„Amelyik nemzet a múltját nem ismeri, az a jelenét sem érti, s a jövőjét meg nem teremtheti!”
Európának szüksége van Magyarországra … amely soha nem hagyta magát legyőzni.

Árpád népe a harmadik „honfoglalás” után hazát alapított a Kárpát-medencében. Egy évszázadon át az Árpádok irányította Magyar Fejedelemség, ezt követően három évszázadon át az Árpád-házi Magyar Királyság védte a hazát és egyben Európát a kelet és dél felől betörő hódítók ellen.


Istvánt 1000. december 25-én koronázták királlyá, a II. Szilveszter pápától kapott koronával. István apostoli hatalommal rendelkezett, ami a korszak keresztény Európájában szinte egyedülálló volt. (Ez azt jelentette, hogy a püspökök
kinevezésében és az egyház szervezésében szabad kezet kapott.) A törvények alkotása között első dolga volt az egyházmegyék megszervezése. A tíz egyházmegye mellett monostorokat alapított, s törvényekkel szabályozta az egyház működését. Ezek közé tartozott a tized fizetése, a templomok építési kötelezettsége, valamint a vasárnapi templomba járás és a böjt elrendelése.

Első királyunk joggal érdemelte ki az államalapító rangját, amikor a 45 vármegye megszervezésével egy jól működő európai országot teremtett. A megyék élén a megyés ispán, a várak élén a várispán felügyelte az adófizetést, a vámok működését, a gazdasági élet és katonaság szervezését. István létrehozta a királyi tanácsot, pénzt veretett, törvényeket alkotott.

Az állam működését a királyi tanács és a király által rangra emelt főemberek mellett Gizella királyné is segítette. A királyi székhelyet Esztergomból Fehérvárra helyezték át, ami a jeruzsálemi zarándokút mentén feküdt. Fehérvár jelentősége kiemelkedett a többi város közül, hiszen ott volt a királyi székhely, a koronázótemplom és a királyi temetkezőhely. Ilyen egész Európában csak Londonban alakult ki. Viharos történelmünkre jellemző, hogy míg a londoni apátság ma is épségben áll, addig a fehérvári királyi székhelyet egy szétdúlt Romkert jelzi.

A római (és bizánci) kereszténység felvétele, illetve István megkoronázása után sem maradtak el a hazánk elleni támadások. Amikor II. Henrik német-római császár, Szent István sógora 1024-ben meghalt, véget ért a közel fél évszázados békés időszak. Az utód, II. Konrád császár Magyarországot már nem partnernek, hanem alattvaló államnak tekintette. A német seregek 1030-ban gyülekeztek a határ mentén, s betörtek az országba. István még az ősi módszerrel, a kiürített és felperzselt föld taktikájával fogadta a Győrig benyomuló ellenséget. Az éhező, kifárasztott németek a Rábáig törtek előre, majd menekülésre fogták a dolgot. István király pihent csapatai Bécsnél érték utol a német lovagokat és döntő győzelmet arattak felettük. Az 1031-ben megkötött béke értelmében a Fischa és a Lajta folyók közötti területek magyar kézre kerültek.

Rejtélyes körülmények között éppen ebben az évben, 1031-ben vesztette életét a bihari erdőkben Imre herceg, első királyunk egyetlen életben maradt fia, akit gondosan készítettek fel az uralkodásra. A csalfa történetírók évszázadok óta azt a soha nem bizonyított eseményt állították be tényként, hogy a herceget vadászat közben egy vaddisznó sebezte halálra. (Nem ritka az ilyen tragikus „baleset” a magyar történelemben. Az azonban elgondolkodtató, hogy éppen akkor történtek meg ezek a tragédiák, amikor az a hazánk függetlenségére törő nagyhatalmak érdekében állt. Az ellentétes nézetek vallók erre csupán azt tudják válaszolni, hogy ez „összeesküvés elmélet”.)
Imre halála után államalapító királyunknak két téves döntése volt. Nem kizárt, hogy ebben jelentős szerepe volt a bajor rokonságnak, akik aktívan részt vettek az udvari életben. Az egyik rossz döntése az volt, amikor Orseoló Pétert jelölte utódjának. István lánytestvérét – aki a velencei dózse, Orseolo Ottó felesége volt – annak Péter nevű gyermekével 1026-ban elűzték Velencéből. István húgát, Ilonát és annak fiát magához vette, sőt Pétert a királyi rusz testőrség parancsnokává nevezte ki. Péter gondolkodása, egész neveltetése azt a célt szolgálta, hogy a magyar trónt idegen kézre adja. István másik rossz döntése az volt, amikor Vazult és fiait félreállította. Vazult /Vászoly/ az Árpád-ház legidősebb férfitagját már az is sértette, amikor István Imrét jelölte utódnak. Az ősi jog szerint – akárcsak korábban Koppány esetében – őt illette volna a trón. Az udvarban befolyásos szerepet játszó idegen urak (bajorok) ezt mindenképpen meg akarták akadályozni. A lázadó Vazult elfogták, s Nyitra várába zárták. A kor szokása szerint fülébe ólmot öntöttek, megvakították, hogy alkalmatlan legyen az uralkodásra. Vazul – más feltételezések szerint Szár László – három fiát, Andrást Bélát és Leventét is el akarták tüntetni az útból. Az Árpád-ház utolsó férfitagjait – egyes kutatók szerint – éppen István menekítette ki az országból. Andrást és Leventét a Kijevi Ruszba, Bélát pedig Lengyelországba küldték, ahol herceghez illő módon fogadták őket és gondoskodtak róluk. András és Béla a magyar történelemben még meghatározó szerepet fog játszani.

