„Amelyik nemzet a múltját nem ismeri, az a jelenét sem érti, s a jövőjét meg nem teremtheti!”

Az a hír járja, hogy a mai 10-25 évesek zöme – ti, akik naponta órákon át használjátok az okostelefont – nagyon keveset tudtok a magyar és az egyetemes történelem izgalmas és kalandokban bővelkedő világáról. Az iskolai tananyag, amit, ha megtanultatok, elegendő lenne egy általános történelmi tudáshoz. Amennyiben nem, vagy csak felületesen tanultátok meg, az csak egy rossz stand- up comedy poénhoz elegendő!

Lássunk itt néhány példát arra, hogy mire gondolok. Kérdés: Ki volt Szent István király felesége?

Válasz: Bajor Gizi (Ha most ezt nem értetted, akkor valóban nem tudod, ki volt első királyunk felesége, s azt sem, hogy ki volt Bajor Gizi.)

Kérdés: Mondjon magyar kormányzókat!

Válasz: Göncz Árpád és Fráter György (Ez sem sokkal rosszabb Bajor Gizinél.)

Emlékeztető, hogy kik voltak Magyarország jelentős kormányzói

Hunyadi János, Kossuth Lajos és Horthy Miklós voltak Magyarország történelmének legismertebb és kiemelkedő jelentőségű kormányzói

Kérdés: Mikor alapították a Szovjetuniót? (Hogy ne csak a magyar történelem kerüljön szégyenpadra.)

Válasz: A 18. században.

Kérdés: És mikor szűnt meg?

Válasz: Az 1450-es, 60-as években. (Nem csak a történelmi tudással van baj, de a logika és a számok világa is nagy hiányosságokat mutat.)

Kérdés: Mit tud a pápáról? (Hogy a vallási témák se maradjanak ki.)

Válasz: A pápa református vallású. (Ez viccnek is rossz.)

Kérdés: Ki a keleti kereszténység vezetője?

Válasz: A tibeti láma.

Kérdés: Mit mond ki a Tízparancsolat?

Válasz: Szeresd felebarátod feleségét! (A példák sora kimeríthetetlen.)

Gondolhatnád fiatal Barátom, hogy mindezek jó poénok, s csupán egy utcai, barátok közötti kötetlen beszélgetésben hangzottak el, vagy valaki kitalálta. A szomorú helyzet azonban az, hogy ezeket a kérdéseket és válaszokat egyetemi felvételikből idéztük. A sort még néhány nyelvi, földrajzi és a hétköznapokban használatos példával folytatjuk.

Kérdés: Hogyan végződik a Hamlet?

Válasz: Meghajolnak a színészek.

Kérdés: Mi a hivatalos nyelv Svájcban?

Válasz: A svéd, mert Svájc Svédországgal határos.

Kérdés: Milyen szabadságjogokat ismer?

Válasz: Két szabadságjog létezik. A vallási és a szexuális.

Feltételezem kedves fiatal Barátom, hogy Te, aki szeretnél egy középiskolába bejutni, majd ott leérettségizni, s továbbtanulni az általad választott felsőoktatási intézményben, tisztában vagy vele, hogy a tudás nem hátrány. Sőt, tudás nélkül legfeljebb egy papírod lesz, ami kevés hasznos dologra elegendő. Ismert egy ma is nagyon igaz és aktuális mondás: A tudás hatalom!

A fenti kiragadott példák ellenére valamit azért tudnod kell. Egy magyar fiatal tudása a felsoroltak ellenére is fölötte áll a még mindig oly nagyon irigyelt nyugati kortársaid tudásának. (Gondolom hallottál róla, vagy akár te magad is tapasztalhattad, hogy egy közepes teljesítményt nyújtó magyar iskolás például Amerikába költözve, hamarosan az osztály legjobbjai közé emelkedik, ha nem ő lesz az osztályelső.)

Hogy ennek mi a titka?

