Mint ismeretes, 1456. július 4 és 21-e között a keresztények sikerrel védték meg Nándorfehérvárat II. Hódító Mehmed szultán csapataival szemben, aki három évvel korábban bevette a Bizánci Birodalom fővárosát, Konstantinápolyt.
Július 22-én pedig a vár mellett zajlott csatában a Hunyadi János vezette várbeliek és a Kapisztrán János vezetése alatt álló keresztesek legyőzték az oszmán csapatokat. A diadalt követő pestisjárványban Hunyadi augusztus 11-én, Kapisztrán pedig október 23-án meghalt.
Tehát a hazai emlékezetben az 1456. évi diadal kapott kiemelt szerepet. Ez részben köszönhető a középiskolai tankönyveknek is, amelyek nemcsak tükrözik egy adott korszak tudományos eredményeit vagy éppen a tankönyvíró személyiségét, de egyben formálják is a köztudatot.
Illik Péter, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának munkatársa a Magyar Nemzet által átvett írásban vizsgálta meg azt hogy ez az esemény milyen szerepet kapott a tankönyvekben. Az alábbiakban ebből idézünk.
“Az általam vizsgált legkorábbi tankönyvek, 1811-től írnak a nándorfehérvári diadalról, bár magát a csatát nem részletezik. Schirkhuber Móricz már 1837-ben beemelte Dugovits Titusz történetét az ostrom említésekor. Batizfalvi István 1863-as könyve az első, amely igazán hosszan és részletesen ír, nemcsak a diadal előzményeiről és következményéről, hanem az ostrom és a csata menetéről is. Ezek a tankönyvek Hunyadi Jánosról a legnagyobb elismerés hangján írnak, például: „[…] oly éles látású, egyenes nézetü a’ kormányzást illetőkben [illető ügyekben], bőlcs, előrelátó, magamérséklő a’ tanács-teremben, mint bátor katona, páratlan hadvezér a’ viadaltéren, nagy – még veszteségeiben is […] kegyes, istenfélő, […] fedhetetlen élete’ minden rendiben […].”
A Dualizmus tankönyvei sokfélék, de közös bennük, hogy Hunyadi János tevékenységét adatgazdagon, bár rövidebb terjedelemben, mint a korábbi tankönyvek, írják meg. Fel-feltűnik bennük Dugovits Titusz története, illetve a déli harangszó összefonódása a nándorfehérvári diadallal.
A Horthy-korszak tankönyveiben teljesedik ki a nemzeti-hős-védőpajzs narratíva Hunyadi János tevékenységének leírásában. Madai Pál tankönyvében (1926) Hunyadit az isteni gondviselés küldte a nemzet élére. Ember István kötetében „Ekkor lett hazánk védőpajzsa Európának, Hunyadi János pedig legnagyobb hőse.”
A szocialista időszak felszámolta a Horthy-korszak narratíváját, bár nem tagadta Hunyadi törökellenes harcainak eredményeit. Ugyanakkor a hős, keresztény, védőpajzs hívószavak szinte eltűntek. Két fő dilemma merült fel számukra, az egyik jól látszik egy 1953. évi tankönyvi kritikában: „A bővítések és javítások ellenére legújabb történelem tankönyveink
még sok lényeges ponton javításra szorulnak. Az általános gimnáziumi és szakiskolai tankönyvek egyik legkiemelkedőbb hibája a személyiség történeti szerepének bemutatásával
kapcsolatos.
Walter Mária tankönyve 1984-ben jelent meg először, ezáltal a szocialista korszak terméke, ugyanakkor a rendszerváltozás után is népszerű és elterjedt volt a hazai középiskolákban. Egy oldal terjedelmű részt szán Hunyadi János pályájának bemutatására, és összegzése lényegében megegyezik a Kosáry-féle, szocialista korszakra jellemző értékeléssel: „a török visszaverésére fordította összes javait”.
Dugovits Titusz történetét leírja a nándorfehérvári diadal kapcsán, ugyanakkor a déli harangszóról a legújabb mainstream történészi álláspontot képviseli: III. Callixtus pápa még a csata előtt (vereségre számítva) elrendelte a harangszót, de mire a bulla megérkezett, a diadal híre is elterjedt, így a kettő összefonódott.
Walter Mária kötete azért fontos, mert általa a szocialista frazeológiától mentesen, de lényegében a szocialista tankönyvekre jellemző narratíva került át az 1990-es évek közgondolkodásába is. Itt a hősiesség, a nemzeti-keresztény egység lényegében nem szerepel.