTI

Kiemelt kép: MTI/MTVA/Mohai Balázs