A hazug embert a magyar szólás szerint hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. A 21. században, a technika (vészesen eluralkodó) mindenütt való jelenléte miatt ez hatványozottan igaz. Nem nehéz tehát utolérni Karácsony Gergelyt sem.

Választási kampányában a mérhetetlen népszerűségű Párbeszéd(?) vezetője csak az örök életet és az ingyen sört nem ígérte meg, ezen kívül mindent. Mert a főváros, ugye, „haldoklott”, lepusztult, Tarlós István alatt kiveszett belőle a demokrácia, de majd Geri, ő aztán odateszi magát!

Sajnos odatette. Csak nem oda, ahová kellett volna.

Azt, hogy mi mindent nem tett meg, helyszűke miatt nem áll módunkban felsorolni. Azt meg nem érdemes, mert minden budapesti naponta tapasztalhatja, hogy amit tett, azzal hogyan sikerült ártania Budapestnek. Azért néhány ilyen cselekedetéről ne feledkezzünk meg. Például a kerékpársávok dilettáns, minden szakmai megfontolást mellőző pingálásával sikeresen káoszba taszította a főváros közlekedését. Persze tisztán környezetvédelmi okból, hiszen szavatartó ember. Meghirdette a klíma vészhelyzetet, hát a fene enné meg, ha nincs ilyen, tenni kellett azért, hogy legyen!

Az allergiások legnagyobb örömére csökkentette a Főkert költségvetését, amiért is nem futja a gazkaszálásra. Sebaj, a gyommezőt átminősítette „méhlegelővé”, ami forradalmi újítás. Méhek ugyan nincsenek, de ha lennének, legelhetnének. Az allergiások meg csak fuldokoljanak.

A Tiszta Budapestért mozgalom jegyében sorra szereltette le a köztéri hulladékgyűjtőket. Minek annyi, a csodás tájképbe nem illeszkedő szemétkosár? Aki környezettudatos, az úgyis haza fogja vinni a szemetet, a többi meg…hát azokkal úgysem lehet mit kezdeni…

Folytassuk? Minek? Se szeri, se száma Karácsony elképesztő dilettantizmusának, ám erre még megértően mondhatnánk: alkalmatlan, nem ért hozzá, nézzük el neki. Na de ha maga nem ért hozzá, kérje a tanácsadói segítségét. Valamelyikét a közel 50 közül.

Ja, hogy ők is csak a Fidesz gyalázásához értenek? Ez persze igaz, de mentségnek harmatgyenge.

Ám nem csak erről szól Karácsony katasztrofális működése. A budapesti Fidesz szervezet néhány pontban összegezte és közösségi oldalán közzé is tette, mi mindent hazudott választási programjában Karácsony, vagyis mit tett éppen fordítva, mint ahogy ígérte. Íme:

„Emlékeztek még, milyen ígéretekkel kampányolt Karácsony Gergely 2019 őszén a főpolgármesteri pozícióért? Most, hogy elindította kampányát a miniszterelnök-jelölti tisztségért, ideje felfrissíteni memóriánkat! Hoztunk néhány idézetet Karácsony „Budapest alkotmánya” című programjából…

„Budapest mindannyiunk közös otthona, ahol nincsenek első és másodrangú állampolgárok.” Írta Karácsony Gergely, majd másodrendű állampolgárnak minősítette az autóval közlekedőket.
„A főpolgármesternek, a kerületi polgármestereknek és a Fővárosi Közgyűlésnek nem üzleti vagy pártérdekeket, hanem az itt lakók érdekeit kell szolgálniuk.” Írta Karácsony Gergely, majd benevezett a baloldali koalíció miniszterelnök-jelölti versenyébe.
„Budapest 23 kerületből álló egység, amelyen belül biztosítani kell a külső és a belső kerületek egyenletes fejlődését.” Írta Karácsony Gergely, majd lenullázta a jobboldali vezetésű kerületek útfelújítási büdzséjét.
„A városlakók politikai részvétele nem merülhet ki abban, hogy megválasztják a képviselőiket. Minden jelentősebb döntés előtt ki kell kérni az érintettek véleményét, különös tekintettel a tervezett beruházásokra.” Írta Karácsony Gergely, majd a nyilvánosság kizárásával módosította a Blaha Lujza tér felújítási terveit.
„A városnak nyitottan, átláthatóan és korrupciótól mentesen kell működnie, ahol minden közérdekű adat és szerződés nyilvános, könnyen hozzáférhető.” Írta Karácsony Gergely, majd ölbe tett kézzel nézte végig a Leisztinger-Tüttő-féle buszmutyit és a Lánchíd 5 milliárd forintos drágulását.
„A központi költségvetés Budapestet érintő fejezeteiről a Fővárosi Közgyűlés is döntést hoz.” Írta Karácsony Gergely, majd egy személyben döntött Budapest központi költségvetéséről.

De mindenek előtt… 

„A főpolgármester, a kerületi polgármesterek és a Fővárosi Közgyűlés munkáját minden esetben a budapestiek érdekei határozzák meg. Ennek megfelelően a főpolgármester, a kerületi polgármesterek és a Fővárosi Közgyűlés felelősséget vállalnak a budapestieket érintő minden kérdésben.” Majd másfél évig nem tett mást, mint panaszkodott, magyarázkodott, a kormányra mutogatott és mindenféle felelősséget hárított…

Karácsony Gergely új programját olvasva emlékezzünk ezekre a hangzatos szavakra, majd a kiábrándító valóságra!”