Szent István halálát követő trónviszályos időszakban Orseolo Péter (1038-1041) és Aba Sámuel (1041-1044) között folyamatosan dúlt a harc. Aba Sámuel egyes feltevések szerint István Sarolta nevű testvérét vette feleségül. A Felvidék urai az Abák így a király szövetségesei lettek. A Mátra vidéke és Újvár vármegye /Gyöngyöstől Kassáig/ az Abák birtoka volt, ezzel együtt 1010-re szerves része lett Szent István országának. III. Henrik császár (II. Konrád fia) négy alkalommal támadt Magyarországra. 1041-ben Orseolo Péter a német-római császárhoz menekült Aba Sámuel és hívei támadása elől. Az egyetlen nem Árpád-házi király követte ellenségeit a császárság területére és egészen Tulln városáig nyomult előre. (Ez az a Duna partján álló város, ahol Atilla a hunok nagy királya több mint ezerötszáz évvel ezelőtt találkozott a jövendőbeli feleségével, Krimhilda hercegnővel.)
(Az utóbbi évek egyik legnagyobb érdeklődéssel és szakmai figyelemmel kísért feltárása zajlik Abasáron. A Magyarságkutató Intézet régészei a modern technika minden eszközével kutatják és elemzik az Abák temetkezési helyét. A tét nagy, hiszen ma már genetikai módszerrel megállapítható, hogy Aba Sámuel mely népcsoporthoz tartozott. Az eddig kun, kazár, kabar-káliz, hvarezmi /mindegyik keleti/ származás mellett nevéből eredően /Sámuel/ felmerült a zsidó származás is. Ez utóbbi, ha beigazolódik, az igencsak megbolygatná a magyar történelem Árpád-kori szakaszának történelmi szemléletét. A lényegen azonban nem változtatna, hiszen ő volt az egyetlen, ráadásul nem Árpád-házi király, akinek utódai nem kerültek a magyar trónra. Ám azt is érdemes tudni, hogy Aba Sámuel volt az egyetlen uralkodó, aki hívei által választott király volt.)

Aba Sámuel alighogy visszaérkezett Magyarországra, III. Henrik 1042-ben seregei élén betört az országba. A németek Pozsonyt elfoglalva a Garam folyóig nyomultak előre, majd visszavonulásra kényszerültek. 1043-ban a németek újra megtámadták a Magyar Királyságot, de Aba Sámuel megállította őket. III. Henrik a következő évben ismét Magyarországra tört, hogy Orseolo Pétert visszahelyezze a trónra. Azt azonban jegyezzük meg, hogy a császár folyamatos támadásai nem Péter király érdekében történtek, hanem a Magyar Királyság alattvalói sorba döntése volt a cél. Győr közelében, a ménfői véres küzdelemben Aba Sámuel vereséget szenvedett. A király másodszor is Orseolo Péter (1044-1046) lett. A terv bevált, hiszen Péter király 1045-ben Fehérvárra hívta III. Henrik császárt, aki hűbérura lett a velencei neveltetésű, idegen szívű királynak. A német császár elérte célját, hűbérura lett Magyarországnak. Szerencsére nem sokáig.

Aba Sámuel történelmi szerepe még sok meglepetést okozhat a már említett régészeti feltárásoknak köszönhetően. Külön említést érdemel az ország észak-keleti részén fekvő Újvár vármegye, ami jelenleg Abaúj megye néven ismert. Trianon határváltozásai után Kassát, a megye volt központját kisebb települések pótolták, mint például Encs. A kisváros emlékparkjában látható a legszebb szoboralkotás, ami Aba Sámuelt ábrázolja.

A mai határ mentén – ahonnan már Kassát is látni – fekszik Abaújvár. A ma mindössze 250 lelket számláló kis falu Aba Sámuel idején népes város volt, s fontos szerepet töltött be, mint szállásközpont a kereskedelem, az egyházi és katonai szervezés terén. A még jórészt feltáratlan abaújvári földvár méretei arra engednek következtetni, hogy itt valaha pezsgő élet zajlott.