  1. Az egyik magyarázat az oly sokszor leértékelt magyar oktatási rendszer. Amin persze lehetne és kell is sokat javítani, változtatni, ennek ellenére mégis csak ad egy stabil alaptudást. Ne higgyünk el minden a sokszor félrevezető és a nyugati értékek és érdekek szerint felállított Pisa méréseknek.
  2. Ám az igazi titok a magyar nyelv páratlan gazdagságában rejlik. Nyelvünkről közismert, hogy a világ dolgait olyan sokszínűen, érzékletesen, gazdagon, egyszóval gyönyörűen tudja ábrázolni, amire csak nagyon kevés nyelv képes. Nyelvünk árnyalatainak használatával szinte mindent el tudunk mondani, el tudunk képzelni. Ez többek között a magyar népmese birodalom tekintetében érhető tetten. (Közismert, hogy Arany János verseit, annak gazdag szóhasználata, szófordulatai okán nem lehet számos más idegen nyelvre lefordítani.) Sajnos, a hétköznapi életben ezt mi, magyarok nem aknázzuk ki kellőképpen. Mert az igényességet, tudást, odafigyelést, választékos fogalmazást követel.
  3. A magyar írásbeliség „első változata” a rovásírás. Az az írás, amit évszázadokon át pusztítottak, majd évtizedeken át azt éreztették éppen azokkal a generációkkal, amelyek ma élnek és alkotnak, hogy a rovásírás nem is képezi történelmünk részét, ez csak egy mellékzönge

A magyar nyelv tömörítő hatása egyedülálló. Mi ennek a magyarázata?  Nyelvünk számtalan mozzanatos, illetve gyakorító, továbbá számtalan kezdő, műveltető, ható igével és igekötővel az idő és a cselekvés páratlan árnyalatait tudja jelölni. Az igekötők a szavak előtt és után egyaránt használatosak, a magyar nyelv erre a csodára is képes. Nem véletlen, hogy idegenek számára nyelvünk elsajátítása nehéz feladat. És még nem beszéltünk az alanyi és a tárgyas ragozás nyelvünket tovább gazdagító szerkezetéről.

A nyelvek, így a magyar is speciális tudást hordoz. Különösen gazdag a földművelő és állattenyésztő népek nyelve, hiszen a növényekre és az állatokra koruk, színük, nemük, fajuk, érettségük, termesztésük, tenyésztésük alapján más és más nevet használunk. (Példa: csorda, ménes, gulya, falka, rudli, raj, nyáj, konda stb.)

/A Föld lakossága közel hétezer nyelvet beszél, a megoszlása azonban nagyon egyenetlen. A tíz legelterjedtebb nyelvet a hétmilliárd ember 43%-a használja. Európában 690 millió ember él 45 országban. A 63 beszélt nyelv közül az európaiak 85%-a 12 nyelvet, a maradék 15% mintegy 51 nyelvet beszél. A magyar a kontinensen a 14. legtöbb ember által használt nyelv./

 

Egyik olaszóra során / Ím a kérdés felmerült:

Hogy milyen nyelv ez a magyar, / Európába, hogy került? Elmeséltem, ahogy tudtam, / Mire képes a magyar.

Elmondtam, hogy sok, sok rag van, / S hogy némelyik mit takar, És szókincsében mi rejlik, / A rengeteg árnyalatot,

Példaként vegyük csak itt: / Ember, állat, hogy halad? Elmondtam, hogy mikor járunk, / Mikor mondom, hogy megyek.

Részeg, hogy dülöngél nálunk, / S milyen, ha csak lépdelek, Miért mondom, hogy botorkál / Gyalogol, vagy kódorog,

S a sétáló szerelmes pár, / Miért éppen andalog? A vaddisznó, hogy ha rohan, / Nem üget, de csörtet – és Bár alakra majdnem olyan / Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát, / Aki fut, miért nem lohol? Miért nem vág, ki mezőn átvág, / De tán vágtat valahol. Aki tipeg, miért nem libeg, / S épp úgy nem lebegés, – Minthogy nem csak sánta biceg, / S hebegés nem rebegés!

