Nem kell nekünk semmi sem!

Miért rossz az, ami egykor jó volt? Mi a bajuk a globalistáknak a stadionokkal és a labdarúgó EB-vel? Mert valaha nem volt bajuk vele, sőt! Erről gondolkodott a Magyar Hírlap véleménycikkében Rab Irén. Néhány részlet az írásból:

„A futball-Európa-bajnokság megrendezése nem állami ügy, hanem nemzeti. A főszereplők a labdarúgó-szövetségek, szerepet kell benne vállalni az önkormányzatoknak, a sportot szeretők nagyon széles táborának, az állam csak támogató és kiegészítő partner” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2005-ben.

A megszokott, nagyot mondó módján beígért mindent, ami eszébe jutott. Gyorsforgalmi utat, amely összekötné az Európa-bajnokság magyar és horvát helyszíneit, autópályán elérhető stadionokat, 160 kilométer/órás sebességgel száguldó gyorsvasutat és repülőteret minden rendező városba. Az ígéretekkel megtelt a Parlament padlása. A felmérések szerint a lakosság nyolcvankilenc százaléka támogatta a rendezés ötletét, még az ellenzékben lévő Fidesz is, bár kampányízűnek és hiteltelennek nevezte a szocialisták sportról elhangzó nyilatkozatait.

Mert a szocialisták negyedik éve tartó regnálásuk alatt harmadával csökkentették a sportfinanszírozást, leállították a stadionrekonstrukciós programot, elvették a diáksport normatív támogatását, és nem fizették ki a sportegyesületeknek járó pályázati pénzeket. Szóval pont az ellenkezőjét tették annak, amiről oly szépen papoltak.

A 2012-es futball-Európa-bajnokságra a pályázatot 2005-ben kellett beadni. A közös rendezésű magyar–horvát kandidálási dokumentáció ezeroldalasra kerekedett, és majd félmilliárdba kóstált, a magyar garanciát maga a szocialista kormány feje vállalta, és belügyminisztere, egy bizonyos Lam­perth Mónika minden szükséges helyen aláírta. A közös rendezés miatt szerencsére csak négy stadiont kellett prezentálni, de ezekből egy sem volt készen. A helyszínre érkező UEFA-bizottságnak maketteket meg látványterveket mutogattak, majd ilyen meg olyan lesz, mondták…

…Lárifári miniszterelnök személyesen utazott el 2007 tavaszán Cardiffba, hogy jelenléte súlyával nyomást gyakoroljon az UEFA döntéshozóira. Vitte magával mindenki jol­ly jokerét, Gyárfás Tamás szervezőbizottsági elnököt, a magyar labdarúgó-hagyományokat pedig Szőke Szikla, azaz Mészöly Kálmán képviselte. Bíztak a magyar futball és a magyar miniszterelnök tekintélyében.

Az aranylábú Platini húzta ki a győztes borítékot, amelyben a lengyel–ukrán megbékélési pályázat lapult. Nálunk nem számított a közös történelem, a nyolcszáz éves perszonálunió meg a kései kibékülés, a legesélyesebbnek mondott magyar–horvát pályázat egyetlenegy szavazatot sem kapott. „Ha a pályázat és a prezentáció döntött, enyém a felelősség – mondta Gyárfás, hogy elvigye a balhét –, ha más politikai vagy üzleti megfontolások, akkor ez a felelősség megoszlik.” Aztán elsírta magát a kamerák előtt, mert csalódást okozott a magyar embereknek…

…Az akkori magyar ellenzék, a Fidesz viszont éppenséggel Gyurcsány Ferenc személyében látta a kudarc okát. A 2006-os budapesti forró ősz európai bizalomvesztést eredményezett, és Gyurcsány szavahihetősége, garanciavállalása inkább akadályt, semmint előnyt jelentett Magyarország számára. Ráadásul az úszó-Európa-bajnokságon is – amikor nem az, nem ott és nem az ígért módon épült meg – megtapasztalhatták az európai sportszervezetek, mennyit is ér a gyurcsányi garancia…

…Végre 2020-ra sikerült egy morzsányi rendezési jogot megszerezni, de már a részvételért is külön meg kellett küzdeni, nem járt az automatikus rendezői kvóta. Beleszólt a világjárvány is, eltolta az egészet egy kerek évvel.

