Több száz brüsszeli migráns éhségsztrájkja veszélyezteti a belga kormánykoalíció egységét – írta meg a Politico. A tiltakozást azért indították, hogy formális tartózkodási engedélyt szerezzenek, miután évek óta Belgiumban élnek – írja a Mandiner.
Hat tiltakozó összevarrta a száját, öten öngyilkosságot kíséreltek meg, többen pedig a vízfogyasztást is megtagadták.
A ügyre az ENSZ-től, Roger Watersen át, egy híres francia kulturális fesztiválig mindenki felkapta a fejét. Mégis, Belgium migrációs hivatala egyértelműen kijelentette, hogy semmit sem lehet tenni. Ezen álláspont miatt a belga vezetést sokan vádolták, miszerint figyelmen kívül hagyják a közelgő humanitárius válságot. Ugyanezen álláspont miatt szakadhat szét Belgium kormányzó koalíciója is.
Hétfőn több baloldali párt bejelentette, hogy kilépnek a koalícióból, ha egyetlen egy migráns is meghal. Feltehetőleg azért, hogy engedhessenek a sztrájkolóknak.
Mandiner
Címlapkép: Reuters