Mi tesz a ló, ha poroszkál, / Vagy pedig, ha vágtázik? És a kuvasz, ha somfordál, / Avagy akár bóklászik. Lábát szedi, aki kitér, / A riadt őz elszökell.

Nem ront be az, aki betér… / Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni, / Botladozó, mint halad, Avagy milyen őgyelegni? / Egy szó – egy kép – egy zamat! Aki „slattyog”, miért nem „lófrál”? / Száguldó hova szalad? Ki vánszorog, miért nem kószál? / S aki kullog, hol marad? Bandukoló miért nem baktat? / És ha motyog, mit kotyog?

Aki koslat, avagy kaptat, / Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan, / S nem csak a jármű robog, Nem csak az áradat rohan, / A nem csak a kocsi kocog. Aki cselleng, nem csatangol, / Ki „beslisszol” elinal, Nem „battyog” az, ki bitangol, / Ha mégis: a mese csal! Hogy a kutya lopakodik, / Sompolyog, majd meglapul,

S ha ráförmedsz, elkotródik. / Hogy mondjam ezt olaszul? Másik, erre settenkedik, / Sündörög, majd elterül. Ráripakodsz, elódalog, / Hogy mondjam ezt németül? Egy csavargó itt kóborol, / Lézeng, ődöng, csavarog, Lődörög, majd elvándorol, / S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg, / – Elárulja kósza nesz – Itt kóvályog, itt ténfereg … / Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg miért özönlik, / Mikor tódul, vagy vonul, Vagy hömpölyög, s még sem ömlik, / Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson, / Vagy miért nem lépeget?

Mindezt csak magyarul tudom, / S tán csak magyarul lehet…!

 

Mi hisszük, hinnünk kell, hogy egyedülálló nyelvünk, erős alapokon álló kultúránk, a minden más népnél több, mintegy 250.000 népdalt és a népmesék több tízezres számát magáénak tudó magyarság életképes. Hogy nagyjainkat idézzük: „Mi feketeöves túlélők vagyunk.” Erre bizonyíték a történelmünk.

A magyar sors, a magyar múlt, jelen és jövő egy mondatban is megfogalmazható: Aki nem ismeri a múltját, az nem tud boldogulni, eligazodni a jelenben és nincs elképzelése a jövő tervezéséről, építéséről.

Cicero latin nyelven feljegyzett mondása „Historia est magistra vitae.” magyarul így hangzik: A történelem az élet tanítómestere.

A történelemnek, illetve a történelemtudománynak van logikája, vannak törvényszerűségei. Mire gondolok? A 90-es években a tanári szobákban gyakran elhangzott a „vád” a történelemtanárok ellen, hogy ezt a tantárgyat – és persze a tudományt – nem lehet komolyan venni, mert mindig úgy változik, ahogy azt a politika diktálja, ahogy a rendszerek változnak. Bezzeg a matematika és a többi reál tudomány! Az stabil, az nincs kitéve az uralkodó széljárásnak. (Azt azért megjegyzem, hogy egy, a mai világ gyors változását jelző, humorosnak szánt videó szerint 2+2 már nem 4, hanem 22. Mivel a tanítónő ragaszkodott a 4-hez, meghurcolták, s kirúgták az állásából. Miért? Mert a kisdiáknak és szüleinek joga van azt állítani, hogy 2+2=22!) Visszatérve a történelem változásaihoz, az éppen ettől érdekes, izgalmas, ezért kell foglalkozni vele, mert a világ változásaira, az emberek gondolkodására ad válaszokat.

