A keresztény a felebaráti kapcsolatokról a főparancsolat második részében, illetve a tízparancsolat IV-X. parancsaiban talál alapvető eligazítást.

A keresztény felfogás szerint a tízparancsolat nem más, mint a „kinyilatkoztatott természettörvény”, amelyet a Teremtő lelkünkbe írt, ezért ezt mindenkinek ismernie kellene, függetlenül attól, hogy milyen vallású, illetve hogy tanult-e hittant vagy sem. Ez különösen is vonatkozik a mózesi kőtáblák közül a másodikra írt IV-X. parancsolatra.

A tízparancsolat, ha nem is bibliai formájában (vö. Kiv 20,1-17; MTörv 5,6-21), de megtalálható a Koránban és a szunnákban is. Sőt megtalálható az iszlám államok törvénykönyveiben is a vallásnak és a politikának az iszlámra jellemző teljes összefonódása miatt. Pakisztánban például az, akiről bebizonyosodik, hogy Allah vagy a Próféta nevét tiszteletlenül ejtette ki, várhatja a halálos ítéletet és a kivégzést is. Ugyanakkor az említett összefonódás azt is jelenti, hogy az iszlám államokban más törvények vonatkoznak a muszlim férfiakra, mint a muszlim nőkre és megint más törvények a nem hívőkre, a káfírokra, akik közé a zsidók és a keresztények is tartoznak.

  1. „Atyádat és anyádat tiszteljed…”

Ezek a szavak csak egy részét fejezik ki egy nagy egésznek: a hitvesek, a szülők-gyermekek-nagyszülők-rokonok kapcsolatának szabályzatát. A család a muszlimok világában éppúgy alapvető eleme a társadalomnak, mint nálunk, keresztényeknél. A muszlim család kialakulása és működése azonban alapvető pontokon eltér a keresztény család megszületésétől és működésétől. A katolikus Kánoni Törvénykönyv szerint (és a Magyar Alkotmány szerint is) a házasság – a család kiindulópontja – egy férfi és egy nő önkéntes döntése alapján jön létre.

A muszlimok házasságában a nőnek szinte semmi beleszólása sincs abba, hogy kinek lesz a felesége. A házassági szerződést a nő apja vagy gyámja köti meg a leendő férjjel, akinek egyébként hozományt (jegy-ajándékot) kell adnia feleségének. Udvarlás, házasság előtti ismerkedés, együttjárás szóba se jöhet. Nem ritka, hogy az ifjú pár a nászágynál találkozik egymással először… Mivel Mohamed kedvenc feleségét annak 6 éves korában jegyezte el és 9 évesen hálta el vele a házasságot, nem számít törvénytelennek, ha a lányokat már pubertás koruk előtt férjhez adják. Ma azonban, amikor már a muszlim lányok egy része is érettségizhet és diplomát szerezhet, ez a határidő mégis kitolódik. Az iszlámban (főleg a siitáknál) ismerős a „muta” is: a meghatározott időre kötött házasság. ez az idő lehet akár egyetlen éjszaka is…

A férfiak köthetnek házasságot káfír nőkkel is, a muszlim nők azonban nem házasodhatnak káfír férfiakkal. A váláshoz gyakorlatilag csak a férfinak van joga, a nő legfeljebb hosszú peres eljárás végén válhat el. Az intim kapcsolat kezdeményezése kizárólag a férj joga. A Saría m10,12 szerint „a férjnek való engedelmesség vallási kötelesség”. Az indokolatlan engedetlenség veréssel is büntethető. Vigyázni kell azonban arra, hogy a nő arcát ne érje ütés, és ne történjék vérzés, törés, zúzódás… A Korán 4,3-nak megfelelően a muszlim férfinak „kettő, három vagy négy felesége is lehet”, amennyiben azokat el tudja tartani. A nőnek persze csak egy férje lehet. A nő általában csadorban (arcát is eltakaró ruhában), férje engedélyével vagy kísértében hagyhatja el otthonát. Idegen férfiak előtt otthon is csak csadorban mutatkozhat.

