Veszélyben a teljhatalmad? Tarts népszavazást! címmel jelent meg egy módfelett érdekes írás a Soros-adminisztráció blogján, a 444-en. Sárosi Péter jogvédő már a felütésben is izgalmas állítást fogalmaz meg, amikor azt írja, hogy „ez az egyszerű képlet már évszázadok óta segít hatalmon maradni a valódi demokráciától rettegő tekintélyelvű vezéreknek”.

Tézise szerint „a népszavazás a közvélekedés szerint a közvetlen demokrácia eszköze. És valóban, egy alulról jövő népszavazási kezdeményezés valóban erősíti a demokratikus kontrollt a hatalom fölött. A népszavazást azonban a tekintélyelvű rezsimek is előszeretettel használják már évszázadok óta arra, hogy megerősítsék a hatalmukat”.

Mindezt hajuknál fogva előrángatott, megerőszakolt, s kontextusukból kiragadott történelmi példákkal igyekszik alátámasztani, majd megállapítja, hogy „a civil társadalom kreativitásában, pluralizmusában és alulról jövő mozgósító erejében rejtőzik a valódi nép, a valódi nemzet – és nem pedig a vezér mögött felsorakozó, egyszerre lépő, egyvéleményű tömegben.”

Az izzadságszagot már a címben is érezzük, mivel azt sejteti, hogy Orbánt nem háromszor egymást követően választották meg demokratikus keretek között, mindahányszor kétharmaddal, hanem önkényesen ragadta magához a (telj)hatalmat, amely veszélybe került. Ezért most az önkényes teljhatalmát igyekszik egy népszavazás keretében legitimálni, annak a népnek a segítségével, amellyel szemben gyakorolja önkényét. Hogy mi van?

Egy valódi demokrata nem rendelkezik és nem is rendelkezhet teljhatalommal – nem összekeverendő az erős legitimitással –, következésképp, aki teljhatalommal bír, az nem demokrata. S mint ilyen, aligha vonul két ciklusra ellenzékbe, miután egyszer már kormányra került (1998–2002), majd méretteti meg magát újra meg újra a választásokon. Megjegyzem, ismerünk olyat a magyar történelem jelenkorából is, aki magához ragadta a hatalmat, egyszer a Medgyessy Péter elleni puccsal, egyszer pedig arcátlan hazudozással, hamisítással, de ezt az embert nem Orbán Viktornak hívják. Orbán éppúgy világosan, egyértelműen, sallangok nélkül tudott veszíteni, ahogy győzni is.

A cikk tézise és a konklúziója hasonlóképp logikai hibával terhelt, mivel előbbi csak az iniciatíva (alulról kezdeményezett népszavazás) legitimitását ismeri el a referendummal (felülről kezdeményezett népszavazás) szemben, amely szemléletmód az anarchisták sajátja, ilyenformán bár „valódi” demokráciáról beszél, éppen hogy szembefordul azzal.

Zárójelben jegyzem meg, a gyermekvédelemmel kapcsolatos majdani kérdések megválaszolásánál a szavazó számára teljesen mindegy lesz, hogy a kezdeményezés alulról vagy felülről érkezett; azt kell eldöntenie, akarja-e, hogy senki által meg nem választott és fel nem hatalmazott „civilek” a kiskorú gyerekének olyan szexuális tartalmakat közvetítsenek, amelyekkel ő nem ért egyet, s veszélyeztetheti a gyerek egészséges testi-lelki fejlődését. Mindezt egy naponta változó, túlburjánzó ideológia – szerintem rögeszme – nevében. Zárójel bezárva.

A szerző konklúziójában nyíltan kimondja, hogy különbség van választó és választó között: a „jó nép” a civil társadalmat erősíti, a „rossz nép” meg Orbánt. S hogy ki lehet része a civil társadalomnak? Bárki, aki a polgári kormánynak hadat üzen, anélkül, hogy mindenféle demokratikus választáson megmérettetné magát. Szóval a „valódi” demokrata az, aki úgy fél szuverenitása forrásától, a néptől, mint ördög a tömjéntől. Értjük? Ezért nem akar népszavazást, amely növeli a döntések legitimitását, tükrözi a valódi népakaratot és közérdeket, megvalósítja és növeli az állampolgári részvételt, informáló és politikai nevelő hatással bír, illetve megteremti az állampolgárok tényleges egyenlőségét. Ismerős, ugye? Remélem, mert nyögtük majd’ negyven évig.

De a helyzet az, hogy Orbán ellenzéke, a fröccsöntött demokraták siserehada sem gondolkodik másként, hangzatos jelszavaikat valós testtartásuk zúzza porrá a hiteltelenség mozsarában. Mert a 99 százalék jólétéről posztolni könnyű, ám ha valódi értékek mentén kell politizálni, a népfelség elve máris bűzös leheletű kellemetlenséggé válik, s a brüsszeli szivárvány felé tartott kisujjal illik elpöckölni. Nézzük, hogyan vélekedtek a gyermekek védelmét célzó népszavazásról:

„Orbánnak üzenem: szórakozz a felmenőiddel, ne a hazáddal!” – írta Gyurcsány.

Jakab Péter szerint Orbánék bajban vannak, mert előhúzták a Brüsszel-kártyát és a válságkommunikáció eszközét, a népszavazást.

Hadházy úgy véli, ez csak egy figyelemelterelő, hazug kampányfogás. „Be kell jelenteni a népszavazásnak nevezett színjáték bojkottját és utána erről a népszavazásról egyszerűen semmit nem beszélni.”

Szél Bernadett szerint Orbán népszavazása a politikai pedofília minősített esete. „Végső nyomorukban a gyerekeket tartják pajzsként maguk előtt, a gyermekvédelem álcája mögé bújnak, őket használják fel eszközként aljas politikai céljaikra. Nincsenek is erre szavak. 11 év után a semmiből kitalálják, hogy veszélyben vannak a gyerekeink.”

Fekete-Győr úgy érzi, „ez a népszavazás a demokrácia megcsúfolása, semmi több mint öncélú gyűlöletkeltés: a hatalom magyart fordít magyar ellen, megbélyegez, megoszt, csak hogy elterelje a figyelmet a valódi problémákról és saját bűneiről. Ezen a gyűlöletkeltő kamunépszavazáson semmiféle módon nem szabad részt venni, ezért a Momentum bojkottra szólít fel mindenkit!”

A DK pedig még ennél is tovább megy, amikor azt írja, hogy „az orbáni népszavazás érvénytelen és eredménytelen lesz, tenni fogunk róla”.

Önjelölt világboldogítóink lecsupaszították magukat, s kivillant a valódi torzó, mert a „Ne szavazz!” felszólítás és a „Nem szavazhatsz” kijelentés bizony egy tőről fakad. Kell még valamit mondanom, Ildikó?

Kiemelt kép: Szántó Krisztián / arthungry.com