A Momentumot próbálta ekézni, mégis egy újabb menthetetlen relativizálás kerekedett ki Bauer Tamás volt SZDSZ-es és DK-s politikus május 5-i Facebook bejegyzéséből.

Történt ugyanis, hogy a DK 2.0-ás ifjúsági tagozata a munka ünnepén összecsukható asztalokat és székeket helyezett ki a Kossuth-térre, mintegy vendéglátóterasznak berendezve azt, csakhogy ezzel is jelezzék, mennyire elegük van ebből a diktatúrából, amelyben a vendéglátósok kinyithatnak, ők viszont nem tüntethetnek. Mert ugye nem élet az élet tüntetés nélkül. Csakhogy Bauer szerint a remekbe szabott performance el lett szúrva azzal, hogy „A közvagyon ellopása hazaárulás” feliratú táblákat tartottak maguk elé a jelenlévők.

Eddig nem is volna különös ez a bejegyzés, mondhatnánk, csak a szokásos, unalomig ismert panelekkel dúsított civódás az elvtársak között, úgymint az „alkotmányellenességről, alapvető politikai jogok korlátozásáról, vagy a komolytalan védettségi igazolványról” való szócséplés. Uncsi.

Hanem ezt követően a szerző ráfordul a lényegre, s egy olyan izzadságszagú relativizálásba kezd, amely során mintegy „mellékesen” azt is megállapítja, hogy

Rákosiék a Szovjetunió csatlósaként gyakorolták hatalmukat az országban, de meggyőződésük volt, hogy amit ők magyar nemzeti érdeknek tekintettek – a „szocializmus felépítése” és az ország ily módon történő gazdasági felemelése –, a Szovjetunióval kötött gazdasági, politikai és katonai szövetségben érhető el. Szörnyű világot építettek ki Magyarországon, de amit tettek, nem volt hazaárulás. (És a tar fejű elvtárs kopasz sem lehetett, ez magától értetődő. Csak hiányzott a haja. – a szerk.)

Gyönyörű gondolat! Különösen annak fényében, hogy Bauer maga definiálja egy bekezdéssel előbb a hazaárulás fogalmát, bár kissé leegyszerűsítve, mégis, meglehetősen pontosan:

A hazaárulás azt jelenti, hogy valaki tudatosan idegen hatalom érdekében, saját országának ártva okoz kárt.

A BTK 258. § (1) szerint hazaáruló „az a magyar állampolgár, aki Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Bauer tehát tisztában van a fogalommal, mégis, Rákosit és bűntársait egyetlen könnyed mozdulattal menti fel a bűntett alól. S hogy ne lógjon levegőben érvelésének bornírtsága, nézzünk egy példát: ha Bauer szerint Rákosiék „meggyőződésből” elkövetett tette nem hazaárulás, akkor én sem leszek gyilkos, ha ugyanilyen mély meggyőződésből vágom el holnap valakinek a torkát? Például egy DK-sét, mert szerintem ő csak egy kelés a magyar társadalom hátán, és árt a hazának?

Mellesleg Rákosi országlását úgy jellemezni, hogy az mindössze „a Szovjetunióval kötött gazdasági, politikai és katonai szövetség” volt olyan, mintha azt harsognánk a birkanyájnak, hogy a szomszédos farkas falka hozza majd el nekik a „gazdasági felemelkedést” és teremt olyan világot, amelyben mindenki egyenlő lesz.

Még súlyosabb bűn azonban, hogy ezt a felmentést beékelte Horthy és Orbán kormányzása közé, nagy kegyesen őket is „felmentve” a hazaárulás vádja alól. Ugye, milyen kedves tőle?

Végül pedig bónuszként a szokásos lopás sem maradhat el, erről imigyen szól a szerző:

Nem kétséges, hogy (Orbánék) „lopnak”, politikai hatalmukat maguk és klienseik meggazdagodására használják fel, ami minden bizonnyal kimerít büntetőjogi tényállásokat.

Értik, ugye? Lopnak. De legalább nem hazaárulók!

Persze a lopás ezúttal sincs kifejtve, minek is, a tények ideje lejárt, a közönségnek meg pláne semmi szüksége ilyesfajta zavaró elemekre, még elterelné a figyelmüket az üveggyöngyök fényes csillogásáról.

Végül Bauer úgy zárja sorait, hogy az ellenzékiek „megtakarítják maguknak azt a szellemi erőfeszítést, amit az Orbán-rendszer és az orbáni politika megértése és megfelelő fogalmakkal való leírása jelentene. Márpedig ez az erőfeszítés nem megtakarítható, ha szeretnénk valamikor legyőzni ezt a rendszert”.

És hát szeretnék! Mi az, hogy, nagyon is!

Szinte már sajnálom Bauert. Sajnálom, mert szegénynek mennyi, de mennyi retorziót kellett elszenvednie, amióta a testvéri Szovjetunió levette róla és elvtársairól vigyázó szemét! Brüsszel meg, eh, nem az igazi, na, hol marad a hetes cikkely, hát a kéksisakosok? Pedig a piszkos magyar jobboldal, a magamfajta fasiszták már lerabolták az országot, elvették a Bauer-félék vagyonát, lesöpörték padlásaikat, elvitték fiaikat, kirúgták lányaikat az egyetemekről, de még az unokáik sem tölthetnek be többé állami pozíciókat. A vagyonuk nem gyarapodott (eléggé), hogy a fene vinné el, nem kaphattak meg ingyen akármilyen villát, csak fillérekért, és nem fenyegethettek iskolaigazgatókat, papokat, orvosokat! Kutya világ lett.

Egy dolgot azonban talán már Bauer és társai is megtanultak, az LMP-sek különösen, ám nekünk sem árt észben tartanunk; üveggyöngyök csillogása ide vagy oda, a politika nem lehet más, csak amilyen az ember maga.

Vigyázó szemetek 2022-re vessétek!

Címlapkép: mult-kor.hu