A szkíta vérű magyarok nem tudtak belenyugodni, hogy idegen uralkodjon a magyar trónon. Az 1046-ban Vata békési ispán vezette lázadás sikeres volt, elűzték Pétert a trónról. A király a harcok során életét vesztette. (A sok áldozatot követelő trónviszályban Gellért, Budli és Besztrik püspökök is mártírhalált haltak. Feltehetően ott, ahol ma a Gellért-hegyen a püspök szobra áll.) A lázadók 1046-ban hazahívták Vazul elűzött fiait és a legidősebbet, Andrást, a „pogány herceget” ültették a magyar trónra. I. András (1046-1060) első dolga azonban az volt, hogy leverte az őt trónra segítő „lázadókat”.
A német támadások tovább folytatódtak. 1051 őszén III. Henrik csapatai Fehérvárig nyomultak előre. A magyarok a felperzselt föld taktikáját követve kitértek a német támadások elől, ezzel is fárasztva őket. A visszavonuló, éhező, fáradt betolakodókat a magyar király csapatai Béla herceg vezetésével a Vértes-hegységben megtámadták és megsemmisítő vereséget mértek rájuk. III. Henrik nem nyugodott bele a vereségbe, 1052 nyarán ostrom alá vette Pozsony várát. A Dunán felsorakozó hajókat egy Zotmund nevű búvár és néhány társa az éjszaka leple alatt megfúrta. A hajók hajnalra elsüllyedtek. (A Búvár Kund név Vörösmarty Mihály költeménye alapján terjedt el.) A német-római császár szégyenszemre visszavonulót rendelt el, hiszen ismét vereséget szenvedett. A németek azt azonban elérték, hogy Magyarországot még erősebb szálakkal magukhoz kössék. 1058-ban az új császár, IV. Henrik (III. Henrik fia) Katolikus Andrással békét kötött. Ennek egyik megállapodása alapján Henrik testvérét, Judit hercegnőt eljegyezték az 1057-ben társ királlyá koronázott gyermek Salamonnal, András király fiával. (Korona és kard története.)

A német támadások azonban tovább folytatódtak. Nem nyugodtak bele, hogy András halála után nem a német-római császársághoz hű Salamon, hanem András testvéröccse, Béla került az Árpádok trónjára. I. Béla (1060-1063) és a császár ellentéte azonnal kiújult, hiszen Henrik hűbéresét, Salamont szerette volna trónra juttatni. Az idegenek szövetségesei a fegyveres harcok mellett a merénylettől sem riadtak vissza. Így esett meg, hogy 1063-ban Dömösön, ahol Béla király tartózkodott, az uralkodóra ráomlott a nehéz tölgyfából készült trón. (Bélát vitézsége, hadvezéri tehetsége okán Bajnok Béla néven is emleget az utókor. Az 1051. és 1052. évi német támadásokat is Béla herceg vezetésével verték vissza.)

A dömösi merénylet után a király súlyos sérülései ellenére még elért a nyugati határra, s Mosonban a németek ellen vívott csatában vesztette életét. Béla fiai, Géza, László és Lampert Lengyelországba menekültek. A három Árpád-fiú kimenekítése Lengyelországba, kísértetiesen hasonlított a Vazul-fiúk meneküléséhez, ami negyedszázaddal korábban történt. Eközben Salamon a német sereg védelme alatt a királyi székhelyre, Fehérvárra vonult, ahol elfoglalta a trónt. Salamon (1063-1074) között irányította az országot több-kevesebb sikerrel.

A legidősebb herceg, Géza kis idővel később, 1064-ben lengyel sereg élén tért vissza az Árpádok földjére. Újra fellángolt a trónviszály, aminek testvéri békekötés vetett véget. A király továbbra is Salamon maradt, Béla fiai pedig hercegi birtokaikat irányították.

1068-ban a Salamon, valamint Géza és László egyesült erővel űzték ki a betolakodó besenyő hadakat a keleti részekről. Ennek a hadjáratnak az idején történt meg a legendává szépülő hőstett, amikor László herceg megmentette a besenyő harcos által elrabolt magyar lányt. Ezzel a kerlési (Cserhalom) csatával kezdődött el László páratlan karrierje, ami a magyar történelem egyik legnépszerűbb uralkodójává, illetve szentté emelt hősévé tette. A béke Salamon és Béla fiai között törékenynek bizonyult, s néhány év múlva trónviszállyá fajult.

Szerző:Bánhegyi Ferenc

Az eddigi részek itt olvashatók: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9.

Címkép: Gpadia)