„A gyermek: az elevenség, az öröm, a jövőbe ható ígéret, a bilincsbe nem vert ember, az igazán igaz isten. – mondja Ady Endre a gyermeki lélekről elmélkedve. Hamvas Béla az uralmat egy ötéves gyermekre bízná, mert a gyermeknek „nincsenek elvei, nem tud se jóról, se rosszról, csak nevet és játszik. A játék pedig a legnagyobb misztérium: ez a szellem gyöngédsége.”

Május van, a tavasz, a kikelet utolsó vasárnapja a Gyermeknap! Ilyenkor már teljes díszében pompázik a természet, csiripelnek a fiókák, akkurátusan öltözködnek a rózsák, mint a Kis herceg bolygóján.  Ilyenkor ünnepeljük legnagyobb kincseinket: a gyermekeinket, az unokáinkat, dédunokáinkat. Őket, akik majd ezen az óriási űrhajón, amin repülünk a világűrben leváltanak minket, továbbvezetik a Tejúton a Földet, remélhetően Isten birodalma felé.

De most még gyermekek, romlatlanok. Ki ne emlékezne, vagy épp hallaná a kicsik azon szavait, melyekkel rácsodálkoznak a világra. Ki ne hallaná a kérdéseiket: miért, miért, miért?

Miért ne lehetne jobb, másabb, örömtelibb! Miért nem őrzünk meg valamennyit abból az önfeledtségből, melyet még gyermekként hoztunk magunkkal egy nagy, szépséges, igazságos birodalomból.

Miért nem lehet visszatalálni a romlatlanság világába, ahol még nem az a menő, ha egy angyal tudása és egy ördög tapasztalata rejlik valakiben. „Gondolata mögött hátsógondolat van, hitében rosszhiszeműség. Senkiben sem bízik, minden szóban kételkedik. S amikor már tele van hátsógondolattal, rosszhiszeműséggel, bizalmatlansággal és kételkedéssel, mert mindenkiről feltételezi, hogy hazug és tolvaj és hiú és szívtelen, akkor azt hiszi, hogy a világot tökéletesen és kívül-belül megismerte.”

Nem véletlen örülünk önfeledten a gyermekeknek. Csak nézzük őket és egyszerre tényleg azt érezzük, hogy nincs náluk tökéletesebb! Ha velük vagy, játszol velük egy pillanatra az időtlenség és az öröm melegsége árad el benned és átadod magad annak a fantáziavilágnak, mely belőlük fakad és hatalmas utazásokra indulhatsz az ő kozmoszukban.

És átélheted az ő vágyaikat is! Hogy mindenképp szeretnének fölemelkedni a magasba! Ezért kérik, hogy vegyél föl, emelj a fejed fölé, ott majd el fogok érni egy csillagot. Ha nem akkor lázadni fogok a szoba „börtön fenekén” lerántom az abroszt, kidobom a mozsarat az erkélyről! És persze majd iszkolok, tudva, hogy kikapok! De ha magasra emelsz óriás leszek! Üdv: Lóci!

Szóval ne törd a fejed közönséges dolgokon, hanem játssz! Kérlek!

Nem lufikra, műanyag kisautókra, csattogó szárnyú falepkékre van szükség, hanem rád. A teljes lényedre! Ne a repülőgépedet szereld egy átkozott sivatagban, félve a szomjúságtól és a haláltól, hanem gondolj a te virágodra, melyből csak egyetlenegy létezik az egész világmindenségben egy nagyon furcsa csillagon! És ez nem fontos? Nem ez a boldogság?

Akárhány éves fölnőttek vagyunk, a tapasztalat mit sem ér! „Tapasztalatlannak maradni, és ártatlannak, irreálisnak és elfogulatlannak, gyengédnek és romlatlannak. Megőrizni az emberinél magasabb égi realitást: azt, amelyik nem itt tesz bennünket otthonossá, hanem ott, ahol még a gyermek él.”

Kiemelt fotó: cultura.hu