A férj számára megengedett, hogy feleségén (feleségein) kívül a „jobbja által birtokolt” rabszolganőivel is szexuális kapcsolatot tartson. A magányos (káfír) nő megerőszakolása nem bűn, sőt Allah-nak tetsző cselekedet.

Meg kell említenünk, hogy a circumcisio (a férfi péniszének körülmetélése), illetve az excisio (a nő klitoriszának, csiklójának kioperálása) az iszlám államokban ma is szokásban van, akár állami tilalom ellenére is. A nők esetében a műtét célja: a szexuális gyönyör-érzet csökkentése. Mindez természetesen „a nők védelmét” szolgálja az esetleges házasságtörési kísértéssel szemben… (Az iszlám kitűnően ért ahhoz, hogy negatív dolgokat pozitívnak tüntessen fel. A káfírokra kirótt dzsízja (védelmi adó) is természetesen az ő érdeküket szolgálja…)

A szülők iránti tiszteletet és támogatást mind a Korán (K 6,151; 29,8), mind a hagyomány előírja. Egy Mohamed-mondás szerint a hívő három legfontosabb feladata: az imádság, a szülők támogatása és a dzsihád (harc Allah Útjain). A szülők részéről a gyermekek gondos nevelése is kötelesség, ide értve a leány-gyermekek nevelését is. A Korán elítéli azt a szülőt, akinek „elkomorul az arca”, midőn megtudja, hogy leánya született (K 43,17), még inkább azt, aki – régi arab szokásnak megfelelően – élve eltemeti leánycsecsemőjét (K 81,8-9).

Ugyanakkor az is előírás, hogy a hívők „nem fogadhatják apáikat, testvéreiket sem „testvérbarátul”, ha azok nem hisznek” (K 9,23). Sőt még imádkozni, bocsánatot kérni sem szabad azokért vagy azok helyett, akik Allah mellé más isteneket is társítanak (vö. K 9,113). Alapelv ugyan, hogy „a vér szerinti rokonok állnak egymáshoz legközelebb” (K 8,75), de ez még nem akadálya annak az átoknak, amelyet Allah kimond Abu Lahabra, Mohamed egyik, az iszlámmal szemben ellenséges érzületű nagybátyjára: „Száradjon el Abu Lahab mindkét keze, és pusztuljon ő maga is” (K 111,1).

A badr-i csata után, amikor a holttesteket egy kúthoz vonszolták, az egyik muszlim felismerte apja holttestét. Ekkor ezt mondta: „Apám erényes, kedves és művelt ember volt… De káfírként halt meg, azért a pokol tüze lesz örökös lakhelye.” (Vö. Iszak 455.) De nem kerülhette el a Pokol tüzét Abu Tálib sem, aki Mohamedet – szülei és nagyapja halála után – felnevelte és több ízben meg is védte a támadások ellen. Ő sem lett muszlimmá…

A Koránról tárgyalva idéztük már Jézus szavait: „aki nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt saját magát is, nem lehet a tanítványom” (Lk 14,26). A keresztények azonban ezt sosem értelmezték úgy, hogy Jézus kedvéért akár hozzátartozóinkat is megölhetjük. Hadd ismételjem meg: itt hebraizmussal állunk szemben, egy olyan tipikus keleti irodalmi műfajjal, amelyet költői túlzásnak nevezhetünk. (Az európai nyelvek ezt a műfajt nem ismerik, legfeljebb kifejezések szintjén: beszélünk felhőkarcolóról, amely nem karcolja a felhőt, vagy égimeszelőről, aki nem meszeli az eget…) Nálunk az elképzelhetetlen, hogy egy apa elvágja annak a gyermekének a nyakát, aki törvénytelen kapcsolatban él. A muszlim családfő azonban elvághatja lányának a nyakát, ha egy káfírral jár együtt. Ilyen napjainkban is fordul elő még Európában is.

Márfi Gyula