Az elmúlt három évtized vitái, egymásnak ellentmondó érvei erről szólnak. (Egy ismert példát említek a változásokra. A népszerű találkozási pont, a budai Moszkva tér visszakapta a Széll Kálmán nevet. Visszakapta, mert eredetileg ez volt a neve! Generációk nőttek fel úgy, hogy a Moszkva tér neve íródott a tudatukba. Tiltakoztak is sokan a tér nevének visszaváltoztatása miatt. Kinek van igaza? Gondoljon mindenki arra, ha például az ő nevét – szülei, nagyszülei nevét – akarata ellenére egy hivatal önkényesen megváltoztatta volna. El tudná fogadni?) Mindenkinek – aki törődik hazája jövőjével, családja, gyermekei, unokái sorsával – szembe kell néznie a tényekkel. Nem elegendő a hírportálok – legyen az bármelyik politikai oldal szócsöve – rövid „elemzéseivel” megelégedni. A történelemmel foglalkozni nem kevés időt vesz igénybe. Számos ellentmondást tartalmaz, de aki ráérez az ízére, szépségére, nem tud szabadulni tőle. Korábban, a magyar iskolarendszerben – főváros, városok, falvak  tanulóinak  átlagát  figyelembe  véve  –  a  történelem  a  három  legkedveltebb tantárgy közé tartozott. Ma, ez sajnos már nincs így. A mi feladatunk az, hogy népünk „általános tudásszintjén” emelkedjen a történelem tudása, ismerete arra a szintre, ami azt megilleti. Ehhez legalább két dolog szükséges. Az egyik, hogy maradjon meg a magyar iskolarendszerben legalább a heti két óra történelem tantárgy. Mert követve a szándékosan elhibázott nyugati példát, történtek már nálunk is kísérletek arra, hogy töröljék az órarendből a történelmet. Szerencsére, a magyarok többsége hevesen tiltakozott ez ellen. A másik, hogy legyenek olyan tanárok, szülők, előadók, filmkészítők, történészek, akik szívügyüknek tekintik a történelem kutatását, átadását, de mindnek előtt a Kárpát-medence páratlan értékeinek ápolását, őrzését. Ez bizony szellemi ezermesterséget igényel, de ki nem szeretne az lenni?

Hiszen már gróf Széchenyi István is leírta 1841-ben, a Kelet Népében: „A magyar népnek nincsen csekélyebb hivatása, mint képviselni Európában – egyedüli heterogén sarjadék – ázsiai bölcsőjében rejtező, eddigelé soha ki nem fejlett, sehol érettségre nem vívott sajátságait.”

Szerencsére egyre több magyar értelmiségi életcélja, hogy bizonyítsa a népünk szkíta, hun, avar, türk eredetét. Ez soha nem volt titok, nem is volt vita tárgya, természetes tudása volt ez minden magyarnak. A zavart a Habsburg, majd az idegen elnyomók – németek, szovjetek, szlávok, románok – okozzák már több, mint másfél évszázada. Kétségtelen, hogy a történetírás manipulálható, s ezért ellenségeink minden meg is tesznek, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel.

A Parádon valaha teljes pompájában álló Rákóczi fája ékes bizonyítéka annak, hogy a lombkorona csak addig él, csak addig része a természet körforgásának, míg a gyökerei élnek és táplálják a fa föld feletti látható részét. Ha a gyökerek elpusztulnak, az a fa elhalásához vezet.

Csak annak a fának a lombkoronája marad életben, amelynek gyökerei élnek, hiszen azok táplálják az ágakat, a leveleket. Vizsgáljuk meg egy kiszáradt fa gyökereit, s látni fogjuk, már az sem él. Így van ez a családdal, a településekkel, népekkel és az egész országgal. Ha az adott emberi közösség gyökerei nem életképesek, az a közösség kipusztulásához, megsemmisüléséhez vezet. Ami pedig legalább ennyire rossz és végzetes, beolvad egy idegen közegbe.

Az 1. rész itt olvasható.

Bánhegyi Ferenc (Folytatjuk)