Ezt a mostanit igazi európai Európa-bajnokságnak szánták, ahol a kontinensviadal az egész kontinensen, tizenegy ország tizenegy városában zajlik majd. Az eredetileg tizenhárom helyszínből az UEFA Brüsszelt törölte a listáról, ugyanis a stadionépítés ott nem haladt a kellő tempóban. (Úgy látszik, Brüsszelre a lassúság minden szinten és témában jellemző.)

Valljuk be, nem éppen szerencsés ötlet ez az egész kontinensre kiterjedő rendezés, és nemcsak a közbejött koronavírus-járvány miatt. A csapatok, a sajtómunkások és az igazoltan vírusmentes szurkolók Dublintól Bakuig keresztbe-kasul repkednek majd az európai légtérben. A környezettudatosságot felülírja a legfőbb európai érték, a nemzetekfelettiség gondolata. Már látom is a jövőbeni olimpiai kiírást: legalább három kontinens pályázzon közös rendezésű olimpiai játékokra!

A zöldeknek lesz tiltakozni valójuk, kiszámolhatják, hogy mennyi a labdarúgó-Európa-bajnokság egy főre eső szén-dioxid-kibocsátása, és ez mennyivel rövidíti meg a Föld amúgy is rövidre szabott jövőjét. A járványügyi helyzet kissé besegít a környezetvédőknek, mégsem lesz akkora nagy utazgatás, mert a rendező városok közül három eredetileg nem vállalta a nézők előtti játékot, a többiek pedig csak a férőhelyek negyedére, harmadára adnak ki jegyeket. Ahogy nézem, a Puskás lesz az egyetlen telt házas stadion, ahol nem virtuálisan fog harsogni a teljes aréna, ahol igazi meccshangulat lesz, és ahol emiatt valószínűleg a legjobb meccseket fogják játszani.

Az a Puskás Aréna, amely az előírt határidő előtt, két év alatt épült meg, magyarok tervezték, és magyar cégek építették nettó 142 milliárd forintért. Ha a K-monitor mondja ezt, akkor biztos úgy is van, ők mindent tudnak, még azt is, hogy a két fővállalkozó építőipari cég kapcsolatba hozható az ellenzék korrupciós céltáblájával, Mészáros Lőrinccel. Imádom a magyar nyelv nyújtotta lehetőséget, egy sima kis ható igeképzővel rögtön a gyanú árnyéka borítható bárkire, anélkül, hogy ez a törvény előtt rágalmazásnak minősülne.

Pedig az…

…A Puskásban, „Közép-Európa legnagyobb befogadóképességű, legkorszerűbb multifunkcionális élményarénájában” – köszönhetően a kormány sikeres járványkezelésének – négy telt házas meccset fognak játszani. Örülnék, ha sportközgazdászok kiszámolnák, mennyit profitál Magyarország a töredék rendezésű Európa-bajnokságból, hogy a vakok és szemellenzősök is láthassák, miért érdemes stadionokat építeni és a sportba invesztálni.

„Egy sportrendezvény nemzeti ügy, társadalmi összefogást kíván” – ezt Gyurcsány mondta még 2005-ben. Most viszont, hogy a rigó nem nekik fütyül, az ügy már nem számít, sőt a „nemzeti” sem. Nem kell sta­dion, semmilyen, nem kell Európa- vagy világbajnokság, nem kell nekünk olimpia, hosszan sorolhatnánk, mi minden nem kell.

Valójában semmi nem kell, ami építő jellegű, ami erősíti a közösségi összetartozást, a más sikerében osztozást, a nemzeti büszkeséget. Nem kell a sport, ami mentális és fizikai egészségre nevel, nem kellenek példaképek sem. Mert aki szereti a sportot, tudja jól, mennyi munka, alázat és lemondás áll az eredmény mögött, az tiszteli, és nem irigyli mások teljesítményét és sikerét.

Rab Irén

A teljes írás itt olvasható.

(Címkép forrás: YouTube)