A nyugati civilizációt körüllengő feszültség oka az, hogy nem felívelő, hanem stagnáló, esetleg lefelé tartó korszakukat élik ezek a társadalmak – hangoztatta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumi elnöke egy keddi budapesti könyvbemutatón.

Andreas Rödder Konzervatív 21.0 – A polgári Németország programja című, az MCC Press gondozásában megjelent művét méltatva az államtitkár arról beszélt: minden mértékadó véleményformáló egyetért abban, hogy ezek a társadalmak rosszabbul, de biztosan nem jobban teljesítenek, mint korábban.

Hozzátette: ez polarizációhoz vezet, hiszen, ha az ember azt látja, hogy rossz irányba mennek az ügyek, akkor egyre elkeseredettebben próbál megfelelő választ adni a helyzetre.

Orbán Balázs megjegyezte: épp ezen a ponton válik külön a két politikai tábor javaslata, hiszen a baloldaliak és a liberálisok a kultúránkat sikeressé tévő alapelveket, megközelítéseket idejétmúltnak látják, míg a jobboldalon ragaszkodnak például a zsidó-keresztény tradícióhoz, a hagyományos családmodellhez, a nemzetállamhoz, a kapitalizmushoz, a munkára épülő társadalomhoz.

Azt mondta, a konzervatívok szerint éppen ezen értékek elhagyásából adódik a probléma, ezért újra fel kell fedezni ezeket, hiszen az értékrendszert megerősítve „mi, a nyugati civilizáció leszünk a 21. század győztesei”.

Forrás: demokrata.hu

Kiemelt kép: Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány elnöke, Andreas Rödder német történész, a mainzi Johannes Gutenberg Egyetem professzora és Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium főigazgatója (b-j) Andreas Rödder Konzervatív 21.0 – a polgári Németország programja címmel magyarul megjelent könyvének bemutatóján a Főőrség épületében, a budai Várban 2021. július 27-én./forrás: demokrata.hu