A rasszizmus vádjának elkerülése érdekében a „Schwarzfahren” szót törlik a müncheni és berlini városok használatából, innentől kezdve „érvényes menetjegy nélküli utazásnak” (Fahren ohne gültigen Fahrschein) hívják majd.

Mindezt olvasva, csak szeretnék előre szólni. Tisztelt Schwarz – Fekete vezetéknevű emberek én elkezdenék intézkedni a névváltoztatáson, mert, ha ez így megy tovább, önök következnek majd. Csak ne essenek abba a hibába, hogy Weiss, Grün, vagy más hasonló színnevet válasszanak, mert azok is sorra fognak kerülni. Vagyis, magyaros németül mondva Blödség lenne, ahogy Blödsinn (marhaság) ez az egész térdeplős intézkedés.

Ha tuttira akarnak menni, javaslom a Regenbogen (Szivárvány) famílianév felvételét.

Még előnyük is lehet ebből. Például elképzelhető, hogy a Deutsche Bahn kedvezményt fog adni, ugyanis a német állami vasút társaság közölte, péntektől LMBTQ – vonatokat is forgalomba helyeznek. A DB ezt azzal indokolta, hogy „Számunkra a Pride nemcsak egy hónap, hanem egy hozzáállás”.

Az én hozzáállásom pedig az, hogy sem kedvezménnyel sem ingyen nem venném igénybe a szolgáltatást. Persze lehet, hogy ezt is az übermenchek kötelezővé teszik, meg a névváltoztatást is a rasszizmus vádjának elkerülése miatt.

Mindezek után csak arra lennék kíváncsi, hogy ha az Oktoberfest-en, vagy bárhol máshol Németországban egy jó barna sört szeretnék inni, akkor a schwarzbier-t miként kérjem?

Hírforrás: mandiner.hu